– Jegyezzük meg, hogy olyan játékosokról beszélünk, akik mindannyian dolgoznak vagy tanulnak a vízilabdázás mellett, tehát nem teljesen profik, a pólón kívül egyéb tevékenységet is folytatnak.

– Úgy mondanám, hogy félprofik, hiszen kevés pénzt kapnak vízilabdázóként. Valóban sokan dolgoznak, vagy egyetemre, iskolába járnak, és itt megjegyezném, hogy nagyon komoly egyetemen tanulnak, van, aki orvosira jár, más jogot végez, közgazdásznak készül. Mindezt amellett, hogy este fél kilenckor edzés, tíz órakor szállnak ki a medencéből, és csak tizenegykor kerülnek haza. Annál nagyobb ennek a győzelmi sorozatnak az értéke a fiúk által a póló mellett a magánszférában folytatott szerteágazó tevékenység ismeretében.

– Mondják, hogy ahány edző, annyi felfogás. Kádár Kálmán számára melyek a legfontosabb szempontok, amelyek mentén működnie kell egy csapatnak?

– Nyilván nagyon sok szempont van, és itt ki kell térni a sportág helyzetére, hiszen a vízilabda is nagyon sok változáson megy keresztül. Egy játékosnak tulajdonképpen svájcibicskaként kell működnie, vagyis minden poszton jónak kell lennie, én is efelé próbáltam irányítani a játékosaim munkáját, hogy mindenki minden poszton bevethető legyen. Az én elvárásaim szerint a játékosoknak nagy munkát kell beletenniük ebbe, nagy alázattal kell űzniük ezt a sportot, szeretniük kell, amit csinálnak, és akkor ennek előbb-utóbb beérik a gyümölcse. A sok munka híve vagyok.

– Játékosként több mint 340-szeres román válogatottnak, olimpikonnak mondhatja magát, több országban pólózott, mielőtt Debrecenbe költözött, irányította a Nagyváradi VSK-t is, amellyel vezetőedzőként éppen hat évvel ezelőtt, 2017 tavaszán Eurokupa-döntőt játszott. Mivel számos vízilabda-kultúrában megfordult, melyek voltak Önre a legnagyobb hatással?

– Minden egyes helyen, ahol játszottam, vagy amikor a válogatottban szerepeltem, mindenhonnan összeszedtem a szerzett a tapasztalatokat, és elraktároztam, hogy amikor erre szükség lesz edzőként, legyen mihez nyúlni. Folyamatosan tartom a kapcsolatot barátaimmal, egykori játékostársaimmal, játsszanak, edzősködjenek akár külföldön, sokszor belemélyedünk a beszélgetésekbe, hiszen lépést kell tartani a mai vízilabdával. Ha ki kellene emelnem valamit, akkor a nagyváradi pályafutásom nagy részét, valamint Cornel Gordan nevelőedzőmet emelném ki, talán tőle tanultam a legtöbbet, az ő kezei alatt értük el a legnagyobb sikereket. Ugyanakkor Gyöngyösi András nagyon sokat segített nekem, amikor Magyarországon játszottam. Nagyon sokat tanultam tőlük, rengeteget köszönhetek nekik.

– Ha már neveket említett, arról, hogy többször kihangsúlyozta a munka fontosságát, Varga Zsoltnak, a Ferencváros edzőjének, a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitányának a hasonló kicsengésű szavai jutnak eszembe, hiszen ő is mindig a vízilabdázók által elvégzett munkát nevezi az eredményesség kulcsának. Gondolom, tőle is tanult, még úgy is, hogy a 2017-es Eurokupa-döntőn riválisokként álltak szemben egymással a Fradi, illetve a Nagyváradi VSK vezetőedzőiként, és nem sikerült legyőznie.

– A mai napig jó kapcsolatot ápolok Zsolttal, akivel sokat játszottunk egymás ellen ellenfelekként, majd a parton is riválisok voltunk. Figyelemmel kísérem a munkásságát, és nem csak a meccseit követem, hanem azt is, hogy a Ferencváros az élmezőnyben járó csapatként innovatív edzéseket tart, én pedig folyamatosan érdeklődöm, miként folytatják ezeket a felkészüléseket, milyen eszközöket, új technikákat vetnek be, amellyel segítik a játékosokat, fokozva az eredményességüket.

– A bajnoki címvédő Fradival is találkozni fog az élvonalban a DVSE-Master Good csapata, amelynek élén három évre szól a vezetőedzői megbízatása, tehát valószínűleg Önnel képzeli el a folytatást a klubvezetőség. Kezdi már tervezgetni a csapatot, amellyel nekivágnak az úgymond teljesen más kávéháznak számító OB 1-nek? Milyen változtatásokat szeretne, például a játékosigazolások terén?

– Tényleg más dimenzió az OB 1 az OB1/B-hez képest, ahonnan most feljebb lépünk. Szükség lesz változtatásokra olyan kulcsfontosságú posztokon, amelyek adott esetben nem csak egy mérkőzés kimenetelét, hanem egy egész szezont befolyásolhatnak. Tehát nagyon résen kell lenni, amikor változtatunk. Ugyanakkor hiába van meg matematikailag is a feljutás, az OB 1-es szereplésünk még nem teljesen tiszta, egyelőre várnunk kell a város vezetőségére, hogy megerősítse, igenis el tudunk indulni, megvan az anyagi háttér erre. Jelenleg várakozó állásponton vagyunk, várjuk a városvezetőség áldását, majd ennek birtokában indulhatunk el a csapatépítés útján.

– Szponzoruk továbbra is kitart a klub mellett, folytatná az együttműködést?

