Könnyes szemmel jelentette be visszavonulását Nagy László, a magyar kézilabdázás ikonja

Nagy László, a Telekom Veszprém válogatott kézilabdázója megerősítette nyári visszavonulását pénteken.

MTI

2019. május 10., 14:592019. május 10., 14:59

2019. május 10., 15:162019. május 10., 15:16

„Huszonkét év után bejelentem a visszavonulásomat. Nyártól más feladatok állnak előttem” – közölte a 38 éves jobbátlövő azon a budapesti sajtótájékoztatón, amelyet klubja és a Magyar Telekom Nyrt. közötti támogatói szerződés meghosszabbítása apropóján tartottak.

Nagy László január elején közölte: minden bizonnyal a mostani lesz az utolsó idénye játékosként.

A 209-szeres válogatott kézilabdázó szerződése a nyáron lejár Veszprémben, de Csík Zoltán, a Veszprém Handball Team Zrt. vezérigazgatója pénteken bejelentette, hogy Nagy nem szakad el a klubtól, július 1-jétől sportigazgatóként dolgozik.

Nagy László 1999-ben a Pick Szeged játékosaként mutatkozott be a magyar válogatottban, majd a Barcelonához igazolt, amellyel Bajnokok Ligáját kétszer, spanyol bajnokságot négyszer nyert. Három évig (2009 és 2012 között) nem lépett pályára nemzeti színekben, de a londoni olimpia előtt Veszprémbe szerződött, és azóta ismét ő volt a csapatkapitány. Pályafutása során 749 gólt szerzett a válogatottban. Az athéni (2004) és a londoni olimpián (2012) negyedik, valamint a 2003-as és a 2009-es világbajnokságon hatodik helyezett csapatnak is kulcsembere volt, ahogyan legutóbb a januári, német-dán közös rendezésű vb-n szereplő válogatottnak is.

A háromszoros világválogatott, ötszörös magyar bajnok játékost négyszer választották az év legjobbjának Magyarországon.

A jobbátlövő a könnyeivel küszködve köszönetet mondott nevelőegyesületének, a szegedi klubnak, ahol a pályafutása indult, továbbá nevelőedzőjének és valamennyi trénernek, akivel dolgozott. „A barcelonai tizenkét év nagyon hasznos volt sportszakmailag és emberileg is. Tinédzserként indultam és érett ember vált belőlem. Óriási köszönet azoknak, akik nélkül ma nem lehetnék itt: Kálomista Gábornak és Hajnal Csabának, akik rendszeresen jártak Barcelonába, hogy visszacsábítsanak Magyarországra” – fogalmazott, utalva a klubot működtető gazdasági társaság korábbi vezérigazgatójára, klubelnökre, illetve volt ügyvezetőre.

Nagy László (mikrofonnal) klubcsapata pénteki sajtóértekezletén jelentette be döntését •  Fotó: Telekomveszprém.hu Galéria

Nagy László (mikrofonnal) klubcsapata pénteki sajtóértekezletén jelentette be döntését

Fotó: Telekomveszprém.hu

Az átlövő köszönetet mondott Csík Zoltánnak, amiért helyet biztosít számára a klub vezetésében. „A sportigazgató a legfontosabb ember a klubban, aki ért a sporthoz, akire rá lehet bízni a klubot. Márpedig Nagy László a legalkalmasabb arra, hogy sportszakmai szempontból rábízzuk a Telekom Veszprém jövőjét” – fogalmazott Csík Zoltán.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 22., péntek

Konferencia-liga: csúnyán elpáholták a Kolozsvári CFR-t, Dan Petrescu ott is hagyta a csapatot

Nem csupán a svéd Häcken elleni meccset vesztette el a Kolozsvári CFR a labdarúgó Konferencia-liga rájátszásának első körében, hanem az edzőjét is: a megalázó, 7-2-es vereség után Dan Petrescu bejelentette a lemondását.

