Dumitru Dragomir
Bűnvádi eljárást indított az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) a Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) volt elnöke, Dumitru Dragomir ellen. Hatvan napra hatósági felügyelet alá helyezték, vesztegetés elfogadása és pénzmosásban való bűnrészesség gyanújával vizsgálódnak ellene, a román labdarúgó-bajnokság televíziós közvetítési jogainak eladásával kapcsolatos ügyben.
2017. május 05., 17:572017. május 05., 17:57
Az Agerpres beszámolója szerint ugyanebben az ügyben szintén vesztegetés elfogadása és pénzmosásban való bűnrészesség miatt indult eljárás Dumitru „Mitică” Dragomir fia, Bogdan Dragomir, valamint egy gazdasági társaság ügyvezetője, Florin Bogdan Bădiţă ellen.
További három személy – az egyik hazai kábelszolgáltató egykori adminisztrátora, Ioan Bendei, a cég volt vezérigazgatója és igazgatótanácsi elnöke, Alexandru Oprea, valamint ugyanazon kábelszolgáltató jogi osztályának vezetője, Mihai Dinei ellen – megvesztegetés, pénzmosás, illetve ezekben való bűnrészesség miatt vizsgálódik a DNA – derül ki a vádhatóság közleményéből.
miután a vállalat és egy másik cég alkotta konzorcium elnyerte a Liga 1-es labdarúgó-mérkőzések közvetítésének jogát.
A közlemény értelmében a 2008-as liciten a 2008-2009-es, 2009-2010-es és a 2010-2011-es idény mérkőzéseinek közvetítési jogát hirdette meg értékesítésre a LPF. A két cég alkotta konzorcium 101 150 000 euróért vette meg a közvetítési jogokat.
2009-ben, amikor a társulás a gazdasági válságra hivatkozva a szerződésben vállalt kötelezettségek enyhítését kérte a ligától, Dragomir – saját érdekét szem előtt tartva – felszólította a szolgáltató képviselőit, hogy kössenek partnerségi szerződést az egyik általa ellenőrzött vállalattal. Ennek az adminisztrátora volt Bădiţă Florin-Bogdan. A megvesztegetést leplezni hivatott, valójában fiktív partnerségről szóló szerződést 2009 augusztusában írták alá, és a DNA szerint 2009 és 2011 között összesen 3.100.000 eurót fizetett ki a kábelszolgáltató a vállalatnak, 27 részletben.
Ezúttal másodosztályos labdarúgócsapat képviseli Erdélyt a Román Kupa szerdai döntőjében egy talán a szokásosnál is ellentmondásosabb romániai fociidény hajrájában. Ugyanis a licencproblémák nevetségessé tettek bizonyos küzdelmeket.
Elhalasztják Szoboszlai Dominiknak, az Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitányának a május 30-ra tervezett közönségtalálkozóját.
Doppingvétség miatt két évre eltiltották a versenyzéstől a párbajtőröző Kun Annát, így nem indulhat a párizsi olimpián.
Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kihirdette 26 fős keretét a németországi labdarúgó Európa-bajnokságra, illetve öt tartalékot jelölt meg.
Kovács István vezeti majd a labdarúgó-Európa-liga idei kiírásának május 22-én Dublinban rendezendő döntőjét – jelentette be hétfőn a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
Olimpiai kvótát szerzett a sepsiszentgyörgyi Incze Kriszta a párizsi ötkarikás játékokra a birkózók utolsó olimpiai kvalifikációs viadalán, Isztambulban.
A Gyergyói Hoki Klub azzal a céllal jelentett be fontos személyi változásokat, hogy 2026-ra készen álljon az osztrák ligához (ICEHL) való csatlakozáshoz.
A spanyol bajnok Real Madrid a csereként beállt Joselu duplájával hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a vendég Bayern Münchent a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így 4-3-as összesítéssel bejutott a fináléba.
Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Miami Nagydíjat, ezzel pályafutása 110. futamán az első győzelmét aratta.
Galló Vilmos, a feljutást kiharcoló magyar jégkorong-válogatott csatára szerint „le a kalappal” Don MacAdam szövetségi kapitány előtt, amiért kiválóan kezelte azt a helyzetet, amelyen a csapat és ő maga is átesett az elmúlt napokban.
szóljon hozzá!