– Úgy tudom, hogy igen, viszont a rezsiköltségek növekedésével elég nehéz helyzetben van egy vízilabdaklub, hiszen bérelnünk kell a városi sportuszodát, nem beszélve az utazással járó költségekről is. Ilyen körülmények között előre tervezni nagyon nehéz, de nyilván mindenki megpróbál megtenni mindent annak érdekében, hogy jó csapatot tudjunk előállítani, amely legalább a középmezőnyben képes helytállni.

– Vagyis ha vállalják a feljutást, akkor úgymond nem „csak” a bentmaradás lesz a cél, hanem magasabbra is szeretnék felküzdeni magukat?

– Ez a költségvetéstől függ. Ha nagyobb büdzsét szán a város a klubnak, akkor ez középmezőnyű csapatot jelent, ha pedig alacsony költségvetést, akkor egyértelműen csak a túlélés a cél.

– Klubszinten a magyar együttesek közül férfi vonalon a Ferencváros nagy eséllyel már kivívta a BL nyolcas döntőjében való szereplést, a női szakágban a Dunaújváros a hétvégén a négyes döntőben szerepelt (4. helyen végzett), az Eurokupa döntőjét pedig két magyar csapat játszotta, tehát jónak mondható a magyar klubok szereplése. Miként látja a világ egyik, ha nem a legerősebb pontvadászatának számító magyar bajnokságot, és általában a magyar vízilabda helyzetét?

– Évről évre változik, mikor erősebb, mikor gyengébb picit a bajnokság. Az elmúlt években nagyon sok légiós játszott Magyarországon, ennek köszönhetően erősebb volt a pontvadászat. Most viszont, hogy valamivel kevesebb külföldi játszik itt, több tér jut a fiataloknak a kluboknál. Mindezek ellenére tényleg úgy gondolom, hogy a magyar a világ egyik legerősebb bajnoksága, rajta kívül az olasz nagyon erős még, itt tényleg minden héten háború van, főleg a középmezőnybe tartozó csapatok számára. Hiszen például a Fradit mindössze három-négy-öt csapat tudja megszorongatni, onnantól lefelé mindig könnyebb mérkőzést játszanak. Viszont van egy másik porond, amelyen a Fradi-játékosoknak teljesíteni kell, mégpedig a Bajnokok Ligája, ahol nagyon sűrű és kemény a mezőny. A 7. helytől lefelé szereplő csapatok számára ugyanakkor tényleg minden héten háború van a magyar bajnokságban, ezért is annyira kiélezett és jó ez a mezőny, a játékosoknak, edzőknek mindent bele kell adniuk, hogy jó teljesítményt nyújtsanak.

– No és mennyire követi a romániai vízilabdát? Elképzelhetőnek tartja, hogy valaha hazatér edzősködni akár klubszinten, akár a válogatottnál, amely hamarosan az Eb-részvételért küzd?

– Követem a román vízilabdát, tartom is a kapcsolatot jó pár játékossal, edzővel. A szövetség elnökségének tagjaival is jóban vagyok, hiszen sok éven át együtt játszottunk a válogatottban. Sajnos úgy látom, hogy elég mély völgyben vannak, szükség lenne sorozatban több jó eredményre ahhoz, hogy nemzetközi szinten is elismerten nézzenek a román vízilabdázókra, ahogy történt az néhány évvel ezelőtt vagy a hetvenes-nyolcvanas években. Valahányszor találkozom a magyar vízilabda nagy legendáival, például Faragó Tamással, mindig felemlegetik, hogy az ő idejükben milyen jó játékos volt Claudiu Rusu vagy Liviu Răducanu, akik magas színvonalat képviseltek. Azt szeretnénk, ha ismét feljönne a román póló napja. A bukaresti Steaua és a Nagyváradi VSK megpróbálja felvenni a versenyt nemzetközi szinten, de ehhez fel kellene emelkednie máshol is a vízilabdaéletnek. Szerintem jó lenne, ha az ország több más nagyvárosa, köztük Kolozsvár vagy Temesvár is megengedhetné magának, hogy magasabb színvonalú vízilabdacsapatot tartson fenn.

– Gondolom, jelentős különbségek mutatkoznak a két ország között a vízilabdázáshoz szükséges körülményeket tekintve.

– Azt nem tudnám megmondani, mekkora egy uszoda fenntartási vagy rezsiköltsége jelenleg Romániában, és hogy e téren mik a különbségek a két ország között. Az viszont biztos, hogy a vízilabda a legolcsóbb sportág, amelyből eredményt lehet kihozni, a kézilabdába, a röp- vagy kosárlabdába sokkal nagyobb pénzeket kell beletenni a sikerességért, nem beszélve a fociról. Annak ellenére, hogy az uszodaköltségek talán magasabbak, mint egy futballpályán, a póló a mai napig olcsóbb, fenntarthatóbb az eredményesség szempontjából is, mint bármely más csapartsport.

– Nemrég derült ki, hogy 2024-ben fél év leforgása alatt három vízilabdás világeseményt is rendeznek – januárban Európa-bajnokságot, februárban világbajnokságot, nyáron olimpiát –, ami valósággal kizsigereli a hazájuk bajnokságában és a nemzetközi klubversenyen is érintett pólósokat. Egykori játékosként, miként látja a vízilabdázók leterheltségének sokak által firtatott kérdését?

– Főleg az olimpia éve mindig besűrűsödik, jövőre több világesemény is lesz, amelyek közül az olimpia lesz a legfontosabb. A válogatott játékosok tényleg roppant leterheltek ilyenkor, hiszen nem csak a válogatottnál, hanem klubszinten is teljesíteni kell. Mivel egyre jobban, keményebben terhelik a pólósokat, reméljük, egészségileg is bírják majd a fiúk ezt a tempót, nem csak mentálisan fáradnak el.