Új kiírás, régi esélyesek a hétvégén rajtoló férfi vízilabda-bajnokságban

Új kihívás. Az országos bajnokságban kamatoztathatják BL-tapasztalatukat a váradiak •  Fotó: Facebook/CSM Oradea

Új kihívás. Az országos bajnokságban kamatoztathatják BL-tapasztalatukat a váradiak

Fotó: Facebook/CSM Oradea

Új rendszerben szervezik idén a férfi vízilabda-bajnokságot. Az első selejtezőtorna most hétvégén, Brassóban lesz, de az első Nagyváradi VSK–Steaua rangadóra a második körig várni kell.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2019. október 18., 14:132019. október 18., 14:13

2019. október 18., 14:162019. október 18., 14:16

Új versenykiírás szerint rajtol hétvégén a hazai élvonalbeli férfi vízilabda-bajnokság 2019–2020-as szezonja. Az elmúlt pontvadászatoktól eltérően idén nem körmérkőzéses alapszakasszal kezdenek, hanem lesz két selejtező torna, amely során a mezőny minden tagja megmérkőzik egymással, hogy az így kialakult erősorrend alapján az első négy helyezett és az öt-nyolcadik helyezett csapatok a hagyományos rendszerben, oda-visszavágós körmérkőzéseket vívjanak november elseje és április ötödike között. Ezt lezáróan a harmadik helyezett a hatodikkal, a negyedik pedig az ötödik helyezettel játszik negyeddöntőt, hogy végül az elődöntők és a finálé során döntsenek a bajnoki cím sorsáról.

A címvédő Steaua és az ezüstérmes Nagyváradi VSK továbbra is főesélyesnek számít a mezőnyben,

ahol még a Dinamo, az Arad, a Kolozsvári Poli, a Rapid, továbbá a Sportul Studențesc és a Brassói Corona csapatai szerepelnek majd. Utóbbi két klub együttműködését nem folytatták, ezért külön-külön együttessel neveztek az idei szezonra. A tavalyi évtől eltérően nem szerepel majd a Marosvásárhelyi VSK, de az egykoron országos bajnok, az elmúlt években a VSK „utánpótlás-nevelőjeként” működő Nagyváradi Crișul sem nevezett. Ennek fő oka az pénzügyi keret hiánya, mivel a sportminisztériumhoz tartozó egyesület hiába kért 327 ezer lejes keretet, mindössze 20 ezer lejt kapott. Ez még a fizetésekre sem lett volna elegendő, és miután az elmúlt szezonban amúgy sem tudtak mérkőzést nyerni, egyelőre csak az utánpótlás-nevelésre összpontosítanak. A marosvásárhelyiek hiánya az önkormányzat által egy évvel ezelőtt életre hívott egyesület hiányos költségvetésének ismeretében már nem jelent meglepetést, emlékezetes, hogy korábban már más szakosztályaikat is visszaléptették a felnőtt élvonalbeli bajnokságokból.

A péntektől vasárnapig tartó első torna Brassóban lesz, majd 27-én Focșani lesz a házigazda.

Most hétvégén még nem lesz VSK–Steaua rangadó, a váradiak a Dinamóval, a Polival, a házigazda Brassóval és az Araddal találkoznak. A Steaua a Rapid ellen kezd, majd az Arad, a Sportul és a Brassó lesz az ellenfele.

A Steaua, mint ismeretes, nem jutott tovább a Bajnokok Ligája-selejtezőkből, a váradiakkal ellentétben pedig még azelőtt kiesett, hogy az Eurokupában folytathatta volna. A Körös-partiak ugyanakkor készülnek a spanyol Mataro elleni párharcukra is a nemzetközi porondon, és miután erősebbnek érzik magukat a tavalyi idénynél, ezért az országos bajnokságban is „visszavennék” az aranyérmet a fővárosiaktól. A kieséses rendszerben különben a negyeddöntőket az egyik fél második győzelméig játsszák, az elődöntők és a döntő pedig az egyik fél harmadik sikeréig fognak tartani.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 22., péntek

Konferencia-liga: csúnyán elpáholták a Kolozsvári CFR-t, Dan Petrescu ott is hagyta a csapatot

Nem csupán a svéd Häcken elleni meccset vesztette el a Kolozsvári CFR a labdarúgó Konferencia-liga rájátszásának első körében, hanem az edzőjét is: a megalázó, 7-2-es vereség után Dan Petrescu bejelentette a lemondását.

