Mészár Sándor aradi klubvezető felsőházba jutást remél az UTA futballcsapatától

Mészár Sándor menedzser szerint túl rövid volt a felkészülési időszak •  Fotó: Pataky Lehel Zsolt

Mészár Sándor menedzser szerint túl rövid volt a felkészülési időszak

Fotó: Pataky Lehel Zsolt

Minden szezon elején az a célkitűzése az aradi UTA labdarúgócsapatának, hogy kicsit jobban szerepeljen, mint az előző idényben, ennek megfelelően Mészár Sándor, a klub tulajdonos-elnöke szerint a bajnoki cím még messze van, de mivel legutóbb hetedikek voltak, az ötödik-hatodik hely megszerzése a cél a hétvégén kezdődő pontvadászatban. Az aradi magyar sportmenedzser a Krónikának adott interjúban beszélt a Magyarország irányába elindult kapcsolatépítésről, továbbá arról is, érte-e megkülönböztetés a román sportéletben a magyarsága miatt.

Pataky Lehel Zsolt

2024. július 10., 18:402024. július 10., 18:40

2024. július 10., 21:432024. július 10., 21:43

Szombat este negyed nyolckor kezdi meg az UTA a szereplést az első osztályú labdarúgó-bajnokság 2024–2025-ös kiírásában. A nagymúltú aradi csapat, amely jövőre ünnepli megalapításának 80. évfordulóját, a Bukaresti Rapidot fogadja a klub szülőatyjáról elnevezett Neuman Ferenc Arénában. A múlt szezont a hetedik helyen zárta az egykori textilgyári csapat utódja, ami az elmúlt ötven év legjobb helyezése az UTA számára, az új idényben pedig még ezen is szeretnének javítani. Legalábbis ez a vezetőség célja Mészár Sándor sportmenedzser, az egyesület tulajdonosa-elnöke szerint. A szurkolók álma, a bajnoki érmekért folyó verseny még messze van, az aradi klub lehetőségei még ennek nem felelnek meg, de céltudatos építkezéssel, folyamatos munkával az is elérhető évek múlva – fogalmazott lapunknak Mészár Sándor, a román élvonalbeli bajnokság kevés magyar sportvezetőinek egyike.

– Legutóbb megnyerte az alsóházi rájátszást az UTA, abszolút sorrendben pedig a hetedik helyen fejezte be a bajnokságot. Amióta 2020-ban, tizenkét év szünet után visszajutott a csapat az élvonalba, nem zárt ilyen jó pozícióban. Elégedettek?

– Ez nemcsak az utóbbi négy-öt év legjobb helyezése, hanem az UTA elmúlt ötven évének a legelőkelőbb eredménye. Ráadásul megszakítás nélkül az ötödik idényünket kezdjük az első osztályban, és ilyen sem fordult elő az elmúlt fél évszázadban az UTÁ-val, az 1970-es évektől kezdődően folyton ingázott az A- és a B-liga között. A múlt szezon értékeléseként annyit, hogy nehezen indult, azelőtt volt edzőváltás a csapatnál, több mint húsz új játékost igazoltunk le, akiknek a hetven-nyolcvan százaléka bizonyított is, a többiek meg lemorzsolódtak. Tehát nem volt könnyű a kezdet, viszont a hajrá meglepően jól sikerült, úgyhogy erre építjük a következő szezont.

Hétvégén ismét megtelik az aradi futballstadion •  Fotó: Pataky Lehel Zsolt Galéria

Hétvégén ismét megtelik az aradi futballstadion

Fotó: Pataky Lehel Zsolt

– Csalódást okozhatott a szurkolóknak, hogy bár a helyezése alapján a csapat rájátszást vívhatott volna az európai kupaszereplésért, nem kértek nemzetközi rajtengedélyt. Ez tudatos döntés volt, vagy csak nem számítottak arra, hogy „befutó” helyen zárnak?

– Szándékosan döntöttünk így. Hozzáteszem: amikor a kiesés elkerüléséért játszottunk osztályozót, volt UEFA-licencünk, de most mérlegeltünk, és nem akartuk feláldozni az új idényre való felkészülést. Nem volt még rá példa, hogy a hetedik vagy a nyolcadik helyezett induljon az európai kupákban, és nem is tartom logikusnak vagy igazságosnak, hogy ne egy felsőházi csapat kapja meg a nemzetközi szereplés jogát. Ha éltünk volna a lehetőséggel, az teljesen felborította volna a felkészülést. Láttunk elég példát, hogy azok a csapatok, amelyek vállalták a nemzetközi szereplést, korán ki is estek, és egytől egyig szenvedtek a következő szezon elején a bajnokságban. Ezt el szerettük volna kerülni. Így is nagyon rövid idő maradt a felkészülésre, talán a román bajnokság az első a kontinensen, amelyik már most megkezdődik, miközben még tart az Európa-bajnokság.

