Szabó Kati (archív felvétel)
Fotó: Vargyasi Levente
A rengeteg elvégzett munka eredményének tartja Szabó Katalin tornász, hogy a Los Angeles-i olimpián négy aranyérmet nyert.
2018. január 11., 13:532018. január 11., 13:53
2018. január 11., 13:572018. január 11., 13:57
„Csak munka volt mindenütt – hangsúlyozta az M4 Sport Sportreggeli című műsorában csütörtökön, hozzátéve, hogy a sikerhez akarat is kell. –
A háromszéki Zágonban született Szabó Kati – aki jelen lesz a csütörtök esti M4 Sport-Az Év sportolója gálán – az 1984-es játékokon ugrásban, gerendán és talajon, valamint csapatban a román válogatottal győzött, egyéni összetettben pedig második lett. Egy évvel korábban, a budapesti világbajnokságon 15 évesen aranyat nyert talajon.
Arra a felvetésre, hogyan sikerült rövid időn belül kétszer is csúcsteljesítményt elérnie, úgy reagált: „Nem mondhatnám, hogy nehéz volt”. „Munka, munka, munka és egy kis szerencse” – tette hozzá. Szabó Katalin 1983-ban és 1984-ben tizenhétszer mutatott be hibátlan, 10 pontot érő gyakorlatot.
A beszélgetésben elhangzott: egy interjúban korábban azt mondta, kicsit fáj neki, hogy a sikerei után nem a magyar himnuszt hallhatta.
– emlékezett, ugyanakkor hozzátette: nem is akkor zavarta ez, amikor még nagyon fiatal volt, hanem később. „Most már másként gondolkodom, másképp látom a dolgokat. Ha újból lehetne kezdeni, másképpen csinálnám” – mondta.
A 49 éves sportember férjével és két gyermekével a franciaországi Chamalieres-ben él. „Egy francia kisvárosban élek, foglalkozom a családommal, a gyerekeimmel, a tornát egy kicsit félretettük egyelőre. Huszonöt éve kint vagyok, megszoktam, úgyhogy könnyű” – mesélt a mostani életéről.
A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.
Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.
A keddi sorsolás alapján a Kolozsvári CFR ellen játszik a Paksi FC a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Kanadai Nagydíjat vasárnap Montréalban, míg a negyedikként záró Oscar Piastri, a McLaren ausztrál pilótája növelte az előnyét az összetett élén.
Ronaldinho és barátainak játékát csodálhatja meg élőben a kolozsvári közönség azon a sportfesztiválon, amelynek fénypontja az egykori világsztár futballisták bemutató mérkőzése a román válogatott volt jeles képviselői ellen.
A Magyarország színeiben Európa-bajnoki bronzérmes Kácsor Gréta a román CSM Slatina női kézilabdacsapatához igazol a román nyelvű szaksajtó szerint.
A portugál válogatott 2-2-es döntetlen után tizenegyesekkel legyőzte vasárnap az Európa-bajnok és címvédő spanyol csapatot a Nemzetek Ligája müncheni döntőjében, így elsőként tudott másodjára diadalmaskodni a negyedik alkalommal kiírt sorozatban.
A román labdarúgó-válogatott szombaton Bécsben vereséget szenvedett Ausztriától a 2026-os FIFA világbajnokság európai selejtezősorozatának harmadik mérkőzésén, a H csoportban. Ausztria 2–1-re (1–0) győzött, ez volt az első meccsük a selejtezősorozatban.
A magyar labdarúgó-válogatott 2-0-s vereséget szenvedett a tartalékos svéd csapattól a telt házas Puskás Arénában rendezett pénteki barátságos mérkőzésen.
Nem mindennapi, kilenc gólt hozó mérkőzésen a címvédő spanyol válogatott 5-4-re nyert a franciák ellen a labdarúgó Nemzetek Ligája németországi négyes döntőjének második, csütörtöki elődöntőjében.
2 hozzászólás