Kizárhatják a román súlyemelőket az olimpiáról a négy „utódoppingeset” miatt

Gabriel Sîncrăian 2016-ban, a riói ötkarikás játékokon is megbukott

Gabriel Sîncrăian 2016-ban, a riói ötkarikás játékokon is megbukott

A 2012-es londoni olimpián szerepelt mind a négy román súlyemelő, köztük két érmes doppingmintája pozitívnak bizonyult a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) által elrendelt újrateszteléskor – adta hírül a főleg az olimpiai sportágakra szakosodott Insidethegames hírportál.

MTI

2020. január 22., 11:222020. január 22., 11:22

2020. január 22., 13:492020. január 22., 13:49

Utolsóként Gabriel Sîncrăian nyolc éve levett mintájának újbóli elemzése mutatta ki anabolikus szteroid jelenlétét. Tavaly márciusban a londoni játékokon férfi 56 kg-ban nyolcadik Florin Croitoru, ez év januárjának elején pedig a brit fővárosban a férfiak 69 kg-os súlycsoportjában harmadik Răzvan Martin, s a női 69 kilóban második Roxana Cocoș mintájának újraanalízise szolgált pozitív eredménnyel.

A 31 esztendős Sîncrăian esete azért különös, mert már 2013-ban két évre eltiltották, miután rajtavesztett egy versenyen kívüli ellenőrzéskor. Visszatérése után pedig 2016-ban, a riói ötkarikás játékokon ismét megbukott,

akkor is anabolikahasználat miatt hozott újfent pozitív eredményt mintájának vizsgálata, amiért megfosztották a 85 kg-ban szerzett olimpiai bronzérmétől. Utóbbi vétsége nyomán nyolc évre tiltották el.
A négy olimpiai „utódoppingos” eset következtében könnyen megeshet, hogy Románia egyetlen súlyemelőt sem indíthat az idei nyári játékokon, Tokióban. Részvételük nagyban függ attól, hogy a fegyelmi vizsgálatokat, s a jogi eljárásokat lezárják-e időben, vagyis a július 24-én rajtoló olimpia kezdetéig. Ám még ha ott is lehet Románia, képviseletében legfeljebb egy férfi és egy női súlyemelő rajtolhat.

A Nemzetközi Súlyemelési Szövetség (IWF) 2017-es határozata értelmében minden olyan IWF-tagország, amelynek emelői három vagy több pozitív eredményt szolgáltatnak a NOB által a 2008-as és 2012-es olimpián levett minták újbóli tesztelésekor, egyéves eltiltással sújtható. Korábban az IWF kilenc országgal szemben már alkalmazott egyéves felfüggesztést 2017-2018-ban.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 22., péntek

Konferencia-liga: csúnyán elpáholták a Kolozsvári CFR-t, Dan Petrescu ott is hagyta a csapatot

Nem csupán a svéd Häcken elleni meccset vesztette el a Kolozsvári CFR a labdarúgó Konferencia-liga rájátszásának első körében, hanem az edzőjét is: a megalázó, 7-2-es vereség után Dan Petrescu bejelentette a lemondását.

Konferencia-liga: csúnyán elpáholták a Kolozsvári CFR-t, Dan Petrescu ott is hagyta a csapatot
2025. augusztus 20., szerda

Belekötött a Román Labdarúgó-szövetség az FK Csíkszeredába, amiért a Székelyföldet népszerűsítette egy meccs előtt

Eljárást indít a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) az FK Csíkszereda ellen, amiért a klub a Craiovai Universitatea elleni, egyébként 2-1-re elvesztett vasárnapi hazai mérkőzés előtt a Székelyföldet népszerűsítette.

Belekötött a Román Labdarúgó-szövetség az FK Csíkszeredába, amiért a Székelyföldet népszerűsítette egy meccs előtt
2025. augusztus 20., szerda

Bajnokok Ligája-rájátszás: Jól kezdett a Ferencváros, de a szünet után jött a hideg zuhany

Az első félidő után még vezetett a Ferencváros az azeri Qarabag ellen kedd este a Groupama Arénában a labdarúgó Bajnokok Ligája rájátszásának első mérkőzésén, szünet után azonban fordított az ellenfél, és 3-1-re nyert.

Bajnokok Ligája-rájátszás: Jól kezdett a Ferencváros, de a szünet után jött a hideg zuhany
2025. augusztus 16., szombat

Férfi kosárlabda vb-előselejtező: románveréssel jutott tovább a magyar válogatott

A magyar férfi kosárlabda-válogatott 86-66-ra legyőzte Romániát szombaton Szolnokon a világbajnoki előselejtező harmadik fordulójában, ezzel továbbjutott a csoportjából.

Férfi kosárlabda vb-előselejtező: románveréssel jutott tovább a magyar válogatott
2025. augusztus 15., péntek

Jól haladnak a kézdivásárhelyi uszoda építésével (fotókkal)

Terv szerint haladnak Kézdivásárhely modern kori története legnagyobb beruházásával, a fedett uszoda építésével, így jelen állás szerint jövőre elkészülhet a sportlétesítmény.

Jól haladnak a kézdivásárhelyi uszoda építésével (fotókkal)
2025. augusztus 13., szerda

Bejutott a Ferencváros a BL-selejtező rájátszásába

A Ferencváros bejutott a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező negyedik, utolsó fordulójába, mivel 3-0-ra nyert a bolgár PFC Ludogorec ellen a harmadik kör keddi, hazai visszavágóján.

Bejutott a Ferencváros a BL-selejtező rájátszásába
2025. augusztus 07., csütörtök

Bojkottálták a temesvári focicsapat játékosai és szurkolói az Iliescu halála miatt megtartott gyászszünetet

Bojkottálták a Temesvári Politehnica labdarúgócsapatának játékosai a Ion Iliescu egykori államfő halála miatt elrendelt egyperces gyászszünetet a csapat Mercyfalva elleni szerdai kupamérkőzésén.

Bojkottálták a temesvári focicsapat játékosai és szurkolói az Iliescu halála miatt megtartott gyászszünetet
2025. augusztus 07., csütörtök

Kosárlabda: magyar vereséget hozott a románok elleni nagyváradi világbajnoki előselejtező

A magyar férfi kosárlabda-válogatott remek kezdés után sima vereséget szenvedett szerdán a román csapattól Nagyváradon a világbajnoki előselejtezőben.

Kosárlabda: magyar vereséget hozott a románok elleni nagyváradi világbajnoki előselejtező
2025. augusztus 04., hétfő

Pászka Lóránd a Fradiból „hazatért” Csíkszeredába

Pászka Lóránd hétfőn távozott a magyar bajnoki címvédő Ferencváros labdarúgócsapatától és a román élvonal újoncához, az FK Csíkszeredához igazolt.

Pászka Lóránd a Fradiból „hazatért” Csíkszeredába
2025. augusztus 03., vasárnap

Norris nyerte a 40. futamot a Hungaroringen

A világbajnoki pontversenyben második Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap Mogyoródon.

Norris nyerte a 40. futamot a Hungaroringen
Norris nyerte a 40. futamot a Hungaroringen
2025. augusztus 03., vasárnap

Norris nyerte a 40. futamot a Hungaroringen