Nemes Rita és Krizsán Xénia
Fotó: Gyulai Márton
Krizsán Xénia 4644 pontos egyéni csúccsal bronzérmet szerzett ötpróbában a toruni fedett pályás atlétikai Európa-bajnokság pénteki versenynapján, amelyen Nemes Rita 4486 ponttal hatodik helyen végzett.
2021. március 06., 08:562021. március 06., 08:56
2021. március 06., 11:282021. március 06., 11:28
A hétpróbában U23-as Eb-győztes sportoló a nap során előbb 60 méteres gátfutásban 8.27 másodperccel, majd súlylökésben 14,48 méterrel egyéni csúcsot javított, közben pedig magasugrásban 177 centiméterig jutott. A délutáni programban távolugrásban 610 centit ért el, mielőtt
Nyert az olimpiai, világ- és Európa-bajnok belga Nafissatou Thiam 4904 ponttal, második honfitársa, Noor Vidts lett 4791-gyel.
a hazai statisztikák szerint. Ötpróbában a harmadik magyar érem született Eb-n.
Fotó: Gyulai Márton
A mezőny másik magyar indulója, Nemes Rita 60 gáton 8.47 másodperccel ért célba, magasugrásban 177 centiig, súlylökésben 13,72 méterig, távolugrásban pedig 597 centiig jutott, míg 800-on 2:14.04 perccel a negyedik lett. Ez összesítésben 4486 pontot és a hatodik helyet jelentette számára azok után, hogy 2017-ben kilencéves kihagyás után tért vissza az atlétikához.
– idézte Krizsán Xénia első nyilatkozatát a magyar szövetség közösségi oldala.
Fotó: Gyulai Márton
Az atléta hozzátette, még soha nem fordult elő vele, hogy nem saját magára kellett figyelnie 800 méteren, hanem az egyik ellenfelére, az osztrák Ivona Dadicra. „Nem tudtuk, mi fog történni, de elém került, onnantól pedig az volt a feladat, hogy ne előzzön meg egy méternél jobban. Az utolsó körben éreztem, hogy jó pozícióban vagyok vele szemben, ami új erőket mozgósított bennem” – mesélte Krizsán.
A magyar férfi kosárlabda-válogatott 86-66-ra legyőzte Romániát szombaton Szolnokon a világbajnoki előselejtező harmadik fordulójában, ezzel továbbjutott a csoportjából.
Terv szerint haladnak Kézdivásárhely modern kori története legnagyobb beruházásával, a fedett uszoda építésével, így jelen állás szerint jövőre elkészülhet a sportlétesítmény.
A Ferencváros bejutott a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező negyedik, utolsó fordulójába, mivel 3-0-ra nyert a bolgár PFC Ludogorec ellen a harmadik kör keddi, hazai visszavágóján.
Bojkottálták a Temesvári Politehnica labdarúgócsapatának játékosai a Ion Iliescu egykori államfő halála miatt elrendelt egyperces gyászszünetet a csapat Mercyfalva elleni szerdai kupamérkőzésén.
A magyar férfi kosárlabda-válogatott remek kezdés után sima vereséget szenvedett szerdán a román csapattól Nagyváradon a világbajnoki előselejtezőben.
Pászka Lóránd hétfőn távozott a magyar bajnoki címvédő Ferencváros labdarúgócsapatától és a román élvonal újoncához, az FK Csíkszeredához igazolt.
A világbajnoki pontversenyben második Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap Mogyoródon.
Meglepetésre Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője szerezte meg az első rajtkockát a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat az élről.
Kós Hubert aranyérmet nyert 200 méteres hátúszásban a szingapúri vizes világbajnokságon pénteken.
A svájci Luganó legyőzésével a Kolozsvári CFR továbbjutott a labdarúgó-Európa-liga selejtezőiben. Ugyanez nem sikerült a Konferencia-ligában a másik kolozsvári csapatnak, az Universitateának.
szóljon hozzá!