Konferencia-liga: csúnyán elpáholták a Kolozsvári CFR-t, Dan Petrescu ott is hagyta a csapatot
2025. augusztus 20., szerda

Belekötött a Román Labdarúgó-szövetség az FK Csíkszeredába, amiért a Székelyföldet népszerűsítette egy meccs előtt

Eljárást indít a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) az FK Csíkszereda ellen, amiért a klub a Craiovai Universitatea elleni, egyébként 2-1-re elvesztett vasárnapi hazai mérkőzés előtt a Székelyföldet népszerűsítette.

Belekötött a Román Labdarúgó-szövetség az FK Csíkszeredába, amiért a Székelyföldet népszerűsítette egy meccs előtt
2025. augusztus 20., szerda

Bajnokok Ligája-rájátszás: Jól kezdett a Ferencváros, de a szünet után jött a hideg zuhany

Az első félidő után még vezetett a Ferencváros az azeri Qarabag ellen kedd este a Groupama Arénában a labdarúgó Bajnokok Ligája rájátszásának első mérkőzésén, szünet után azonban fordított az ellenfél, és 3-1-re nyert.

Bajnokok Ligája-rájátszás: Jól kezdett a Ferencváros, de a szünet után jött a hideg zuhany
2025. augusztus 16., szombat

Férfi kosárlabda vb-előselejtező: románveréssel jutott tovább a magyar válogatott

A magyar férfi kosárlabda-válogatott 86-66-ra legyőzte Romániát szombaton Szolnokon a világbajnoki előselejtező harmadik fordulójában, ezzel továbbjutott a csoportjából.

Férfi kosárlabda vb-előselejtező: románveréssel jutott tovább a magyar válogatott
2025. augusztus 15., péntek

Jól haladnak a kézdivásárhelyi uszoda építésével (fotókkal)

Terv szerint haladnak Kézdivásárhely modern kori története legnagyobb beruházásával, a fedett uszoda építésével, így jelen állás szerint jövőre elkészülhet a sportlétesítmény.

Jól haladnak a kézdivásárhelyi uszoda építésével (fotókkal)
2025. augusztus 13., szerda

Bejutott a Ferencváros a BL-selejtező rájátszásába

A Ferencváros bejutott a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező negyedik, utolsó fordulójába, mivel 3-0-ra nyert a bolgár PFC Ludogorec ellen a harmadik kör keddi, hazai visszavágóján.

Bejutott a Ferencváros a BL-selejtező rájátszásába
2025. augusztus 07., csütörtök

Bojkottálták a temesvári focicsapat játékosai és szurkolói az Iliescu halála miatt megtartott gyászszünetet

Bojkottálták a Temesvári Politehnica labdarúgócsapatának játékosai a Ion Iliescu egykori államfő halála miatt elrendelt egyperces gyászszünetet a csapat Mercyfalva elleni szerdai kupamérkőzésén.

Bojkottálták a temesvári focicsapat játékosai és szurkolói az Iliescu halála miatt megtartott gyászszünetet
2025. augusztus 07., csütörtök

Kosárlabda: magyar vereséget hozott a románok elleni nagyváradi világbajnoki előselejtező

A magyar férfi kosárlabda-válogatott remek kezdés után sima vereséget szenvedett szerdán a román csapattól Nagyváradon a világbajnoki előselejtezőben.

Kosárlabda: magyar vereséget hozott a románok elleni nagyváradi világbajnoki előselejtező
2025. augusztus 04., hétfő

Pászka Lóránd a Fradiból „hazatért” Csíkszeredába

Pászka Lóránd hétfőn távozott a magyar bajnoki címvédő Ferencváros labdarúgócsapatától és a román élvonal újoncához, az FK Csíkszeredához igazolt.

Pászka Lóránd a Fradiból „hazatért” Csíkszeredába
2025. augusztus 03., vasárnap

Norris nyerte a 40. futamot a Hungaroringen

A világbajnoki pontversenyben második Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap Mogyoródon.

Norris nyerte a 40. futamot a Hungaroringen
Norris nyerte a 40. futamot a Hungaroringen
2025. augusztus 03., vasárnap

Norris nyerte a 40. futamot a Hungaroringen