De úgy érzem sikerült megfelelően felkészülni a rajtra, viszont épp a korai kezdés miatt nem sikerült minden játékost leigazolnunk, akit kiszemeltünk. Sőt van olyan futballista, akivel szerződést kötöttünk, de a vízum kibocsátásáig nem csatlakozhat hozzánk. Ám a legnagyobb probléma ezzel, hogy az értékesebb játékosok Európa-szerte várnak még – az átigazolási időszak szeptember 10-ig tart, és nem a román bajnokság a fő célkitűzésük. Ha nem kapnak ajánlatot egy színvonalasabb bajnokságból, vagy egy több pénzzel kecsegtető országból, akkor jönnek Romániába.

– A szurkolók elvárása – ami az UTA múltja, a hat bajnoki aranyérem és a két Román Kupa-győzelem alapján miatt nem is jogtalan –, hogy immár a felsőházi rájátszásban és lehetőleg bajnoki éremért versengjen a csapat. Lát-e erre esélyt a közeljövőben, illetve mi a vezetőség célja?

– Mindenki szeretne a felsőházban játszani, de csak hat csapat juthat be a tizenhatból. Nem egyszerű! A teljesítményt nagyon befolyásolja az anyagi háttér, és az UTA jelenleg nem tartozik a hat legnagyobb költségvetésű klub közé. Ami persze nem jelenti azt, hogy nem juthat be az első hatba. Minden szezon elején az a célkitűzésünk, hogy egy kicsit jobban szerepeljünk, mint az előző idényben, úgyhogy a bajnoki cím az még messze van, de mivel legutóbb a hetedikek voltunk, az ötödik-hatodik hely nem tűnik elérhetetlennek – úgyhogy ez most a célunk.

Mircea Rednic vezetőedzővel 2026-ig szerződést hosszabbított a Mészár Sándor irányította klub •  Fotó: Aradi UTA/Facebook Galéria

Mircea Rednic vezetőedzővel 2026-ig szerződést hosszabbított a Mészár Sándor irányította klub

Fotó: Aradi UTA/Facebook

– Mircea Rednic vezetőedzővel 2026-ig szerződést hosszabbítottak, tehát úgy tűnik, hogy megtalálták a lehetőségekhez képest legjobb szakembert. Ezenkívül is stabilitás jellemzi a klubot?

– Úgy érzem, hogy igen, annak ellenére, hogy nyakunkon a rajt és gőzerővel dolgozunk azon, hogy minden rendben legyen. Sikerült egy eredményes edzőtábort biztosítani a csapatnak Szlovéniában, edzőmeccseket vívtunk, pont olyan ellenfelekkel, amilyenekre szükségünk volt, nyolcvan százalékban olyan játékosokat szerződtetünk, akiket akartunk, tehát megnyugtató a jelenlegi helyzet, megnyugtató az anyagi háttér, bérleteseink több mint kilencven százaléka újra megváltotta a helyét, és sok új bérletesünk van. Tehát úgy néz ki, hogy jó lesz a kezdet, de igazából majd csak az első meccsek után, vagy az átigazolási időszak befejeztével dől el, hogy mennyire dolgoztunk jól. De úgy néz ki, hogy jobban állunk, mint tavaly ilyenkor.

A klubalapító báró Neuman Ferenc bronzszobra az aradi lelátón, ȘtefanCiprian Bințințan gyulafehérvári szobrász alkotása •  Fotó: Pataky Lehel Zsolt Galéria

A klubalapító báró Neuman Ferenc bronzszobra az aradi lelátón, ȘtefanCiprian Bințințan gyulafehérvári szobrász alkotása

Fotó: Pataky Lehel Zsolt

– A román élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban mindössze két magyar klubvezető van: ön és Sepsiszentgyörgyön Diószegi László. Érzett valamilyen megkülönböztetést a magyarsága miatt, vagy a csapat szenvedett-e valamilyen hátrányt ezért?

– Eddig nem éreztem hátrányt a magyarságom miatt. Jó a kapcsolatom a labdarúgó-szövetséggel és a ligával is, a csapatot sem érték megkülönböztetések. Nem titkolom a nemzetiségemet, sőt büszke vagyok rá, és lehet, hogy épp előnye származik majd ebből a klubnak, ugyanis elindult a kapcsolatépítés Magyarország felé. A magyar kormány nemzetpolitikájának része a határon túli magyar múltú klubok támogatása, s kértük felvételünket a programba, és úgy néz ki, hogy elindult valami. Ha a játékosok között nincs is magyar, azért a klubon belül sok magyar alkalmazott és vezető pozíciót betöltő ember van. Az UTA alapítója, báró Neuman Ferenc magyar identitású zsidó ember volt, és sokáig ez jellemezte a klubot. Sőt az úgynevezett aranykorszakban hetven-nyolcvan százalékban magyar, köztük magyar válogatott játékosok alkották a csapatot.

