Cristina Neagu egy évvel hosszabbított a bajnokságban második helyen végzett Bukaresti CSM-mel
Fotó: Cristina Neagu/Facebook
Újabb egy évre szóló szerződést írt alá a Bukaresti CSM kézilabdacsapatával Cristina Neagu, akit 2018-ban a világ legjobb női játékosának választott a nemzetközi szakszövetség (IHF).
2019. május 22., 12:342019. május 22., 12:34
2019. május 22., 12:402019. május 22., 12:40
A fővárosi klub keddi közleményében hangsúlyozza, prioritást jelentett számára a világ legjobb játékosának a keretben tartása, ezért „a Bukaresti CSM és Cristina Neagu úgy döntöttek, hogy együtt mennek tovább, a sportoló újabb egy évre szóló szerződést írt alá”.
„A lelkemmel választottam és a hosszabbítás mellett döntöttem, mert amint azt két évvel ezelőtti hazatérésemkor is mondtam, nagyon szeretnék BL-t nyerni egy romániai csapattal. Nagyon nehéz volt a csapat számára a nemrég lezárult idény, nem a várt eredmények születtek, de én hiszem, hogy ez az együttes többet tud és többet érdemel. Még erősebben fogunk visszatérni” – idézte az Agerpres hírügynökség a decemberi elülső keresztszalag-szakadása miatt műtétetn átesett, emiatt jelenleg lábadozó Neagut.
A szerződés részleteire, a kézilabdázó fizetésére nem tér ki a közlemény, február elején azonban a klub vezetősége azt közölte, hogy „az előző megállapodásban szabta keretek közé illeszkedő” ajánlatot tettek az eddigi pályafutása során négyszer (2010-ben, 2015-ben, 2016-ban és 2018-ban) a világ legjobbjának választott kézilabdázónak. Cristina Neagu egyébként korábban menedzsere útján eddigi, 17 500 eurós fizetésének megemelését kérte a bukaresti önkormányzat által finanszírozott klubtól, annak vezetősége azonban azt közölte, hogy nem tud nagyobb bért biztosítani. A bukaresti sportsajtó úgy tudja, hogy Neagu fizetését végül 18 ezer euróra emelték, ezáltal a legjobban fizetett közalkalmazott lett Romániában.
A román női kézilabda-válogatott balátlövője 2017 nyarán írt alá kétéves szerződést a Bukaresti CSM-vel. A fővárosi csapat idén csak a második helyen végzett a bajnokságban, emiatt a Bajnokok Ligájában csak szabadkártyával szerepelhet.
Nem csupán a svéd Häcken elleni meccset vesztette el a Kolozsvári CFR a labdarúgó Konferencia-liga rájátszásának első körében, hanem az edzőjét is: a megalázó, 7-2-es vereség után Dan Petrescu bejelentette a lemondását.
Eljárást indít a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) az FK Csíkszereda ellen, amiért a klub a Craiovai Universitatea elleni, egyébként 2-1-re elvesztett vasárnapi hazai mérkőzés előtt a Székelyföldet népszerűsítette.
Az első félidő után még vezetett a Ferencváros az azeri Qarabag ellen kedd este a Groupama Arénában a labdarúgó Bajnokok Ligája rájátszásának első mérkőzésén, szünet után azonban fordított az ellenfél, és 3-1-re nyert.
A magyar férfi kosárlabda-válogatott 86-66-ra legyőzte Romániát szombaton Szolnokon a világbajnoki előselejtező harmadik fordulójában, ezzel továbbjutott a csoportjából.
Terv szerint haladnak Kézdivásárhely modern kori története legnagyobb beruházásával, a fedett uszoda építésével, így jelen állás szerint jövőre elkészülhet a sportlétesítmény.
A Ferencváros bejutott a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező negyedik, utolsó fordulójába, mivel 3-0-ra nyert a bolgár PFC Ludogorec ellen a harmadik kör keddi, hazai visszavágóján.
Bojkottálták a Temesvári Politehnica labdarúgócsapatának játékosai a Ion Iliescu egykori államfő halála miatt elrendelt egyperces gyászszünetet a csapat Mercyfalva elleni szerdai kupamérkőzésén.
A magyar férfi kosárlabda-válogatott remek kezdés után sima vereséget szenvedett szerdán a román csapattól Nagyváradon a világbajnoki előselejtezőben.
Pászka Lóránd hétfőn távozott a magyar bajnoki címvédő Ferencváros labdarúgócsapatától és a román élvonal újoncához, az FK Csíkszeredához igazolt.
A világbajnoki pontversenyben második Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap Mogyoródon.
szóljon hozzá!