Konferencia-liga: csúnyán elpáholták a Kolozsvári CFR-t, Dan Petrescu ott is hagyta a csapatot
2025. augusztus 20., szerda

Belekötött a Román Labdarúgó-szövetség az FK Csíkszeredába, amiért a Székelyföldet népszerűsítette egy meccs előtt

Eljárást indít a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) az FK Csíkszereda ellen, amiért a klub a Craiovai Universitatea elleni, egyébként 2-1-re elvesztett vasárnapi hazai mérkőzés előtt a Székelyföldet népszerűsítette.

Belekötött a Román Labdarúgó-szövetség az FK Csíkszeredába, amiért a Székelyföldet népszerűsítette egy meccs előtt
2025. augusztus 20., szerda

Bajnokok Ligája-rájátszás: Jól kezdett a Ferencváros, de a szünet után jött a hideg zuhany

Az első félidő után még vezetett a Ferencváros az azeri Qarabag ellen kedd este a Groupama Arénában a labdarúgó Bajnokok Ligája rájátszásának első mérkőzésén, szünet után azonban fordított az ellenfél, és 3-1-re nyert.

Bajnokok Ligája-rájátszás: Jól kezdett a Ferencváros, de a szünet után jött a hideg zuhany
2025. augusztus 16., szombat

Férfi kosárlabda vb-előselejtező: románveréssel jutott tovább a magyar válogatott

A magyar férfi kosárlabda-válogatott 86-66-ra legyőzte Romániát szombaton Szolnokon a világbajnoki előselejtező harmadik fordulójában, ezzel továbbjutott a csoportjából.

Férfi kosárlabda vb-előselejtező: románveréssel jutott tovább a magyar válogatott
2025. augusztus 15., péntek

Jól haladnak a kézdivásárhelyi uszoda építésével (fotókkal)

Terv szerint haladnak Kézdivásárhely modern kori története legnagyobb beruházásával, a fedett uszoda építésével, így jelen állás szerint jövőre elkészülhet a sportlétesítmény.

Jól haladnak a kézdivásárhelyi uszoda építésével (fotókkal)
2025. augusztus 13., szerda

Bejutott a Ferencváros a BL-selejtező rájátszásába

A Ferencváros bejutott a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező negyedik, utolsó fordulójába, mivel 3-0-ra nyert a bolgár PFC Ludogorec ellen a harmadik kör keddi, hazai visszavágóján.

Bejutott a Ferencváros a BL-selejtező rájátszásába
2025. augusztus 07., csütörtök

Bojkottálták a temesvári focicsapat játékosai és szurkolói az Iliescu halála miatt megtartott gyászszünetet

Bojkottálták a Temesvári Politehnica labdarúgócsapatának játékosai a Ion Iliescu egykori államfő halála miatt elrendelt egyperces gyászszünetet a csapat Mercyfalva elleni szerdai kupamérkőzésén.

Bojkottálták a temesvári focicsapat játékosai és szurkolói az Iliescu halála miatt megtartott gyászszünetet
2025. augusztus 07., csütörtök

Kosárlabda: magyar vereséget hozott a románok elleni nagyváradi világbajnoki előselejtező

A magyar férfi kosárlabda-válogatott remek kezdés után sima vereséget szenvedett szerdán a román csapattól Nagyváradon a világbajnoki előselejtezőben.

Kosárlabda: magyar vereséget hozott a románok elleni nagyváradi világbajnoki előselejtező
2025. augusztus 04., hétfő

Pászka Lóránd a Fradiból „hazatért” Csíkszeredába

Pászka Lóránd hétfőn távozott a magyar bajnoki címvédő Ferencváros labdarúgócsapatától és a román élvonal újoncához, az FK Csíkszeredához igazolt.

Pászka Lóránd a Fradiból „hazatért” Csíkszeredába
2025. augusztus 03., vasárnap

Norris nyerte a 40. futamot a Hungaroringen

A világbajnoki pontversenyben második Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap Mogyoródon.

Norris nyerte a 40. futamot a Hungaroringen
Norris nyerte a 40. futamot a Hungaroringen
2025. augusztus 03., vasárnap

Norris nyerte a 40. futamot a Hungaroringen