Sakktörténelmet írna az ötéves szatmárnémeti Balog Ronaldo

Sakktörténelmet írna Ronaldo

Balog Ronaldo négyévesen kezdett el versenyezni, azóta gyűjti az érmeket és kupákat

Fotó: Facebook/Balog Cristian

Minden idők legfiatalabb sakkvilágbajnoka szeretne lenne az ötéves szatmárnémeti Balog Ronaldo, aki szüleit meglepve alig három évesen hibátlanul felállította a figurákat a táblára, majd egy év múlva könnyedén megnyerte első versenyét. Édesapja, Balog Cristian a csodagyerek tehetségének felfedezéséről, a szüntelen játszmákról, terveikről beszélt a Krónikának.

Bede Laura

2024. október 03., 14:102024. október 03., 14:10

2024. október 03., 14:502024. október 03., 14:50

Kétéves korától figyelemmel követte édesapját sakkozás közben Balog Ronaldo, aki sosem kérdezett semmit tőle, de miközben ő kisautókkal játszott, tudta, hogy a másik játék neve sakk. Balog Cristian érdeklődésünkre felelevenítette, hogy kisfia két év nyolc hónapos volt, amikor egyszer csak kihozta a szobából a nagyapjától örökölt, közel százéves sakk-készletet.

„A feleségemmel először azt gondoltuk, hogy az autókkal akar rajta játszani, de aztán mint egy kis öreg ember elkezdte egyenként feltenni a figurákat a táblára. Már rögtön a legelején feltűnt, hogy mindegyiket a helyre teszi, és a végén megkérdezte tőlem, hogy sakkozunk egyet?

Erre én meglepődve visszakérdeztem, hogy te tudsz sakkozni? Mire Ronaldo azt mondta, hogyne tudna, hiszen annyiszor látott már engem játszani” – magyarázta a büszke édesapa,

aki szerint sokak számára hihetetlen lehet ez a történet, ezért utólag már mindent rögzített fényképek, videók formájában. Így örökítette meg Ronaldo kistestvérének is egyedi teljesítményét: Rafel ugyanis egy év négy hónaposan már tökéletesen lépett a huszárral.

Sakktörténelmet írna Ronaldo Galéria

Apa-fia. Balog Cristian a kisfiú legnagyobb támogatója

Fotó: Facebook/Balog Cristian

Balog Cristian a következő időszakot részletezve elmondta, Ronaldo mindennapjai onnantól kezdve a sakkról szóltak: a mesék helyett már csak oktatóvideókat nézett a YouTube-on, minden nap kérte apukáját, hogy játsszon vele és tanítsa, a kisfiú pedig „úgy szívta magába a tudást mint egy szivacs”. Valószínűleg a videófelvételek hatására egy idő után

a versenyszellem is kialakult benne, és arra kérte édesapját, hogy vigye őt megmérettetésekre, mert a „sakktörténelem legfiatalabb világbajnoka” akar lenni.

„Szülőként nem akartam letörni a lelkesedését, de amikor négyévesen legyőzött engem sakkban, azt mondtam a feleségemnek, hogyha kölcsön is kell kérnünk, akkor is elviszem a gyereket a legközelebbi versenyre” – emlékezett vissza a szatmárnémeti férfi. Így jutott el Ronaldo első hivatalos sakkversenyére Nagybányán, ahol 105 gyerek mérte össze tudását különböző kategóriákban.

Sakktörténelmet írna Ronaldo Galéria

A kis játékos a világbajnokságon írna sakktörténelmet

Fotó: Facebook/Balog Cristian

A partiumi kisfiú páratlan sikert aratott, és négy év két hónaposan már a dobogó legfelső fokára állhatott. „Tudomásom szerint ilyen fiatalon még senki sem nyert hivatalos sakkversenyt, ráadásul első próbálkozásra és veretlenül” – hangsúlyozta Balog Cristian, hozzátéve, hogy ezt követően az U14, illetve U18-as korcsoportban és a felnőttmezőnyben is remekelt

a szatmárnémeti Sportlíceum és a Nyíregyházi Egyetemi Sportegyesület leigazolt játékosa.

Balog Ronaldo szeretne már idén, a november 14–27. közötti olaszországi világbajnokságra kijutni, amennyiben ezt valaki támogatná. „Ha ez sikerülne, és megsegítene a Jóisten, hogy megnyerje a világbajnokságot, pont a hatodik születésnapján, 2024. november 27-én lenne a díjkiosztó. Viszont dobogós hely nélkül is fantasztikus élményt és egyben tapasztalat nyújtana a jövő évi orlandói világbajnokságra, ahová körülbelül 10 ezer euróra lenne szükségünk a benevezéshez” – magyarázta Balog Cristian, aki ez úton is kéri az érdeklődőket, hogy kövessék Ronaldo YouTube-csatornáját, ugyanis bíznak benne, hogy a nézettség révén is sikerül elegendő pénzt gyűjteniük a 2025-ös világbajnokságig.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. október 01., kedd

Újonccal, visszatérőkkel és egy nagy hiányzóval vág neki a magyar válogatott az októberi Nemzetek Ligája-mérkőzéseknek

Újoncként Szűcs Kornélt is meghívta Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya az októberi Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készülő 24 fős keretébe.

