Kisorsolták a Liga 1 menetrendjét: a CFR a Botoșani-t fogadja, a Sepsi OSK Szebenben játszik az első fordulóban

•  Fotó: LPF

Fotó: LPF

A címvédő Kolozsvári CFR hazai pályán kezd a Botoșani ellen, a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK pedig az újonc Hermannstadt otthonában lép pályára először az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság július 20-án rajtoló, 2018–2019-es idényében.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2018. július 05., 15:052018. július 05., 15:05

2018. július 05., 15:122018. július 05., 15:12

Az új szezon műsorát elkészítő Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) csütörtöki sorsolása alapján, a Berger-táblázat szerint kialakított első fordulóban még Giurgiui Astra–FCSB, Craiova–Iași, Viitorul–Călărași, Medgyesi Gaz Metan–Chiajna és Dinamo–Voluntari összecsapások lesznek.

Az első FCSB–Dinamo örökrangadóra mindössze a második körig kell várni, de ahogyan a Ștefan cel Mare útiakat edző Florin Bratu jelezte: bár nyilván örültek volna, ha előtte „belemelegedhetnek” a játékba, de végső soron előbb-utóbb úgyis szembekerültek volna a bukaresti piros-kékekkel az idény során.

A CFR-nek eközben csak a nyolcadik fordulóban kell megmérkőznie az FCSB-vel – hazai pályán –,

ugyanakkor a Dinamót már az ötödik fordulóban vendégül látja a Gépész utcai stadionban. A 2018-as esztendő utolsó fordulóját december 20–21-re tervezik, hogy a téli szünet után február 2-án folytassák a pontvadászatot. A Sepsi OSK első hazai mérkőzésén a Craiovát fogadja a második fordulóban.

A jövő év június másodikáig tartó 2018–2019-es szezon versenykiírása egyébként nem változott, ezért az alapszakasz után ismét a rájátszásban dől el a bajnoki cím, valamint a kieső helyek sorsa. Gino Iorgulescu, a Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) elnöke a sorsolás utáni sajtótájékoztatón elmondta:

a közgyűlésen ugyan szó esett a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) versenykiírás-módosító javaslatáról, de a változtatásokat nem tartják megfelelőnek.

Közölte, a médiajogok birtokosainak képviselője is jelen volt az ülésen, ahol az ötéves szerződés meghosszabbítását helyezte kilátásba, és mivel elégedettnek mutatkozott a Liga 1 aktuális rendszerével, ezért a 2019–2020-as idényre sem fognak módosítani rajta. Az FRF, mint ismeretes, megtartva a rájátszásos rendszert, 16 csapattal szervezné meg az élvonalt, bevezetve egy újabb osztályozót, amelyet a felsőház utolsó, még Európa Liga-helyén végző együttese vívna meg a playout győztesével a nemzetközi szereplésért.

Iorgulescu ezzel ellentétben nem pártolja a Burleanu vezette testület – már a választási kampány során is bemutatott – elképzeléseit,

és ha rajta múlna, akkor 12 csapattal szerveznék meg a Liga 1-et, hogy a felső- és alsóház egyszerre fejezze be a bajnokságot. Az LPF állásfoglalása amiatt is érdekes, mert korábban több, élvonalban szereplő klub képviselője bírálta a jelenlegi kiírást, a többség pedig visszatérne a tizennyolc csapatos részvételhez.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 17., kedd

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat

Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat
2025. június 17., kedd

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában

A keddi sorsolás alapján a Kolozsvári CFR ellen játszik a Paksi FC a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában
2025. június 16., hétfő

Forma–1: Mercedes-győzelmet hozott a Kanadai Nagydíj

George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Kanadai Nagydíjat vasárnap Montréalban, míg a negyedikként záró Oscar Piastri, a McLaren ausztrál pilótája növelte az előnyét az összetett élén.

Forma–1: Mercedes-győzelmet hozott a Kanadai Nagydíj
2025. június 12., csütörtök

Ronaldinho és barátai Kolozsváron rúgják a bőrt Mutuék ellen

Ronaldinho és barátainak játékát csodálhatja meg élőben a kolozsvári közönség azon a sportfesztiválon, amelynek fénypontja az egykori világsztár futballisták bemutató mérkőzése a román válogatott volt jeles képviselői ellen.

Ronaldinho és barátai Kolozsváron rúgják a bőrt Mutuék ellen
2025. június 11., szerda

Románián belül válthat klubot a magyar válogatott játékos

A Magyarország színeiben Európa-bajnoki bronzérmes Kácsor Gréta a román CSM Slatina női kézilabdacsapatához igazol a román nyelvű szaksajtó szerint.

Románián belül válthat klubot a magyar válogatott játékos
2025. június 09., hétfő

Ronaldóék újabb Nemzetek-Ligája győzelmet ünnepelhettek

A portugál válogatott 2-2-es döntetlen után tizenegyesekkel legyőzte vasárnap az Európa-bajnok és címvédő spanyol csapatot a Nemzetek Ligája müncheni döntőjében, így elsőként tudott másodjára diadalmaskodni a negyedik alkalommal kiírt sorozatban.

Ronaldóék újabb Nemzetek-Ligája győzelmet ünnepelhettek
2025. június 08., vasárnap

Románia kikapott Ausztriától a 2026-os világbajnokság selejtezőinek harmadik mérkőzésén

A román labdarúgó-válogatott szombaton Bécsben vereséget szenvedett Ausztriától a 2026-os FIFA világbajnokság európai selejtezősorozatának harmadik mérkőzésén, a H csoportban. Ausztria 2–1-re (1–0) győzött, ez volt az első meccsük a selejtezősorozatban.

Románia kikapott Ausztriától a 2026-os világbajnokság selejtezőinek harmadik mérkőzésén
2025. június 06., péntek

Kikapott felkészülési mérkőzésen a magyar labdarúgó-válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott 2-0-s vereséget szenvedett a tartalékos svéd csapattól a telt házas Puskás Arénában rendezett pénteki barátságos mérkőzésen.

Kikapott felkészülési mérkőzésen a magyar labdarúgó-válogatott
2025. június 06., péntek

Ibériai döntőt játszanak a Nemzetek Ligájában

Nem mindennapi, kilenc gólt hozó mérkőzésen a címvédő spanyol válogatott 5-4-re nyert a franciák ellen a labdarúgó Nemzetek Ligája németországi négyes döntőjének második, csütörtöki elődöntőjében.

Ibériai döntőt játszanak a Nemzetek Ligájában
2025. június 05., csütörtök

Ronaldo a Nemzetek Ligája döntőjébe lőtte Portugáliát

A portugál válogatott hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a házigazda német csapatot a labdarúgó Nemzetek Ligája szerdán rendezett müncheni elődöntőjében.

Ronaldo a Nemzetek Ligája döntőjébe lőtte Portugáliát