Női kézilabda BL: tetemes hátrányba került a Bukaresti CSM

A bukarestiek (kék mez) védelme sokszor kinyílt a francia támadások előtt •  Fotó: Bukaresti CSM

A bukarestiek (kék mez) védelme sokszor kinyílt a francia támadások előtt

Fotó: Bukaresti CSM

Ötgólos vereséget szenvedett hazai pályán a Bukaresti CSM csapata a Metz Handball együttesétől a női kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén, így jelentősen megcsappantak az esélyei a Final Fourra.

Krónika

2019. április 05., 22:412019. április 05., 22:41

2019. április 05., 22:452019. április 05., 22:45

A lotaringiai csapat nagy lépést tett a négyesdöntőbe jutás felé egy olyan játék után, amelyet az elejétől a végéig irányított. A Metz 0-5-tel (7. perc) nyitott, majd 1-6-tal (8.) folytatta, ám a román bajnok öt egymást követő góllal, 6-6-nál (16.) egyenlített. 7-7 után a Metz átvette a játék irányítását, és 11-14-gyel vonultak szünetre a csapatok.

A második félidőben a vendégek hat góllal is mentek, 13-19 (37.), a CSM feljött ugyan két gólra, 21-23 (47.), de többre nem futotta erejéből, és a franciák 26-31-es megérdemelt győzelmet arattak.

Az Agerpres hírügynökség emlékeztet, hogy a Bukaresti CSM Cristina Neagu, Amanda Kurtović és Dragana Cvijić nélkül játszott, ugyanakkor a sérülésből félig felépült Lekic-csel és Mehmedović-csal nem bírt a jó formában játszó francia bajnokkal.

A Bukaresti CSM-ből Jovanka Radičević 10 gólig jutott, Andrea Lekic 9, Barbara Lazovic 3, Oana Manea 1, Majda Mehmedović 1, Elizabeth Omoregie 1, Iulia Curea 1 találatot ért el. A francia csapat játékosai közül Xenia Smits 6, Edwige Beatrice 5, Orlane Kanor 4, Grace Zaad Deun 4, Gnonsiane Niombla 3, Manon Houette 3, Laura Flippes 2, Meline Nocandy 2, Astride Ngouan 1, és Marion Maubon 1 találatig jutott.

Először fordulhat elő az utóbbi négy esztendőben, hogy a Bukaresti CSM nem jut be Bajnokok Ligája négyesdöntőjébe. A visszavágóra április 13-án kerül sor Metz-ben.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 22., péntek

Konferencia-liga: csúnyán elpáholták a Kolozsvári CFR-t, Dan Petrescu ott is hagyta a csapatot

Nem csupán a svéd Häcken elleni meccset vesztette el a Kolozsvári CFR a labdarúgó Konferencia-liga rájátszásának első körében, hanem az edzőjét is: a megalázó, 7-2-es vereség után Dan Petrescu bejelentette a lemondását.

Konferencia-liga: csúnyán elpáholták a Kolozsvári CFR-t, Dan Petrescu ott is hagyta a csapatot
2025. augusztus 20., szerda

Belekötött a Román Labdarúgó-szövetség az FK Csíkszeredába, amiért a Székelyföldet népszerűsítette egy meccs előtt

Eljárást indít a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) az FK Csíkszereda ellen, amiért a klub a Craiovai Universitatea elleni, egyébként 2-1-re elvesztett vasárnapi hazai mérkőzés előtt a Székelyföldet népszerűsítette.

Belekötött a Román Labdarúgó-szövetség az FK Csíkszeredába, amiért a Székelyföldet népszerűsítette egy meccs előtt
2025. augusztus 20., szerda

Bajnokok Ligája-rájátszás: Jól kezdett a Ferencváros, de a szünet után jött a hideg zuhany

Az első félidő után még vezetett a Ferencváros az azeri Qarabag ellen kedd este a Groupama Arénában a labdarúgó Bajnokok Ligája rájátszásának első mérkőzésén, szünet után azonban fordított az ellenfél, és 3-1-re nyert.

Bajnokok Ligája-rájátszás: Jól kezdett a Ferencváros, de a szünet után jött a hideg zuhany
2025. augusztus 16., szombat

Férfi kosárlabda vb-előselejtező: románveréssel jutott tovább a magyar válogatott

A magyar férfi kosárlabda-válogatott 86-66-ra legyőzte Romániát szombaton Szolnokon a világbajnoki előselejtező harmadik fordulójában, ezzel továbbjutott a csoportjából.

Férfi kosárlabda vb-előselejtező: románveréssel jutott tovább a magyar válogatott
2025. augusztus 15., péntek

Jól haladnak a kézdivásárhelyi uszoda építésével (fotókkal)

Terv szerint haladnak Kézdivásárhely modern kori története legnagyobb beruházásával, a fedett uszoda építésével, így jelen állás szerint jövőre elkészülhet a sportlétesítmény.

Jól haladnak a kézdivásárhelyi uszoda építésével (fotókkal)
2025. augusztus 13., szerda

Bejutott a Ferencváros a BL-selejtező rájátszásába

A Ferencváros bejutott a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező negyedik, utolsó fordulójába, mivel 3-0-ra nyert a bolgár PFC Ludogorec ellen a harmadik kör keddi, hazai visszavágóján.

Bejutott a Ferencváros a BL-selejtező rájátszásába
2025. augusztus 07., csütörtök

Bojkottálták a temesvári focicsapat játékosai és szurkolói az Iliescu halála miatt megtartott gyászszünetet

Bojkottálták a Temesvári Politehnica labdarúgócsapatának játékosai a Ion Iliescu egykori államfő halála miatt elrendelt egyperces gyászszünetet a csapat Mercyfalva elleni szerdai kupamérkőzésén.

Bojkottálták a temesvári focicsapat játékosai és szurkolói az Iliescu halála miatt megtartott gyászszünetet
2025. augusztus 07., csütörtök

Kosárlabda: magyar vereséget hozott a románok elleni nagyváradi világbajnoki előselejtező

A magyar férfi kosárlabda-válogatott remek kezdés után sima vereséget szenvedett szerdán a román csapattól Nagyváradon a világbajnoki előselejtezőben.

Kosárlabda: magyar vereséget hozott a románok elleni nagyváradi világbajnoki előselejtező
2025. augusztus 04., hétfő

Pászka Lóránd a Fradiból „hazatért” Csíkszeredába

Pászka Lóránd hétfőn távozott a magyar bajnoki címvédő Ferencváros labdarúgócsapatától és a román élvonal újoncához, az FK Csíkszeredához igazolt.

Pászka Lóránd a Fradiból „hazatért” Csíkszeredába
2025. augusztus 03., vasárnap

Norris nyerte a 40. futamot a Hungaroringen

A világbajnoki pontversenyben második Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap Mogyoródon.

Norris nyerte a 40. futamot a Hungaroringen
Norris nyerte a 40. futamot a Hungaroringen
2025. augusztus 03., vasárnap

Norris nyerte a 40. futamot a Hungaroringen