Dumitru Dragomir
Bűnvádi eljárást indított az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) a Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) volt elnöke, Dumitru Dragomir ellen. Hatvan napra hatósági felügyelet alá helyezték, vesztegetés elfogadása és pénzmosásban való bűnrészesség gyanújával vizsgálódnak ellene, a román labdarúgó-bajnokság televíziós közvetítési jogainak eladásával kapcsolatos ügyben.
2017. május 05., 17:572017. május 05., 17:57
Az Agerpres beszámolója szerint ugyanebben az ügyben szintén vesztegetés elfogadása és pénzmosásban való bűnrészesség miatt indult eljárás Dumitru „Mitică” Dragomir fia, Bogdan Dragomir, valamint egy gazdasági társaság ügyvezetője, Florin Bogdan Bădiţă ellen.
További három személy – az egyik hazai kábelszolgáltató egykori adminisztrátora, Ioan Bendei, a cég volt vezérigazgatója és igazgatótanácsi elnöke, Alexandru Oprea, valamint ugyanazon kábelszolgáltató jogi osztályának vezetője, Mihai Dinei ellen – megvesztegetés, pénzmosás, illetve ezekben való bűnrészesség miatt vizsgálódik a DNA – derül ki a vádhatóság közleményéből.
miután a vállalat és egy másik cég alkotta konzorcium elnyerte a Liga 1-es labdarúgó-mérkőzések közvetítésének jogát.
A közlemény értelmében a 2008-as liciten a 2008-2009-es, 2009-2010-es és a 2010-2011-es idény mérkőzéseinek közvetítési jogát hirdette meg értékesítésre a LPF. A két cég alkotta konzorcium 101 150 000 euróért vette meg a közvetítési jogokat.
2009-ben, amikor a társulás a gazdasági válságra hivatkozva a szerződésben vállalt kötelezettségek enyhítését kérte a ligától, Dragomir – saját érdekét szem előtt tartva – felszólította a szolgáltató képviselőit, hogy kössenek partnerségi szerződést az egyik általa ellenőrzött vállalattal. Ennek az adminisztrátora volt Bădiţă Florin-Bogdan. A megvesztegetést leplezni hivatott, valójában fiktív partnerségről szóló szerződést 2009 augusztusában írták alá, és a DNA szerint 2009 és 2011 között összesen 3.100.000 eurót fizetett ki a kábelszolgáltató a vállalatnak, 27 részletben.
A magyar férfi kosárlabda-válogatott 86-66-ra legyőzte Romániát szombaton Szolnokon a világbajnoki előselejtező harmadik fordulójában, ezzel továbbjutott a csoportjából.
Terv szerint haladnak Kézdivásárhely modern kori története legnagyobb beruházásával, a fedett uszoda építésével, így jelen állás szerint jövőre elkészülhet a sportlétesítmény.
A Ferencváros bejutott a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező negyedik, utolsó fordulójába, mivel 3-0-ra nyert a bolgár PFC Ludogorec ellen a harmadik kör keddi, hazai visszavágóján.
Bojkottálták a Temesvári Politehnica labdarúgócsapatának játékosai a Ion Iliescu egykori államfő halála miatt elrendelt egyperces gyászszünetet a csapat Mercyfalva elleni szerdai kupamérkőzésén.
A magyar férfi kosárlabda-válogatott remek kezdés után sima vereséget szenvedett szerdán a román csapattól Nagyváradon a világbajnoki előselejtezőben.
Pászka Lóránd hétfőn távozott a magyar bajnoki címvédő Ferencváros labdarúgócsapatától és a román élvonal újoncához, az FK Csíkszeredához igazolt.
A világbajnoki pontversenyben második Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap Mogyoródon.
Meglepetésre Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője szerezte meg az első rajtkockát a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat az élről.
Kós Hubert aranyérmet nyert 200 méteres hátúszásban a szingapúri vizes világbajnokságon pénteken.
A svájci Luganó legyőzésével a Kolozsvári CFR továbbjutott a labdarúgó-Európa-liga selejtezőiben. Ugyanez nem sikerült a Konferencia-ligában a másik kolozsvári csapatnak, az Universitateának.
szóljon hozzá!