Novák Katalin Nemzetközi Fair Play Díjra jelöli Szilágyi Áron olimpiai bajnok kardvívót

Novák Katalin Nemzetközi Fair Play Díjra jelöli Szilágyi Áron olimpiai bajnok kardvívót

Fotó: MTI/Illyés Tibor

Novák Katalin köztársasági elnök Nemzetközi Fair Play Díjra jelöli Szilágyi Áron többszörös olimpiai bajnok kardvívót, akivel kedden együtt edzett a Vasas Pasaréti Sportcentrumban.

MTI

2023. június 13., 19:392023. június 13., 19:39

2023. június 13., 19:442023. június 13., 19:44

A köztársasági elnök a jelölésről kedden személyesen tájékoztatta Szilágyi Áront. Az államfő felhívta a figyelmet Szilágyi Áron – a budapesti Gerevich-Kovács-Kárpáti Kardvívó Világkupa idei márciusi döntőjében tett – példaértékű cselekedetére és elmondta: úgy ítéli meg, Magyarországon sokan egyetértenek abban, hogy büszkék lehetünk a többszörös olimpikonra, világbajnokra, sportolóra, aki példakép a gyerekeknek, felnőtteknek.

Idézet
Egy olyan ember, aki megmutatja, hogyan kell sportszerűen viselkedni a sportban, a közéletben, a mindennapokban egyaránt” – tette hozzá az államfő.

Szilágy Áron elmondta: büszkévé teszi a jelölés, s igyekszik olyan életet élni, amely méltóvá teszi erre a jövőben is. Mint mondta, értékrendjében a fair play előkelő helyen szerepel, fontos számára, hogy jó példát mutasson a fiataloknak a sportban, a vívóteremben és a közéletben is. Szilágyi Áron a márciusi eseményt felidézve kijelentette, hogy az a cselekedete teljesen ösztönös volt.

A háromszoros olimpiai bajnok, vb- és Eb-aranyérmes magyar kardozó a budapesti Gerevich-Kovács-Kárpáti Kardvívó Világkupa márciusi döntőjében a világranglista éllovasával, Sandro Bazadzével vívott. Jobban kezdett georgiai ellenfele, 8-4-re elhúzott, de közben már volt egy sárga lapja korai indulás miatt. Az egyperces szünet után megvágta Szilágyi Áront és elindult visszafelé, de a gép nem jelzett találatot. Az elfordulás miatt azonban újabb figyelmeztetés járt neki, ami már büntetőpontot érő piros lap volt. A következő akciónál a magyar klasszis csak előrelépett, nem is emelte fel a karját, hogy ellenfele tust tudjon adni, Bazadze pedig egy öleléssel köszönte meg a sportszerű cselekedetet, majd a kardja markolatán meg is tapsolta Szilágyit. Végül a magyar kardozó 10-14-ről fordítva győzött, ezzel megvédte címét a budapesti viadalon.

Novák Katalin Kamuti Jenőnek, a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnökének írt levelében kiemeli: Szilágyi Áront a budapesti Gerevich-Kovács-Kárpáti Kardvívó Világkupa március 26-i fináléjában bemutatott, példaértékű cselekedeteiért személyesen jelöli a Nemzetközi Fair Play Díjra – közölte a Sándor-palota kedden az MTI-vel. Mint a köztársasági elnök rámutatott: az indoklásban megfogalmazottak lehetőséget biztosítanak arra, hogy felhívják a nemzetközi közvélemény figyelmét egy „magyar sportkiválóság egyedülálló és mégis emberi nagylelkűségére”.

A találkozón részt vett Markovits László, a Vasas SC elnöke, Szász-Kovács Emese, olimpikon, a Vasas vívószakosztály társelnöke is.

korábban írtuk

Háromszoros olimpiai bajnokként is éhes a sikerekre – Szilágyi Áron a Nézőpontban
Háromszoros olimpiai bajnokként is éhes a sikerekre – Szilágyi Áron a Nézőpontban

Rajta kívül senkinek nem sikerült a sportág történetében háromszor egymás után olimpiai aranyat nyerni férfi kardvívásban egyéniben. A legendának számító Szilágyi Áron interjút adott a Székelyhon TV-nek vívásról, pályafutásáról, erdélyi kötődéseiről.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 04., csütörtök

Van rá esély, hogy Budapest adjon otthont a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjének, a kormány nyitott rá

A magyar kormány támogatja a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjének budapesti megrendezését.