Újonccal, visszatérőkkel és egy nagy hiányzóval vág neki a magyar válogatott az októberi Nemzetek Ligája-mérkőzéseknek
2024. szeptember 30., hétfő

Rossi: nem léphet pályára eleve vert seregként a magyar válogatott

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint nem léphet pályára eleve vert seregként a magyar labdarúgó-válogatott, amely jövő pénteken Hollandiát fogadja, két hét múlva pedig Bosznia-Hercegovina vendégeként lép pályára a Nemzetek Ligájában.

Rossi: nem léphet pályára eleve vert seregként a magyar válogatott
2024. szeptember 28., szombat

Közte kilenc: legyőzték a magyar női kézisek a megfiatalított román csapatot

A magyar női kézilabda-válogatott felkészülési mérkőzésen 37–28-ra legyőzte a román csapatot szombaton Tatabányán.

Közte kilenc: legyőzték a magyar női kézisek a megfiatalított román csapatot
2024. szeptember 28., szombat

Ne csak úgy mondjuk a szlogent, hogy a futball mindenkié – Bálint Attila vakfocibíró parasportos tapasztalatairól

Bálint Attila a paralimpiák igazán bennfentes ismerője, a székelyudvarhelyi focibíró nemrég tért haza a párizsi paralimpiáról, amely nem az első ötkarikás játéka volt. Tapasztalatairól, a vakfociról, a parasportok romániai helyzetéről faggattuk.

Ne csak úgy mondjuk a szlogent, hogy a futball mindenkié – Bálint Attila vakfocibíró parasportos tapasztalatairól
2024. szeptember 26., csütörtök

Emberelőnyben sem tudott pontot szerezni Belgiumban a Ferencváros

A Ferencváros 2-1-es vereség szenvedett a belga Anderlecht otthonában a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának szerdai nyitófordulójában.

Emberelőnyben sem tudott pontot szerezni Belgiumban a Ferencváros
2024. szeptember 25., szerda

Együtt fújhatják a sípot a Kovács fivérek FIFA-játékvezetőkként

A román Labdarúgó-szövetség (FRF) játékvezetői bizottsága frissítette a nemzetközi szövetség (FIFA) által delegálható romániai futballbírók névsorát, a listára pedig felkerült a nagykárolyi Kovács Szabolcs is.

Együtt fújhatják a sípot a Kovács fivérek FIFA-játékvezetőkként
2024. szeptember 22., vasárnap

Rajt-cél győzelmet aratott a McLaren brit versenyzője a Forma-1-es Szingapúri Nagydíjon

Lando Norris, a McLaren brit versenyzője rajt-cél győzelmet aratott a vasárnapi Forma-1-es Szingapúri Nagydíjon, ezzel hét pontot hozott az összetettben élen álló, címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappenen, a Red Bull holland pilótáján.

Rajt-cél győzelmet aratott a McLaren brit versenyzője a Forma-1-es Szingapúri Nagydíjon
2024. szeptember 19., csütörtök

Helytállás a célja Belényesi Dávidnak a Nagyváradi VSK-val a vízilabda Bajnokok Ligájában

Klubcsapatában és a román válogatottban egyaránt kulcsjátékossá válna Belényesi Dávid, akinek nagy szerepe volt abban, hogy a Nagyváradi VSK 11 év elteltével visszaverekedte magát a vízilabda Bajnokok Ligájába. Céljairól mesélt lapunknak a vízilabdázó.

Helytállás a célja Belényesi Dávidnak a Nagyváradi VSK-val a vízilabda Bajnokok Ligájában
2024. szeptember 18., szerda

Kutakodás a fociban oktató kolozsvári egyetemisták zsebében

Középszerű költségvetéssel, fizetésekkel brillírozik a román focibajnokságban az idény eddigi meglepetéscsapata, a Szuperligát veretlenül vezető Kolozsvári U.

Kutakodás a fociban oktató kolozsvári egyetemisták zsebében
2024. szeptember 18., szerda

Góllal vette ki a részét Szoboszlai a Liverpool Milan elleni BL-győzelméből

Góllal járult hozzá Szoboszlai Dominik kedden este a Liverpool győzelméhez az angol csapat első Bajnokok Ligája-mérkőzésén az új idényben, ráadásul az ősi BL-rivális Milan otthonában.

Góllal vette ki a részét Szoboszlai a Liverpool Milan elleni BL-győzelméből