Fotó: Dominik Szoboszlai/Facebook
A magyar labdarúgó-válogatott közel áll ahhoz, hogy kijusson a jövő évre halasztott Európa-bajnokságra és nem esélytelen a részvétel kiharcolására az osztrák bajnokság legértékesebb játékosának választott Szoboszlai Dominik szerint, aki nem szeretné, ha nélküle rendeznék meg a kontinensviadalt.
2020. július 23., 15:402020. július 23., 15:40
2020. július 23., 15:412020. július 23., 15:41
A Salzburggal bajnok válogatott középpályás az M1 aktuális csatornának adott interjúban beszélt többek között a nemzeti csapat előtt álló feladatokról és az Eb lehetőségéről. „Úgy jövök majd haza Salzburgból, vagy akárhol is leszek, hogy ki kell jutnunk az Európa-bajnokságra” – jelentette ki a 19 éves futballista az október 8-ra kiírt, Bulgária elleni pótselejtezőre utalva, melynek megnyerése után még az Izland-Románia találkozó győztesét is le kell győzni november 12-én az Eb-ért.
Szoboszlai az elmúlt szezonban kiemelkedő teljesítményt nyújtott, különösen a világjárvány miatti szünetet követően játszott nagyon eredményesen. Ezzel kapcsolatban a fiatal tehetség annyit jegyzett meg, hogy a karantén, a bezártság unalmas volt, de rengeteget edzett, ahogy egyébként mostani nyári szünete alatt is teszi. Elmondása szerint a szezon zárása óta mindössze négy-öt olyan nap volt, amikor nem tréningezett, egyébként mindig mozgott, igyekezett formában tartani magát.
Nagy kérdés vele kapcsolatban, hogy a következő kiírásban is az osztrák bajnokot fogja-e erősíteni, vagy más csapatnál folytatja. Ő ugyanakkor – elmondása szerint – nem foglalkozik ezzel, és nem is szokott azon gondolkozni, hogy például Spanyolországban, vagy Olaszországban játszana-e inkább. Azt viszont határozottan kijelentette, hogy egyáltalán nem lenne csalódott, ha Salzburgban focizna az új szezonban is.
Nem csupán a svéd Häcken elleni meccset vesztette el a Kolozsvári CFR a labdarúgó Konferencia-liga rájátszásának első körében, hanem az edzőjét is: a megalázó, 7-2-es vereség után Dan Petrescu bejelentette a lemondását.
Eljárást indít a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) az FK Csíkszereda ellen, amiért a klub a Craiovai Universitatea elleni, egyébként 2-1-re elvesztett vasárnapi hazai mérkőzés előtt a Székelyföldet népszerűsítette.
Az első félidő után még vezetett a Ferencváros az azeri Qarabag ellen kedd este a Groupama Arénában a labdarúgó Bajnokok Ligája rájátszásának első mérkőzésén, szünet után azonban fordított az ellenfél, és 3-1-re nyert.
A magyar férfi kosárlabda-válogatott 86-66-ra legyőzte Romániát szombaton Szolnokon a világbajnoki előselejtező harmadik fordulójában, ezzel továbbjutott a csoportjából.
Terv szerint haladnak Kézdivásárhely modern kori története legnagyobb beruházásával, a fedett uszoda építésével, így jelen állás szerint jövőre elkészülhet a sportlétesítmény.
A Ferencváros bejutott a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező negyedik, utolsó fordulójába, mivel 3-0-ra nyert a bolgár PFC Ludogorec ellen a harmadik kör keddi, hazai visszavágóján.
Bojkottálták a Temesvári Politehnica labdarúgócsapatának játékosai a Ion Iliescu egykori államfő halála miatt elrendelt egyperces gyászszünetet a csapat Mercyfalva elleni szerdai kupamérkőzésén.
A magyar férfi kosárlabda-válogatott remek kezdés után sima vereséget szenvedett szerdán a román csapattól Nagyváradon a világbajnoki előselejtezőben.
Pászka Lóránd hétfőn távozott a magyar bajnoki címvédő Ferencváros labdarúgócsapatától és a román élvonal újoncához, az FK Csíkszeredához igazolt.
A világbajnoki pontversenyben második Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap Mogyoródon.
szóljon hozzá!