Fotó: Facebook/M4Sport
Az MTVA jogi lépéseket fog tenni a Román Kupa döntője közvetítésének elmaradása miatt – jelentette be Székely Dávid, az M4 Sport csatornaigazgatója.
2020. július 23., 11:032020. július 23., 11:03
Mint ismeretes, az eredeti tervek szerint az M4 Sport élőben közvetítette volna a Sepsi OSK és a bukaresti FCSB szerda esti összecsapását, de nem sokkal a találkozó kezdete előtt a román fél jelezte, nincs náluk a közvetítési jog.
Az M4 Sport meg is állapodott velük a közvetítésről, amely azonban a fent említettek miatt mégsem jött létre. A műholdjelet kódolták, így legnagyobb sajnálatunkra nem tudtuk közvetíteni a találkozót, megkeresésünkre nem jeleztek vissza” – írja honlapján a sportcsatorna.
Jelezik egyúttal, hogy nem kívánják ennyiben hagyni a történteket.
„Megkérdeztük azt a céget, amelyikkel kötöttük ezt a szerződést, hogy rendelkezik-e a kupadöntő jogaival. Július 13-án az volt a válasz, hogy igen, rendelkeznek. Ennek megfelelően készültünk, vártuk a találkozót, hiszen tisztában vagyunk azzal, hogy mekkora jelentőséggel bír.
Fotó: Facebook/M4Sport
ezért aztán a jelet, amit addig nem kódoltak, elkezdték kódolni, és ahhoz mi már nem kaptunk jelszót. A lényeg, hogy sajnos ezt a mérkőzést most nem tudtuk közvetíteni, természetesen megtesszük a jogi lépéseket” – idézi a cikk Székely Dávid csatornaigazgatót.
Nem csupán a svéd Häcken elleni meccset vesztette el a Kolozsvári CFR a labdarúgó Konferencia-liga rájátszásának első körében, hanem az edzőjét is: a megalázó, 7-2-es vereség után Dan Petrescu bejelentette a lemondását.
Eljárást indít a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) az FK Csíkszereda ellen, amiért a klub a Craiovai Universitatea elleni, egyébként 2-1-re elvesztett vasárnapi hazai mérkőzés előtt a Székelyföldet népszerűsítette.
Az első félidő után még vezetett a Ferencváros az azeri Qarabag ellen kedd este a Groupama Arénában a labdarúgó Bajnokok Ligája rájátszásának első mérkőzésén, szünet után azonban fordított az ellenfél, és 3-1-re nyert.
A magyar férfi kosárlabda-válogatott 86-66-ra legyőzte Romániát szombaton Szolnokon a világbajnoki előselejtező harmadik fordulójában, ezzel továbbjutott a csoportjából.
Terv szerint haladnak Kézdivásárhely modern kori története legnagyobb beruházásával, a fedett uszoda építésével, így jelen állás szerint jövőre elkészülhet a sportlétesítmény.
A Ferencváros bejutott a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező negyedik, utolsó fordulójába, mivel 3-0-ra nyert a bolgár PFC Ludogorec ellen a harmadik kör keddi, hazai visszavágóján.
Bojkottálták a Temesvári Politehnica labdarúgócsapatának játékosai a Ion Iliescu egykori államfő halála miatt elrendelt egyperces gyászszünetet a csapat Mercyfalva elleni szerdai kupamérkőzésén.
A magyar férfi kosárlabda-válogatott remek kezdés után sima vereséget szenvedett szerdán a román csapattól Nagyváradon a világbajnoki előselejtezőben.
Pászka Lóránd hétfőn távozott a magyar bajnoki címvédő Ferencváros labdarúgócsapatától és a román élvonal újoncához, az FK Csíkszeredához igazolt.
A világbajnoki pontversenyben második Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap Mogyoródon.
2 hozzászólás