Visszatérés. A CFR-t erősítő Omrani június elsejétől már futballmérkőzésen is labdába rúghat
Fotó: Facebook/Fotbal Club CFR197 Cluj-Napoca
Június elsejétől már lehet szabadtéri sporteseményeket rendezni Romániában, ugyanakkor nézők még nem lehetnek jelen ezeken a versenyeken. A kontaktsportok képviselőinek még várniuk kell a zöld jelzésre.
2020. május 29., 11:092020. május 29., 11:09
Elhárult az akadály a Liga 1-es labdarúgó-bajnokság június derekára tervezett folytatása elől, miután Klaus Iohannis államfő csütörtökön bejelentette, hogy június elsejétől már engedélyezik a szabadtéri sportesemények szervezését Románia területén. Az elnök hangsúlyozta ugyanakkor azt is, hogy nézők nem lehetnek jelen a versenyeken, továbbá a küzdősportokra, valamint a teremsportokra vonatkozó korlátozások sem enyhülnek egyelőre.
A futballélvonal és a júliusi folytatással tervező Liga 2 legjobb hat csapata viszont
Arról már beszámoltunk, hogy a szigorú egészségbiztonsági előírásokat továbbra is be kell majd tartaniuk, mint ahogyan a koronavírustesztet is rendszeresen elvégzik majd az érintetteken. Romániai labdarúgó viszont eddig nem fertőződött meg, ezért a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) optimista annak tekintetében, hogy két hét múlva már az első tétmérkőzéseket is megszervezhetik.
Az eddig elzártan edzőtáborozó együttesek a barátságos találkozókat készítik elő. Az élvonalbeli Sepsi OSK például a második ligában vakációra készülő FK Csíkszeredával gyakorolna, de a bajnoki címvédő Kolozsvári CFR és a felsőházi rájátszásban érdekelt Astra is kétkapuzna a háromszékiekkel. A giurgiuiak a Liga 1 rájátszásának harmadik fordulójában a Medgyesi Gaz Metant fogadják majd, miközben a Kolozsvári CFR az FCSB-vel játszik rangadót a Liga 1. folytatásakor. Szintén a felsőházban lesz még Craiova–Botoșani mérkőzés, miközben az alsóházban Dinamo–Chindia, Sepsi OSK–Hermannstadt, Voluntari–Clinceni és Viitorul–Iași párosításban térhetnek vissza a kényszerszünetről.
Iohannis csütörtöki bejelentése alapján ugyanakkor a labdarúgás mellett több más sportág képviselői is visszatérhetnek a versenypályára, így például az atléták vagy a kerékpárosok is ismét versenyezhetnek a jövő héttől, de nemzetközi viadalokra viszont minden bizonnyal még várni kell. Romániában, mint ismeretes, március elején függesztették fel a sportesemények rendezését a járvány miatt, a kis csoportos, szabadtéri edzésekre pedig két hete bólintott rá a kormány.
Nem csupán a svéd Häcken elleni meccset vesztette el a Kolozsvári CFR a labdarúgó Konferencia-liga rájátszásának első körében, hanem az edzőjét is: a megalázó, 7-2-es vereség után Dan Petrescu bejelentette a lemondását.
Eljárást indít a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) az FK Csíkszereda ellen, amiért a klub a Craiovai Universitatea elleni, egyébként 2-1-re elvesztett vasárnapi hazai mérkőzés előtt a Székelyföldet népszerűsítette.
Az első félidő után még vezetett a Ferencváros az azeri Qarabag ellen kedd este a Groupama Arénában a labdarúgó Bajnokok Ligája rájátszásának első mérkőzésén, szünet után azonban fordított az ellenfél, és 3-1-re nyert.
A magyar férfi kosárlabda-válogatott 86-66-ra legyőzte Romániát szombaton Szolnokon a világbajnoki előselejtező harmadik fordulójában, ezzel továbbjutott a csoportjából.
Terv szerint haladnak Kézdivásárhely modern kori története legnagyobb beruházásával, a fedett uszoda építésével, így jelen állás szerint jövőre elkészülhet a sportlétesítmény.
A Ferencváros bejutott a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező negyedik, utolsó fordulójába, mivel 3-0-ra nyert a bolgár PFC Ludogorec ellen a harmadik kör keddi, hazai visszavágóján.
Bojkottálták a Temesvári Politehnica labdarúgócsapatának játékosai a Ion Iliescu egykori államfő halála miatt elrendelt egyperces gyászszünetet a csapat Mercyfalva elleni szerdai kupamérkőzésén.
A magyar férfi kosárlabda-válogatott remek kezdés után sima vereséget szenvedett szerdán a román csapattól Nagyváradon a világbajnoki előselejtezőben.
Pászka Lóránd hétfőn távozott a magyar bajnoki címvédő Ferencváros labdarúgócsapatától és a román élvonal újoncához, az FK Csíkszeredához igazolt.
A világbajnoki pontversenyben második Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap Mogyoródon.
szóljon hozzá!