Milák Kristóf olimpiai szintet úszott 100 méter gyorson, David Popovici nála is gyorsabb volt

•  Fotó: MTI/Kovács Tamás

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Milák olimpiai szintet úszott 100 méter gyorson, Németh remekelt, Kovács és Telegdy is döntős

MTI

2024. június 18., 21:162024. június 18., 21:16

Milák Kristóf olimpiai szintes időt úszott kedden 100 méter gyorson a belgrádi Európa-bajnokság középdöntőjében. A szám 2022-es Eb-ezüstérmese 48.26 másodperccel teljesítette a párizsi induláshoz szükséges kritériumot (48.34).

A szám másik magyar versenyzője, a februárban, Dohában világbajnoki bronzérmes Németh Nándor – aki első magyarként állt világbajnokságon dobogón 100 méter gyorson és akinek már korábban megvolt a szintje – még ennél is jobb eredménnyel, 48.05 másodperccel végzett a második előfutamban.

Csak a románok sztárja, David Popovici előzte őt meg. Övé lett összesítésben a harmadik, Miláké pedig a negyedik idő.

„Láttam, hogy az amerikai válogatón most milyen időket úszott az első kettő, 47 elejét mentek, szóval úgy éreztem, kicsit fel kell kötnöm nekem is a gatyát öt héttel az olimpia előtt. Szeretnék holnap ebből egy kicsit még lefaragni, a második ötven kifejezetten biztató volt, szerintem egy nagyon jó harc lesz majd az aranyéremért” – mondta Németh, aki megjegyezte, az edzések az elmúlt időszakban nem mentek neki jól, ezért kicsit „értetlenül” áll az itteni jó formája előtt. A BVSC versenyzője hétfőn a váltóban úszott olimpiai szintes időt 200 méter gyorson, de azt már jelezte, hogy ezt a távot nem vállalja Párizsban.

Milák ezúttal sem állt a sajtó rendelkezésére.

Női 50 méter pillangón Komoróczy Lora délelőtti egyéni csúcsából (26.86) további három századot le tudott faragni, ez összesítésben a 15. helyre volt elég, így nem jutott a döntőbe.

Férfi 200 méter háton az utolsó három alkalommal csap össze egymással az Eb-n Telegdy Ádám és Kovács Benedek, a hazai olimpiai rangsor második és harmadik helyezettje. A Tokióban ötödik Telegdy jelenleg 28 századdal előzi meg honfitársát (1:55.57 és 1:55.85) a párizsi versenyfutásban, amelynek éllovasa, a 2023-ban Fukuokában világbajnok Kós Hubert ebben a számban nem állt rajthoz.

Elsőként Kovács ugrott medencébe, 1:57.99-cel a futam másodikjaként jutott a fináléba, a második előfutamban Telegdy 1:57.12-vel összesítésben a negyedik idővel ment tovább.”

„Ez nem volt még egy százszázalékos úszás, arra majd holnap lesz szükség. Szeretném az elejét jobban elkezdeni” – mondta a tokiói olimpián ötödik Telegdy.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 16., szombat

Férfi kosárlabda vb-előselejtező: románveréssel jutott tovább a magyar válogatott

A magyar férfi kosárlabda-válogatott 86-66-ra legyőzte Romániát szombaton Szolnokon a világbajnoki előselejtező harmadik fordulójában, ezzel továbbjutott a csoportjából.

Férfi kosárlabda vb-előselejtező: románveréssel jutott tovább a magyar válogatott
2025. augusztus 15., péntek

Jól haladnak a kézdivásárhelyi uszoda építésével (fotókkal)

Terv szerint haladnak Kézdivásárhely modern kori története legnagyobb beruházásával, a fedett uszoda építésével, így jelen állás szerint jövőre elkészülhet a sportlétesítmény.

Jól haladnak a kézdivásárhelyi uszoda építésével (fotókkal)
2025. augusztus 13., szerda

Bejutott a Ferencváros a BL-selejtező rájátszásába

A Ferencváros bejutott a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező negyedik, utolsó fordulójába, mivel 3-0-ra nyert a bolgár PFC Ludogorec ellen a harmadik kör keddi, hazai visszavágóján.

Bejutott a Ferencváros a BL-selejtező rájátszásába
2025. augusztus 07., csütörtök

Bojkottálták a temesvári focicsapat játékosai és szurkolói az Iliescu halála miatt megtartott gyászszünetet

Bojkottálták a Temesvári Politehnica labdarúgócsapatának játékosai a Ion Iliescu egykori államfő halála miatt elrendelt egyperces gyászszünetet a csapat Mercyfalva elleni szerdai kupamérkőzésén.

Bojkottálták a temesvári focicsapat játékosai és szurkolói az Iliescu halála miatt megtartott gyászszünetet
2025. augusztus 07., csütörtök

Kosárlabda: magyar vereséget hozott a románok elleni nagyváradi világbajnoki előselejtező

A magyar férfi kosárlabda-válogatott remek kezdés után sima vereséget szenvedett szerdán a román csapattól Nagyváradon a világbajnoki előselejtezőben.

Kosárlabda: magyar vereséget hozott a románok elleni nagyváradi világbajnoki előselejtező
2025. augusztus 04., hétfő

Pászka Lóránd a Fradiból „hazatért” Csíkszeredába

Pászka Lóránd hétfőn távozott a magyar bajnoki címvédő Ferencváros labdarúgócsapatától és a román élvonal újoncához, az FK Csíkszeredához igazolt.

Pászka Lóránd a Fradiból „hazatért” Csíkszeredába
2025. augusztus 03., vasárnap

Norris nyerte a 40. futamot a Hungaroringen

A világbajnoki pontversenyben második Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap Mogyoródon.

Norris nyerte a 40. futamot a Hungaroringen
Norris nyerte a 40. futamot a Hungaroringen
2025. augusztus 03., vasárnap

Norris nyerte a 40. futamot a Hungaroringen

2025. augusztus 02., szombat

Magyar Nagydíj: meglepetésre Leclerc-é az első rajtkocka

Meglepetésre Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője szerezte meg az első rajtkockát a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat az élről.

Magyar Nagydíj: meglepetésre Leclerc-é az első rajtkocka
2025. augusztus 01., péntek

Vizes vb: Kós Hubert Európa-csúccsal világbajnok 200 méter háton

Kós Hubert aranyérmet nyert 200 méteres hátúszásban a szingapúri vizes világbajnokságon pénteken.

Vizes vb: Kós Hubert Európa-csúccsal világbajnok 200 méter háton
2025. július 31., csütörtök

Európai futball: az egyik kolozsvári csapatnak sikerült, a másiknak nem

A svájci Luganó legyőzésével a Kolozsvári CFR továbbjutott a labdarúgó-Európa-liga selejtezőiben. Ugyanez nem sikerült a Konferencia-ligában a másik kolozsvári csapatnak, az Universitateának.

Európai futball: az egyik kolozsvári csapatnak sikerült, a másiknak nem