Kézilabda: közel félezer szurkolót állítottak elő a román kupameccsen történt randalírozás miatt

Elszabadultak az indulatok a két fővárosi együttes mérkőzésén •  Fotó: Digisport.ro

Elszabadultak az indulatok a két fővárosi együttes mérkőzésén

Fotó: Digisport.ro

Négyszázötven kézilabda-szurkolót kísértek be a rendőrségre rendbontás miatt Focşani-ban, a férfi Román Kupa négyes döntője keretében megrendezett szombat esti Steaua–Dinamo-mérkőzés előtt.

Krónika

2019. március 10., 11:282019. március 10., 11:28

2019. március 10., 11:362019. március 10., 11:36

A két örök rivális fővárosi együttes szurkolótábora között a csapatok bemutatásakor kezdődtek az incidensek. A Dinamo-drukkerek pirotechnikai eszközöket használtak, aztán áttörték a szervezők által felállított kordont, és behatoltak a pályára. A csendőrök közbelépésére volt szükség, hogy megakadályozzák a két szurkolótábor közötti összecsapást.

Végül a találkozót felfüggesztették, kiürítették a sportcsarnokot és összesen mintegy 450 szurkolót kísértek be a rendőrség, illetve a csendőrség székhelyére.

Az Agerpres hírügynökség tudósítása szerint mindegyiküket azonosították, majd a Dinamo táborát autóbuszaikhoz, a Steaua-szurkolókat pedig a vonatállomásra kísérték. Rendőrségi források szerint az eseményekről készült videofelvételek megtekintését követően döntenek a büntetésekről.

A Steaua és Dinamo közötti Román Kupa-elődöntő így másfél órás késéssel és a két szurkolótábor nélkül kezdődött el, a találkozót a Steaua férfi kézilabda-együttese nyerte 26-25-re.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 31., szombat

Legyűrte dán ellenfelét, döntős a Győr a női kézilabda Bajnokok Ligájában

A címvédő Győri Audi ETO KC 29-28-ra legyőzte a dán Esbjerget a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjének szombati első elődöntőjében.

Legyűrte dán ellenfelét, döntős a Győr a női kézilabda Bajnokok Ligájában
2025. május 31., szombat

Szigorú és tapasztalt – így jellemezte egy francia sportportál a szombat esti BL-döntő vezetésével történelmet író Kovács Istvánt

Szigorú játékvezetőként jellemzi a nagykárolyi Kovács Istvánt az RMC Sport francia sportportál, amely abból az alkalomból közölt rövid portrét a partiumi sípmesterről, hogy ő vezeti a Bajnokok Ligája szombat esti d

Szigorú és tapasztalt – így jellemezte egy francia sportportál a szombat esti BL-döntő vezetésével történelmet író Kovács Istvánt
2025. május 30., péntek

Vízilabda: büntetődobásokkal elhódította a bajnoki címet a Nagyváradi VSK

Megnyerte a bajnoki címet a Nagyváradi VSK vízilabda-csapata, miután a bajnoki finálé mindent eldöntő ötödik mérkőzésén Bukarestben felülmúlta a címvédő Steaua együttesét.

Vízilabda: büntetődobásokkal elhódította a bajnoki címet a Nagyváradi VSK
2025. május 25., vasárnap

Vízilabda: ki-ki meccsen dönti el a bajnoki cím sorsát a Nagyváradi VSK és a Steaua

Egyenlített a Nagyváradi VSK a román vízilabda-bajnokság döntőjében a címvédő Steaua ellen, így a bajnoki cím sorsa a május 31-ei ötödik mérkőzésen dől el.

Vízilabda: ki-ki meccsen dönti el a bajnoki cím sorsát a Nagyváradi VSK és a Steaua
2025. május 22., csütörtök

Három vb-rendezési pályázatot nyújtott be a jégkorongszövetség

A 2026-os női, illetve férfi korosztályos világbajnokságok közül háromra nyújtott be rendezési pályázatot a Román Jégkorongszövetség (FRHG) bukaresti, illetve székelyföldi helyszínekkel.

Három vb-rendezési pályázatot nyújtott be a jégkorongszövetség
2025. május 22., csütörtök

Diószegi László: két út áll a Sepsi OSK előtt

Sok játékosban csalódott Diószegi László, a román labdarúgó élvonaltól búcsúzó Sepsi OSK elnöke.

Diószegi László: két út áll a Sepsi OSK előtt
2025. május 20., kedd

Bajnok lett az Erdélyből áttelepült úszó, de még nem képviselheti Magyarországot az Eb-n

Egy-egy arany- és ezüstérmet nyert a magyar utánpótláskorú úszók országos bajnokságán az Erdélyből áttelepült Nagy Nándor, de júniusban még nem képviselheti Magyarországot a korosztályos Euróba-bajnokságon.

Bajnok lett az Erdélyből áttelepült úszó, de még nem képviselheti Magyarországot az Eb-n
2025. május 20., kedd

Újoncok a magyar labdarúgó-válogatott keretében

Az egyformán újonc Csongvai Áron és Vitális Milán is bekerült a magyar labdarúgó-válogatott keretébe, amely a júniusi barátságos mérkőzésekre készül.

Újoncok a magyar labdarúgó-válogatott keretében
2025. május 19., hétfő

Elköszönt a nemzeti csapattól Gulácsi Péter, a magyar válogatott kapusa

Hétfő délben bejelentette visszavonulását a magyar labdarúgó-válogatottból Gulácsi Péter, a nemzeti csapat elsőszámú kapusa. A 35 éves hálóőr a legutóbbi a közösségi oldalára feltöltött videóban jelentette be döntését.

Elköszönt a nemzeti csapattól Gulácsi Péter, a magyar válogatott kapusa
2025. május 19., hétfő

Diószegi László a Sepsi OSK kiesése után: a csapat nem volt méltó a szurkolótáborához

Vasárnapi vereségével a Sepsi OSK búcsúzott a román labdarúgó-bajnokság élvonalától, nyolc évvel azután, hogy – a nulláról építkezve – feljutott a legjobbak közé, s ez idő alatt két-két Román Kupa-, illetve Szuperkupa-győzelmet aratott.

Diószegi László a Sepsi OSK kiesése után: a csapat nem volt méltó a szurkolótáborához