Készen áll a rajtra Gyenes Mani, „a Dakar legendája” az újabb kontinenst meghódító ralin

Gyenes Mani szombaton bemutatkozott a szaúd-arábiai pódiumon •  Fotó: Facebook/Emanuel Gyenes - Mani/RallyZone

Gyenes Mani szombaton bemutatkozott a szaúd-arábiai pódiumon

Fotó: Facebook/Emanuel Gyenes - Mani/RallyZone

Vasárnap reggel elrajtol Gyenes Emánuel az ezúttal Szaúd-Arábiában megrendezendő Dakar Ralin.

Páva Adorján

2020. január 04., 17:592020. január 04., 17:59

2020. január 04., 21:012020. január 04., 21:01

A szatmárnémeti motorkerékpáros tizedszer indul el a világ legnehezebb terepraliversenyén: az eredeti afrikai megmérettetések után a dél-amerikai viadalokon is megméretkezett, most pedig Ázsiába is „elkísérte” a Dakart. Tizedik szereplésével Gyenes Mani kiérdemelte a „Dakar legendája” nevű elismerést.

A 35 éves motoros – aki 2016-ban érte el eddigi legjobb összetettbeli helyezését, amikor 14. lett – korábban úgy fogalmazott, 

idei célja a műszaki csapat nélkül versenyzők számára kiírt Malle Moto kategória megnyerése, összetettben pedig az első harminc között szeretne végezni.

korábban írtuk

Gyenes Mani az első harminc között végezne tizedik Dakarján
Gyenes Mani az első harminc között végezne tizedik Dakarján

Készen áll a Dakar Rali 2020-as kiírására Gyenes Emánuel. A szatmárnémeti motoros tizedik alkalommal vesz részt a versenyen; célja megnyerni a Malle Moto kategóriát, összetettben pedig az első harminc között szeretne végezni.

A KTM 450 Rally Replicával rajthoz álló Gyenes Manin kívül a szintén a motorosok között induló brassói Marcel Butuza képviseli még Romániát a 42. Dakar Ralin, illetve a temesvári Dragoș Răzvan Buran, aki a kamionosok között navigátorként segíti Cesare Gianfranco Rickler Del Mare korábbi olasz labdarúgót.

•  Fotó: Facebook/Emanuel Gyenes - Mani/RallyZone Galéria

Fotó: Facebook/Emanuel Gyenes - Mani/RallyZone

Ugyanakkor az MTI beszámolója szerint a viadal 1979 óta íródó történetében legutóbb 2011-ben fordult elő, hogy nem volt magyarországi induló a mezőnyben, és ez most megismétlődik, miután a korábban 14 Dakaron is részt vevő Szalay Balázs, Bunkoczi László autós páros a szükséges anyagi háttér hiányában nem vállalta a rajthoz állást.

Az első szaúdi Dakaron öt kategóriában, autóval, kamionnal, motorkerékpárral, quaddal, valamint az első alkalommal külön géposztályba sorolt, négykerék-meghajtású buggykkal mérik össze tudásukat az indulók, akiknek 12 nap alatt 5000 kilométer gyorsasági szakaszt, összesen 7500 kilométeres távot kell megtenniük Dzsiddából rajtolva, és a Rijádtól 40 kilométeres távolságra lévő, építés alatt álló szórakoztató-, sport- és rendezvényközpontba, Kiddijába érkezve.

Az útvonal •  Fotó: Dakar.com Galéria

Az útvonal

Fotó: Dakar.com

Az autósoknál a címvédő katari Nasszer al-Attijah (Toyota) mellett

ott lesz a mezőnyben többek között a pályafutása első Dakarján induló, kétszeres Forma-1-es világbajnok spanyol Fernando Alonso (Toyota), akinek a motorkerékpárral ötszörös győztes honfitársa, Marc Coma lesz majd a navigátora.

Az autóval és motorkerékpárral összesen 13 Dakart megnyerő, 54 éves Stephane Peterhansel egy Mini volánja mögött száll harcba a végső sikerért, míg a motorosoknál a címvédő ausztrál Toby Price-on kívül csaknem 150 versenyző igyekszik majd két keréken teljesíteni a sivatagi kihívást.