korábban írtuk

Románok is éltetik a magyar báró csapatát
Románok is éltetik a magyar báró csapatát

Románia negyedik, Erdély második legeredményesebb labdarúgó-csapatának újjáélesztése, az élvonalba való visszajuttatása fűződik a nevéhez, emellett utánpótlásközpontot működtet, nemzetközi szupermaratont szervez. Mészár Sándor a Nézőpont legújabb vendége.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 30., szerda

Ezüstérmesek a férfi párbajtőrözők, bronzérmet szereztek a női kardvívók a világbajnokságon

A magyar férfi párbajtőrcsapat ezüst-, míg a női kardcsapat bronzérmet nyert szerdán a tbiliszi vívó-világbajnokságon.

Ezüstérmesek a férfi párbajtőrözők, bronzérmet szereztek a női kardvívók a világbajnokságon
2025. július 30., szerda

Pókcsípés miatt a medence helyett kórházba került az úszó vb-n a magyar válogatott marosvásárhelyi tagja

Pókcsípés miatt nem tudott medencébe szállni a szingapúri vizes világbajnokságon Fángli Henrietta.

Pókcsípés miatt a medence helyett kórházba került az úszó vb-n a magyar válogatott marosvásárhelyi tagja
2025. július 29., kedd

David Popovici világbajnoki aranyat úszott 200 gyorson

Aranyérmet szerzett David Popovici 200 méter gyorsúszásban kedden a szingapúri vizes világbajnokságon.

David Popovici világbajnoki aranyat úszott 200 gyorson
2025. július 28., hétfő

Magyar ezüst, román bronz született a vívó-világbajnokságon

Ezüstérmes lett a magyar férfi kardcsapat a tbiliszi vívó-világbajnokságon. A fiatal román csapat tagjai a dobogó harmadik fokára álltak fel a tornán.

Magyar ezüst, román bronz született a vívó-világbajnokságon
2025. július 28., hétfő

Vízilabda-BL: ismét azonos csoportban a Nagyváradi VSK a címvédő Ferencvárossal

A következő idényben is Nagyvárad lesz a romániai póló központja, a bajnoki címvédő VSK együttese ugyanis a tavalyi kiíráshoz hasonlóan ezúttal is a Ferencvárossal szerepel azonos csoportban a főtáblán a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában.

Vízilabda-BL: ismét azonos csoportban a Nagyváradi VSK a címvédő Ferencvárossal
2025. július 25., péntek

„Ezüsteső” a vébén: bizakodásra ad okot a magyar női és férfi vízilabdázók szingapúri teljesítménye

Bár a sportág szerelmesei közül nagyon sokan tekintik példátlannak, hogy a magyar női és férfi vízilabda-válogatott egyformán elvérzett a döntőben, és „csak” ezüstérmet szerzett a szingapúri világbajnokságon, ebben egyáltalán nem mi vagyunk az úttörők.

„Ezüsteső” a vébén: bizakodásra ad okot a magyar női és férfi vízilabdázók szingapúri teljesítménye
2025. július 24., csütörtök

Vízilabda: ezüstéremmel kell beérnie a magyar férfiválogatottnak is a vébén

A női csapathoz hasonlóan a magyar férfi vízilabda-válogatott is ezüstérmes lett a szingapúri világbajnokságon, miután a torna csütörtöki döntőjében 15-13 arányban vereséget szenvedett a spanyol együttestől.

Vízilabda: ezüstéremmel kell beérnie a magyar férfiválogatottnak is a vébén
2025. július 23., szerda

Elszenvedte első vereségét a vb-n, ezüstérmes a magyar női vízilabda-válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott kikapott a görög csapattól a szingapúri vizes világbajnokság szerdai döntőjében, így be kell érnie az ezüstéremmel.

Elszenvedte első vereségét a vb-n, ezüstérmes a magyar női vízilabda-válogatott
2025. július 23., szerda

Magyar válogatott érkezik az FK Csíkszeredához

Eppel Márton a Nyíregyháza labdarúgócsapatától a Szuperligában szereplő FK Csíkszeredához igazolt.

Magyar válogatott érkezik az FK Csíkszeredához
2025. július 22., kedd

Vb-döntős a magyar férfi vízilabda-válogatott!

Szoros mérkőzésen harcolta ki a döntőbe jutást a magyar férfi vízilabda-válogatott. Hétfőn a magyar női vízilabda-válogatott is bejutott a szingapúri vizes vb fináléjába, így a magyarok mindkét nemzeti csapata felérhet a csúcsra.

Vb-döntős a magyar férfi vízilabda-válogatott!