Hatalmi harcokat szült a videóbíró-rendszer: a Hivatásos Labdarúgóliga szerint félretájékoztatott Răzvan Burleanu

Vita tárgya. Az LPF és az FRF is „magáénak” tudná a VAR romániai bevezetését (képünk illusztráció) •  Fotó: FIFA

Vita tárgya. Az LPF és az FRF is „magáénak” tudná a VAR romániai bevezetését (képünk illusztráció)

Fotó: FIFA

A Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) újfent összetűzésbe került a Román Labdarúgó-szövetséggel (FRF), ezúttal a videóbíró-rendszer (VAR) bevezetése kapcsán vannak ellentétes véleményen a két szervezet szerepvállalását illetően.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2019. október 08., 11:082019. október 08., 11:08

2019. október 08., 12:122019. október 08., 12:12

A Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) szerint a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) vezetősége félreértette a videóbíró-rendszer (VAR) bevezetésének szabályait, ezért hétfőn közleményben tisztázta a feladatköröket, hogy az FRF-elnök Răzvan Burleanu „félretájékoztatására” reagáljon.

Idézet
Meggyőződésünk, hogy Răzvan Burleanu nyilatkozata egy félreértésből adódik. Sajnos nem ez lenne az első alkalom. Máskor is elhatárolódtak már az LPF-vel folytatandó átlátszó és hatékony kommunikációtól ebben a témában”

– fogalmaz most a liga közleménye, pár nappal azután, hogy bejelentették a VAR hazai bevezetését a Liga 1-es bajnokság 2020–2021-es szezonjától.

Erre vonatkozóan viszont az FRF első embere úgy nyilatkozott, hogy ez az általa vezetett szövetség hatáskörébe tartozik, az LPF-nek pusztán a pénzügyi hátteret kell biztosítania a technológiához. Közleményében az LPF leszögezte: a Liga 1-es pontvadászat rendezőjeként az ő feladatuk a világszövetség (FIFA) és a nemzetközi futballtanács (IFAB) jóváhagyásával a VAR alkalmazását megoldaniuk, az FRF-nek pedig a játékvezetők képesítéséről kell gondoskodnia. „Ezt jól igazolja az is, hogy Angliában, Spanyolországban vagy Németországban ugyancsak a bajnokság szervezői kötötték meg a szerződést, nem pedig az országos szövetségek” – magyarázzák.

Tájékoztatásuk alapján ez év februárjában, egy informális találkozó során meg is egyeztek arról, hogy amennyiben az LPF előteremti a szükséges pénzösszeget a VAR-hoz, úgy az FRF minden szükséges lépést megtesz az annak alkalmazásához szükséges játékvezetők szakképesítése érdekében. „Ezáltal mi jóhiszeműen úgy ítéltük meg, hogy a feladatkörök egyértelműen meg lettek szabva” – olvasható a közleményben.

A technológia biztosítását a Liga 1 közvetítési jogainak birtokosa segítségével oldják meg, és amennyiben az FRF egy drágább megoldást szeretne, akkor az árkülönbözetet neki kell biztosítania. „Hangsúlyozzuk, hogy annak gyakorlatba ültetése akkor is az LPF-n keresztül történne” – fűzték hozzá. Megjegyezték azt is, hogy amennyiben az FRF országos szintre is kiterjesztené a VAR alkalmazását, akkor azt a Liga 2-es bajnokság szervezőjeként megteheti. Ők viszont arról gondoskodnak, hogy ez a technológia a Liga 1-ben az FIFA előírásait betartva legyen bevezetve.

„Azon állítás kapcsán, amely szerint a VAR-t kötelező az összes bajnoki mérkőzésen alkalmazni, megjegyeznénk, hogy vannak európai pontvadászatok, ahol csak egyes találkozókon használják. Ez mindig a verseny szervezőjének a belátására van bízva, a szövetségnek lehetőségéhez mérten a bírókat kell biztosítania.

Idézet
Az LPF-nek ugyanakkor célja, hogy az összes találkozón legyen videóbíró, és ezt meg is teszi, amennyiben az FRF biztosít ehhez 14 szakképzett játékvezetőt”

– summázta a közlemény.

Burleanu pár napja azt nyilatkozta, hogy az FRF-nek kell a szerződést megkötnie, abba pedig nem egyeznek bele, hogy csak egyes mérkőzéseken alkalmazzák a VAR-t. Arról is beszélt, hogy a játékvezetők szakképesítésének költségeit mindegy 50-60 ezer euróra becsüli, de addig nem akarták elkezdeni, amíg nem bizonyosodtak meg arról, hogy az LPF biztosítani tudja a műszaki feltételekhez szükséges pénzt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 22., péntek

Konferencia-liga: csúnyán elpáholták a Kolozsvári CFR-t, Dan Petrescu ott is hagyta a csapatot

Nem csupán a svéd Häcken elleni meccset vesztette el a Kolozsvári CFR a labdarúgó Konferencia-liga rájátszásának első körében, hanem az edzőjét is: a megalázó, 7-2-es vereség után Dan Petrescu bejelentette a lemondását.

