Fotó: Sánta Imre
Kolozsvár–Sepsiszentgyörgy rangadóval kezdődik csütörtökön a női kosárlabdázók Román Kupájának nyolcas döntője. A Sepsi Arénában főesélyes házigazdák menedzsere sikeres tornában bízik.
2018. február 21., 18:032018. február 21., 18:03
Újra benépesül a Sepsi Aréna: a férfi kosárlabdázók után a női mezőny veszi birtokba a csarnokot a Román Kupa csütörtökön kezdődő nyolcas döntőjében. A háromszéki megyeszékhely az elmúlt négy évet tekintve immár harmadjára ad otthont a torna fináléjának, rutinos szervezőként pedig a Sepsi SIC élvonalbeli csapatának szakosztályvezetője, Ruszt István közölte,
Tájékoztatása alapján a belépők is kelendőek, de bérleteket és jegyeket még a helyszínen is lehet majd kapni.
A Sepsi SIC, mint ismeretes, 2015-ben és 2016-ban is megnyerte a kupát, míg tavaly az élvonalból visszalépett Târgoviște hódította el. Ahhoz, hogy a szentgyörgyiek „visszaszerezzék”,
míg a másik ágon a Temesvár–Brassói Olimpia (17.15) csata nyitja meg a négynapos tornát. Pénteken Aradi ICIM–Alexandria (17.15) és Szatmárnémeti VSK–Gyulafehérvár (20) összecsapások lesznek a szombati elődöntőért. A nagydöntőt vasárnap 17.30-tól rendezik.
Érdeklődésünkre Rusz elismerte, hogy a válogatottak Európa-bajnoki selejtezői hatással voltak a felkészülésükre, mert hét játékosukat is nélkülözniük kellett az edzéseken. „Nyilván fáradtan jöttek vissza, de hát azért profi játékosuk, hogy ezt bírják" – jelentette ki Rusz.
Játékerőben viszont a Szatmárnémeti VSK-t érzi erősnek, bár az elmúlt időszak játékosmozgásai miatt még nem lehet felméri a viszonyokat.
Ellentétben a férfimezőnnyel, a nők számára nem rendeznek All Star-mérkőzést a Román Kupa lezárása után. Rusz lapunknak leszögezte: ez a Román Kosárlabda-szövetség döntése volt, ám a jelenlegi formában ő is értelmetlennek tartaná a megszervezését. „Mi már korábban javasoltuk, hogy az rendezze a meccset, aki megnyeri a kupát” – közölte, megjegyezve, jelenleg még a férfiak All Star Game-je sem olyan látványos, mint amilyennek egy ilyen eseménynek lennie kellene. „Rengeteg pénzt kell belefektetetni egy All Star-gálába" – vélekedett, rámutatva, hogy Magyarországon például még kosárakrobatákat is meghívnak, hogy minél élvezetesebbé tegyék gálát.
A Sepsi SIC különben az idei szezonban már Európa Kupa-meccsekkel is felavatta a város új arénáját, Rusz pedig szeretné, ha évről évre részt vennének a nemzetközi porondon, miközben a romániai élvonalban és a kupában dobogós helyekért küzdenének. „Stabilitást szeretnénk elérni, miközben egyre nagyobb hangsúlyt fektetünk az utánpótlásnevelésre: már három csapatunk is van" – mondta a menedzser, aki szerint bár a hazai szövetség nem segíti tevékenységüket, ők önerőből is folytatják.
A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.
Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.
A keddi sorsolás alapján a Kolozsvári CFR ellen játszik a Paksi FC a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Kanadai Nagydíjat vasárnap Montréalban, míg a negyedikként záró Oscar Piastri, a McLaren ausztrál pilótája növelte az előnyét az összetett élén.
Ronaldinho és barátainak játékát csodálhatja meg élőben a kolozsvári közönség azon a sportfesztiválon, amelynek fénypontja az egykori világsztár futballisták bemutató mérkőzése a román válogatott volt jeles képviselői ellen.
A Magyarország színeiben Európa-bajnoki bronzérmes Kácsor Gréta a román CSM Slatina női kézilabdacsapatához igazol a román nyelvű szaksajtó szerint.
A portugál válogatott 2-2-es döntetlen után tizenegyesekkel legyőzte vasárnap az Európa-bajnok és címvédő spanyol csapatot a Nemzetek Ligája müncheni döntőjében, így elsőként tudott másodjára diadalmaskodni a negyedik alkalommal kiírt sorozatban.
A román labdarúgó-válogatott szombaton Bécsben vereséget szenvedett Ausztriától a 2026-os FIFA világbajnokság európai selejtezősorozatának harmadik mérkőzésén, a H csoportban. Ausztria 2–1-re (1–0) győzött, ez volt az első meccsük a selejtezősorozatban.
A magyar labdarúgó-válogatott 2-0-s vereséget szenvedett a tartalékos svéd csapattól a telt házas Puskás Arénában rendezett pénteki barátságos mérkőzésen.
Nem mindennapi, kilenc gólt hozó mérkőzésen a címvédő spanyol válogatott 5-4-re nyert a franciák ellen a labdarúgó Nemzetek Ligája németországi négyes döntőjének második, csütörtöki elődöntőjében.
szóljon hozzá!