Fotó: MTI
A negyedik versenynapon ötödik és hatodik aranyérmét is megszerezte Hosszú Katinka az úszók koppenhágai rövidpályás Európa-bajnokságán, ahol 200 méter vegyesen és 50 méter háton is jobb volt minden vetélytársánál.
2017. december 16., 20:472017. december 16., 20:47
2017. december 16., 20:522017. december 16., 20:52
Már a délelőtti selejtezőből is a legjobb idővel jutott tovább a nagymedencében háromszoros olimpiai bajnok, aki este előbb a legrövidebb hátúszó szám elődöntőjében jeleskedett, és jutott a fináléba 26.26 másodperccel, majd a 200 méter vegyes döntőjében teljesített címvédőhöz méltóan, és gyűjtötte be ötödik aranyáét. Saját világcsúcsát nem veszélyeztette ugyan, de így is hatalmas fölénnyel, 2:04.43 perccel nyert a táv nagy részében mögötte úszó Verrasztó Evelyn előtt (2:08.09).
Hosszú az eredményhirdetést követően nem tagadta, némileg jobban örül honfitársa ezüstérmének, mint saját elsőségének. „Nagyon jó érzés, hogy Evelyn második lett. Nagyon nehéz évek vannak mögötte, keményen dolgozott, de nem jöttek számára az eredmények” – nyilatkozta az MTI-nek, majd felidézte, hogy a 2010-es budapesti nagymedencés Európa-bajnokságon 200 vegyesen ugyancsak ő győzött és Verrasztó lett a második.
Az 50 méter hát döntőjében is remekelt Hosszú, aki 25.95 másodperc alatt tudta le a távot, egy századdal megjavítva magyar csúcsát, amelyet 2014. december 7-én állított fel.
A férfiak 100 méteres gyorsúszásában Németh Nándor első tartalékként – visszalépés nyomán – végül bekerült a legjobb 16 közé, és a váratlan rajtlehetőséggel élve összesítésben a hatodik lett 47.06 másodperces egyéni csúccsal. Kozma Dominik nála is jobbat nyújtott: elődöntős futamukban, ahol Németh negyedik volt, a harmadik időt úszta 46.98-cal, a teljes rangsorban pedig negyedikként biztosította helyét a vasárnapi döntőben.
Jóllehet remek országos csúccsal rukkolt ki, ez is kevés volt Cseh Lászlónak, hogy ott lehessen az 50 m pillangó szombati fináléjában. A 22.88 másodperces rekordidő összesítésben a 11. helyhez volt elegendő. Cseh korábbi csúcsa 23.08 volt, amelyet két éve, december 5-én az izraeli rövidpályás Eb-n úszott. Földházi Dávid a 100 méter vegyes elődöntőjében nagyon közel járt magyar rekordjához, 53.01-es eredménye végül is a teljes sorrendben a 10. helyre volt jó, vagyis a döntőhöz nem volt elég.
A női 100 méteres pillangó vasárnapi fináléjában sem lesz magyar: Szilágyi Liliána elmaradva saját legjobbjától a szombati elődöntőben 57.67 másodpercet úszott, ezzel csak 12. lett. A vasárnapi zárónap előtt a magyar csapat hét arannyal, három ezüsttel és egy bronzzal az éremtáblázat második helyén áll az oroszok mögött.
Eredmények (a viadal honlapjáról):
férfiak:
50 m pillangó, Európa-bajnok:
----------------------------
Alekszandr Popkov (Oroszország) 22.42 mp
2. Andrij Govorov (Ukrajna) 22.43
3. Sebastian Sabo (Szerbia) és
Benjamin Proud (Nagy-Britannia) 22.44-22.44
100 m mell, Európa-bajnok:
--------------------------
Adam Peaty (Nagy-Britannia) 55.94 mp
2. Fabio Scozzoli (Olaszország) 56.15
3. Kirill Prigoda (Oroszország) 56.28
nők:
50 m hát, Európa-bajnok:
--------------------------
HOSSZÚ KATINKA 25.95 mp
2. Alicja Tchorz (Lengyelország) 26.09
3. Maaike de Waard (Hollandia) 26.40
100 m mell, Európa-bajnok:
---------------------------
Ruta Meilutyte (Litvánia) 1:03.79 p
2. Jenna Laukkanen (Finnország) 1:04.25
3. Jessica Vall Montero (Spanyolország) 1:04.80
200 m gyors, Európa-bajnok:
---------------------------
Charlotte Bonnet (Franciaország) 1:52.19 p
2. Femke Heemskerk (Hollandia) 1:53.41
3. Veronika Andrjusenko (Oroszország) 1:53.75
200 m vegyes, Európa-Bajnok:
----------------------------
HOSSZÚ KATINKA 2:04.43 p
2. VERRASZTÓ EVELYN 2:08.09
3. Ilaria Cusinato (Olaszország) 2:08.19
4x50 m vegyes gyorsváltó, Európa-bajnok:
----------------------------------------
Hollandia (Nyls Korstanje, Kyle Stolk, Ranomi Kromowidjojo, Femke Heemskerk) 1:28.39 - világcsúcs
2. Oroszország 1:28.53
3. Olaszország 1:29.38
A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.
Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.
A keddi sorsolás alapján a Kolozsvári CFR ellen játszik a Paksi FC a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Kanadai Nagydíjat vasárnap Montréalban, míg a negyedikként záró Oscar Piastri, a McLaren ausztrál pilótája növelte az előnyét az összetett élén.
Ronaldinho és barátainak játékát csodálhatja meg élőben a kolozsvári közönség azon a sportfesztiválon, amelynek fénypontja az egykori világsztár futballisták bemutató mérkőzése a román válogatott volt jeles képviselői ellen.
A Magyarország színeiben Európa-bajnoki bronzérmes Kácsor Gréta a román CSM Slatina női kézilabdacsapatához igazol a román nyelvű szaksajtó szerint.
A portugál válogatott 2-2-es döntetlen után tizenegyesekkel legyőzte vasárnap az Európa-bajnok és címvédő spanyol csapatot a Nemzetek Ligája müncheni döntőjében, így elsőként tudott másodjára diadalmaskodni a negyedik alkalommal kiírt sorozatban.
A román labdarúgó-válogatott szombaton Bécsben vereséget szenvedett Ausztriától a 2026-os FIFA világbajnokság európai selejtezősorozatának harmadik mérkőzésén, a H csoportban. Ausztria 2–1-re (1–0) győzött, ez volt az első meccsük a selejtezősorozatban.
A magyar labdarúgó-válogatott 2-0-s vereséget szenvedett a tartalékos svéd csapattól a telt házas Puskás Arénában rendezett pénteki barátságos mérkőzésen.
Nem mindennapi, kilenc gólt hozó mérkőzésen a címvédő spanyol válogatott 5-4-re nyert a franciák ellen a labdarúgó Nemzetek Ligája németországi négyes döntőjének második, csütörtöki elődöntőjében.
szóljon hozzá!