Konferencia-liga: csúnyán elpáholták a Kolozsvári CFR-t, Dan Petrescu ott is hagyta a csapatot
2025. augusztus 20., szerda

Belekötött a Román Labdarúgó-szövetség az FK Csíkszeredába, amiért a Székelyföldet népszerűsítette egy meccs előtt

Eljárást indít a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) az FK Csíkszereda ellen, amiért a klub a Craiovai Universitatea elleni, egyébként 2-1-re elvesztett vasárnapi hazai mérkőzés előtt a Székelyföldet népszerűsítette.

Belekötött a Román Labdarúgó-szövetség az FK Csíkszeredába, amiért a Székelyföldet népszerűsítette egy meccs előtt
2025. augusztus 20., szerda

Bajnokok Ligája-rájátszás: Jól kezdett a Ferencváros, de a szünet után jött a hideg zuhany

Az első félidő után még vezetett a Ferencváros az azeri Qarabag ellen kedd este a Groupama Arénában a labdarúgó Bajnokok Ligája rájátszásának első mérkőzésén, szünet után azonban fordított az ellenfél, és 3-1-re nyert.

Bajnokok Ligája-rájátszás: Jól kezdett a Ferencváros, de a szünet után jött a hideg zuhany
2025. augusztus 16., szombat

Férfi kosárlabda vb-előselejtező: románveréssel jutott tovább a magyar válogatott

A magyar férfi kosárlabda-válogatott 86-66-ra legyőzte Romániát szombaton Szolnokon a világbajnoki előselejtező harmadik fordulójában, ezzel továbbjutott a csoportjából.

Férfi kosárlabda vb-előselejtező: románveréssel jutott tovább a magyar válogatott
2025. augusztus 15., péntek

Jól haladnak a kézdivásárhelyi uszoda építésével (fotókkal)

Terv szerint haladnak Kézdivásárhely modern kori története legnagyobb beruházásával, a fedett uszoda építésével, így jelen állás szerint jövőre elkészülhet a sportlétesítmény.

Jól haladnak a kézdivásárhelyi uszoda építésével (fotókkal)
2025. augusztus 13., szerda

Bejutott a Ferencváros a BL-selejtező rájátszásába

A Ferencváros bejutott a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező negyedik, utolsó fordulójába, mivel 3-0-ra nyert a bolgár PFC Ludogorec ellen a harmadik kör keddi, hazai visszavágóján.

Bejutott a Ferencváros a BL-selejtező rájátszásába
2025. augusztus 07., csütörtök

Bojkottálták a temesvári focicsapat játékosai és szurkolói az Iliescu halála miatt megtartott gyászszünetet

Bojkottálták a Temesvári Politehnica labdarúgócsapatának játékosai a Ion Iliescu egykori államfő halála miatt elrendelt egyperces gyászszünetet a csapat Mercyfalva elleni szerdai kupamérkőzésén.

Bojkottálták a temesvári focicsapat játékosai és szurkolói az Iliescu halála miatt megtartott gyászszünetet
2025. augusztus 07., csütörtök

Kosárlabda: magyar vereséget hozott a románok elleni nagyváradi világbajnoki előselejtező

A magyar férfi kosárlabda-válogatott remek kezdés után sima vereséget szenvedett szerdán a román csapattól Nagyváradon a világbajnoki előselejtezőben.

Kosárlabda: magyar vereséget hozott a románok elleni nagyváradi világbajnoki előselejtező
2025. augusztus 04., hétfő

Pászka Lóránd a Fradiból „hazatért” Csíkszeredába

Pászka Lóránd hétfőn távozott a magyar bajnoki címvédő Ferencváros labdarúgócsapatától és a román élvonal újoncához, az FK Csíkszeredához igazolt.

Pászka Lóránd a Fradiból „hazatért” Csíkszeredába
2025. augusztus 03., vasárnap

Norris nyerte a 40. futamot a Hungaroringen

A világbajnoki pontversenyben második Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap Mogyoródon.

Norris nyerte a 40. futamot a Hungaroringen
Norris nyerte a 40. futamot a Hungaroringen
2025. augusztus 03., vasárnap

Norris nyerte a 40. futamot a Hungaroringen