A 12 gyorsasági szakasz közül hármon több mint 450 kilométert kell majd egy nap alatt megtennie versenytempóban a mezőnynek, amely az első hat etap megtétele után január 11-én, Rijádban tölthet el egy pihenőnapot, hogy aztán további hat gyorsasági után január 17-én érje el a célt Kiddijában.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 22., péntek

Konferencia-liga: csúnyán elpáholták a Kolozsvári CFR-t, Dan Petrescu ott is hagyta a csapatot

Nem csupán a svéd Häcken elleni meccset vesztette el a Kolozsvári CFR a labdarúgó Konferencia-liga rájátszásának első körében, hanem az edzőjét is: a megalázó, 7-2-es vereség után Dan Petrescu bejelentette a lemondását.

Konferencia-liga: csúnyán elpáholták a Kolozsvári CFR-t, Dan Petrescu ott is hagyta a csapatot
2025. augusztus 20., szerda

Belekötött a Román Labdarúgó-szövetség az FK Csíkszeredába, amiért a Székelyföldet népszerűsítette egy meccs előtt

Eljárást indít a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) az FK Csíkszereda ellen, amiért a klub a Craiovai Universitatea elleni, egyébként 2-1-re elvesztett vasárnapi hazai mérkőzés előtt a Székelyföldet népszerűsítette.

Belekötött a Román Labdarúgó-szövetség az FK Csíkszeredába, amiért a Székelyföldet népszerűsítette egy meccs előtt
2025. augusztus 20., szerda

Bajnokok Ligája-rájátszás: Jól kezdett a Ferencváros, de a szünet után jött a hideg zuhany

Az első félidő után még vezetett a Ferencváros az azeri Qarabag ellen kedd este a Groupama Arénában a labdarúgó Bajnokok Ligája rájátszásának első mérkőzésén, szünet után azonban fordított az ellenfél, és 3-1-re nyert.

Bajnokok Ligája-rájátszás: Jól kezdett a Ferencváros, de a szünet után jött a hideg zuhany
2025. augusztus 16., szombat

Férfi kosárlabda vb-előselejtező: románveréssel jutott tovább a magyar válogatott

A magyar férfi kosárlabda-válogatott 86-66-ra legyőzte Romániát szombaton Szolnokon a világbajnoki előselejtező harmadik fordulójában, ezzel továbbjutott a csoportjából.

Férfi kosárlabda vb-előselejtező: románveréssel jutott tovább a magyar válogatott
2025. augusztus 15., péntek

Jól haladnak a kézdivásárhelyi uszoda építésével (fotókkal)

Terv szerint haladnak Kézdivásárhely modern kori története legnagyobb beruházásával, a fedett uszoda építésével, így jelen állás szerint jövőre elkészülhet a sportlétesítmény.

Jól haladnak a kézdivásárhelyi uszoda építésével (fotókkal)
2025. augusztus 13., szerda

Bejutott a Ferencváros a BL-selejtező rájátszásába

A Ferencváros bejutott a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező negyedik, utolsó fordulójába, mivel 3-0-ra nyert a bolgár PFC Ludogorec ellen a harmadik kör keddi, hazai visszavágóján.

Bejutott a Ferencváros a BL-selejtező rájátszásába
2025. augusztus 07., csütörtök

Bojkottálták a temesvári focicsapat játékosai és szurkolói az Iliescu halála miatt megtartott gyászszünetet

Bojkottálták a Temesvári Politehnica labdarúgócsapatának játékosai a Ion Iliescu egykori államfő halála miatt elrendelt egyperces gyászszünetet a csapat Mercyfalva elleni szerdai kupamérkőzésén.

Bojkottálták a temesvári focicsapat játékosai és szurkolói az Iliescu halála miatt megtartott gyászszünetet
2025. augusztus 07., csütörtök

Kosárlabda: magyar vereséget hozott a románok elleni nagyváradi világbajnoki előselejtező

A magyar férfi kosárlabda-válogatott remek kezdés után sima vereséget szenvedett szerdán a román csapattól Nagyváradon a világbajnoki előselejtezőben.

Kosárlabda: magyar vereséget hozott a románok elleni nagyváradi világbajnoki előselejtező
2025. augusztus 04., hétfő

Pászka Lóránd a Fradiból „hazatért” Csíkszeredába

Pászka Lóránd hétfőn távozott a magyar bajnoki címvédő Ferencváros labdarúgócsapatától és a román élvonal újoncához, az FK Csíkszeredához igazolt.

Pászka Lóránd a Fradiból „hazatért” Csíkszeredába
2025. augusztus 03., vasárnap

Norris nyerte a 40. futamot a Hungaroringen

A világbajnoki pontversenyben második Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap Mogyoródon.

Norris nyerte a 40. futamot a Hungaroringen
Norris nyerte a 40. futamot a Hungaroringen
2025. augusztus 03., vasárnap

Norris nyerte a 40. futamot a Hungaroringen