Vámos Petra a franciák szorításában, legközelebb a norvégok jönnek az Eb-elődöntőben
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Magyarország női kézilabda-válogatottja kedd este Debrecenben 30-27-re kikapott a világbajnok, olimpiai ezüstérmes Franciaországtól a magyar-osztrák-svájci közös rendezésű Európa-bajnokság középdöntőjének csoportrangadóján, így az eddig hibátlan magyar lányok vereségükkel második helyezettként jutottak elődöntőbe, ahol pénteken Norvégiával találkoznak.
2024. december 10., 20:492024. december 10., 20:49
2024. december 10., 21:142024. december 10., 21:14
Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány alakulata négygólos hátrányba került, ám a szünetre nagyot harcolva kiegyenlített. A második játékrész 0-3-mal indult, innen pedig már csak közelíteni sikerült, újra felzárkózni nem.
Ezzel a magyarok hat győzelme után először kaptak ki a tornán, így a csoportjuk második helyén zártak, pénteken pedig a bécsi Stadthalléban a címvédő és olimpiai bajnok norvégokkal találkoznak.
– emlékeztet az MTI. A világbajnok, olimpiai ezüstérmes együttessel kétszer is találkozott a felkészülési időszakban Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány ötkarikás hatodik helyezett együttese, az egyik mérkőzésen 30-27-es magyar, a másikon 26-22-es francia siker született. Ezúttal ugyanaz a holland játékvezetői páros fújta a sípot, amely azon a két mérkőzésen is bíráskodott.
A kapus Janurik Kinga, a balátlövő Csíkos Luca és a betegséggel küzdő poszttársa, Kácsor Gréta maradt ki a keretből a csoportelsőségről döntő rangadón, amely előtt Sébastien Gardillou, a francia szövetségi kapitány magyarul köszöntötte a Főnix Aréna közönségét. A találkozón a pontszerzés már az első helyet jelentette volna, egyben azt, hogy a nemzeti csapat elkerüli a címvédő és olimpiai bajnok norvégokat a négy között.
Ismét közel telt ház előtt léphetett pályára a társházigazda, amely idegesen, sok hibával kezdett, a találkozó elején nem tudott mit kezdeni a világbajnok védekezésével, 4-0-s francia vezetésnél, a 9. percben időt is kért Golovin. Klujber Katrin vette be először – hétméteresből – ferencvárosi klubtársa, Laura Glauser kapuját, majd Vámos Petra kétszer is betalált akcióból (3-5).
A franciák a labdaszerzéseik után a Győrben játszó Estelle Nze Minko révén több gyors akciót is értékesítettek, beállóból is többször eredményesek voltak. Mindkét csapat sok hibával játszott, ám a francia válogatott három-négygólos előnyben tette ezt, és bár volt esély zárkózni mínusz egyre, ilyenkor mindig hiba csúszott a gépezetbe, így a magyar kapitány kikérte a második idejét is az első játékrész hajrája előtt.
Érkezett a pályára a keretbe frissen behívott balátlövő, Juhász Gréta, a közönség „Harcoljatok, harcoljatok!” buzdítása közepette Győri-Lukács Viktória bravúros gólt szerzett Szemerey Zsófi egészpályás indítása után, aki pedig több fontos pillanatban is védeni tudott. A 27. perc elején már csak egy találat volt a lemaradás (10-11),
A második félidő két perc alatt három francia góllal indult, majd a kapuba becserélt Böde-Bíró Blanka védéssel mutatkozott be, a franciák győri hálóőre, Hatadou Sako is több, szélről érkező kísérletet hárított. Passzív jelzésnél látványos kínai figurából volt eredményes Győri-Lukács, Klujber Katrin pedig sorra értékesítette a hétmétereseket, két gólnál közelebb azonban sokáig nem sikerült zárkózni. Visszatért a kapuba a korábban a kispadon masszírozott Szemerey, mert 11 perccel a vége előtt ismét négy találat volt a franciák előnye (26-22). Ekkora volt a különbség a záró öt percbe lépve is, innen pedig már nem volt visszaút a társházigazdának – írja az MTI.
A franciáknál Nze Minko négy gólt szerzett, a ferencvárosi Orlane Kanor nem talált be. Glauser három, Sako hét védéssel zárt.
Ez volt a két együttes 57. egymás elleni mérkőzése, magyar szempontból 31 győzelem, két döntetlen és immár 24 vereség a mérleg.
Eredmény, középdöntő, 4. forduló, I. csoport (Debrecen):
Franciaország-Magyarország 30-27 (13-13)
Debrecen, 3639 néző, v.: Weijmans, Wolbertus (hollandok)
lövések/gólok: 46/30, illetve 47/27
gólok hétméteresből: 4/4, illetve 7/7
kiállítások: 6, illetve 2 perc
Magyarország: Szemerey 1 - Győri-Lukács 5, Klujber 9, Vámos 3, Füzi-Tóvizi, Kuczora 2, Szöllősi-Schatzl, cserék: Papp, Márton 3, Simon 2, Bordás, Juhász 2, Böde-Bíró, Faluvégi
Korábban: Lengyelország-Románia 29-24 (10-11)
Később: Svédország–Montenegró (21.30-tól)
Nem csupán a svéd Häcken elleni meccset vesztette el a Kolozsvári CFR a labdarúgó Konferencia-liga rájátszásának első körében, hanem az edzőjét is: a megalázó, 7-2-es vereség után Dan Petrescu bejelentette a lemondását.
Eljárást indít a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) az FK Csíkszereda ellen, amiért a klub a Craiovai Universitatea elleni, egyébként 2-1-re elvesztett vasárnapi hazai mérkőzés előtt a Székelyföldet népszerűsítette.
Az első félidő után még vezetett a Ferencváros az azeri Qarabag ellen kedd este a Groupama Arénában a labdarúgó Bajnokok Ligája rájátszásának első mérkőzésén, szünet után azonban fordított az ellenfél, és 3-1-re nyert.
A magyar férfi kosárlabda-válogatott 86-66-ra legyőzte Romániát szombaton Szolnokon a világbajnoki előselejtező harmadik fordulójában, ezzel továbbjutott a csoportjából.
Terv szerint haladnak Kézdivásárhely modern kori története legnagyobb beruházásával, a fedett uszoda építésével, így jelen állás szerint jövőre elkészülhet a sportlétesítmény.
A Ferencváros bejutott a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező negyedik, utolsó fordulójába, mivel 3-0-ra nyert a bolgár PFC Ludogorec ellen a harmadik kör keddi, hazai visszavágóján.
Bojkottálták a Temesvári Politehnica labdarúgócsapatának játékosai a Ion Iliescu egykori államfő halála miatt elrendelt egyperces gyászszünetet a csapat Mercyfalva elleni szerdai kupamérkőzésén.
A magyar férfi kosárlabda-válogatott remek kezdés után sima vereséget szenvedett szerdán a román csapattól Nagyváradon a világbajnoki előselejtezőben.
Pászka Lóránd hétfőn távozott a magyar bajnoki címvédő Ferencváros labdarúgócsapatától és a román élvonal újoncához, az FK Csíkszeredához igazolt.
A világbajnoki pontversenyben második Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap Mogyoródon.
szóljon hozzá!