Van rá esély, hogy Budapest adjon otthont a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjének, a kormány nyitott rá
2024. április 04., csütörtök

Halottnak „nyilvánította” Jenei Imrét a román sajtó

Jenei Imre neves labdarúgóedző állítólagos halálhíréről számolt be csütörtökön számos román hírtelevízió és portál, mint utólag kiderült, teljesen tévesen.

Halottnak „nyilvánította” Jenei Imrét a román sajtó
2024. április 04., csütörtök

FIFA-világranglista: Magyarország javított, Románia rontott

A magyar válogatott egy pozíciót javított, így a 26. helyen áll a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb világranglistáján, melyet továbbra is a világbajnok Argentína vezet.

FIFA-világranglista: Magyarország javított, Románia rontott
2024. április 03., szerda

Kiengedték a börtönből Dănuţ Lupu egykori válogatott labdarúgót

Elrendelte szerdán a bukaresti törvényszék Dănuţ Lupu feltételes szabadlábra helyezését. Az egykori válogatott labdarúgót két alkalommal is jogosítvány nélküli vezetésen érték, amiért hét hónap és tíz nap letöltendő börtönbüntetésre ítélték.

Kiengedték a börtönből Dănuţ Lupu egykori válogatott labdarúgót
2024. március 28., csütörtök

Magyar vízilabdázót választott a tavalyi év legjobbjának az európai szövetség

Akárcsak a világszövetségnél (World Aquatics), a vizes sportokat tömörítő európai szervezetnél (LEN) is Zalánki Gergőt választották a 2023-as esztendő legjobb férfi vízilabdázójának.

Magyar vízilabdázót választott a tavalyi év legjobbjának az európai szövetség
2024. március 26., kedd

Legyőzte Koszovót, így immár 14 meccs óta veretlen a magyar labdarúgó-válogatott

A nyári Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott 2-0-ra legyőzte kedden a vendég koszovói csapatot a Puskás Arénában rendezett barátságos mérkőzésen.

Legyőzte Koszovót, így immár 14 meccs óta veretlen a magyar labdarúgó-válogatott
2024. március 24., vasárnap

Műtétből felépülve törte meg ismét Verstappen győzelmi sorozatát a Ferrari spanyol pilótája

A vakbélműtétje után lábadozó Carlos Sainz Jr., a Ferrari spanyol versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Ausztrál Nagydíjat, melyet a címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája műszaki hiba miatt feladott.

Műtétből felépülve törte meg ismét Verstappen győzelmi sorozatát a Ferrari spanyol pilótája
2024. március 23., szombat

A stabil védekezésben látja a siker kulcsát a magyar férfi vízilabda-válogatott csapatkapitánya

Jansik Szilárd, a magyar férfi vízilabda-válogatott csapatkapitánya klubjával, a Ferencvárossal a bajnoki cím elhódításán kívül négyes döntőbe szeretne jutni a BL-ben, míg a nemzeti együttessel az olimpián szeretné kijavítani a dohai világbajnoki fiaskót.

A stabil védekezésben látja a siker kulcsát a magyar férfi vízilabda-válogatott csapatkapitánya
2024. március 21., csütörtök

Szoboszlai csapata dobogós a romániai focikedvelők körében, de a favoritok az ibériai gárdák

Ibériai gárdák uralják a legjobb labdarúgó-csapatok népszerűségi listáját a romániai focikedvelők körében, de a harmadik helyre azért a Szoboszlai Dominiket is foglalkoztató Liverpool is odafér – derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.

Szoboszlai csapata dobogós a romániai focikedvelők körében, de a favoritok az ibériai gárdák
2024. március 20., szerda

A Sepsi OSK elleni mérkőzésen történt incidensek miatt több tízezer lejre bírságolták a ploieşti-i Petrolul klubot

A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) fegyelmi bizottsága szerdán 33 750 lejes bírságot szabott ki a ploieşti-i Petrolul klubra a Sepsi OSK elleni találkozón történt incidensek miatt.

A Sepsi OSK elleni mérkőzésen történt incidensek miatt több tízezer lejre bírságolták a ploieşti-i Petrolul klubot