Fotó: Facebook/Fucsovics Márton
Fucsovics Márton a várakozásoknak megfelelően jelentősen javítva a 45. helyre jött fel a férfi teniszezők világranglistáján, melyet változatlanul a vasárnap rajtolt Roland Garroson címvédő Rafael Nadal vezet.
2018. május 28., 12:412018. május 28., 12:41
A 26 éves, múlt héten még a 60. helyen álló magyar játékos szombaton – pályafutása első ATP-tornagyőzelmét aratva – megnyerte a genfi viadalt, s a Facebook-oldala már akkor azt jelezte előre, hogy ez hétfőn karriercsúcsot jelentő helyezést hoz majd.
Nadal mögött a párizsi Grand Slam-tornát kihagyó Roger Federer a második, a német Alexander Zverev pedig a harmadik.
Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.
A keddi sorsolás alapján a Kolozsvári CFR ellen játszik a Paksi FC a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Kanadai Nagydíjat vasárnap Montréalban, míg a negyedikként záró Oscar Piastri, a McLaren ausztrál pilótája növelte az előnyét az összetett élén.
Ronaldinho és barátainak játékát csodálhatja meg élőben a kolozsvári közönség azon a sportfesztiválon, amelynek fénypontja az egykori világsztár futballisták bemutató mérkőzése a román válogatott volt jeles képviselői ellen.
A Magyarország színeiben Európa-bajnoki bronzérmes Kácsor Gréta a román CSM Slatina női kézilabdacsapatához igazol a román nyelvű szaksajtó szerint.
A portugál válogatott 2-2-es döntetlen után tizenegyesekkel legyőzte vasárnap az Európa-bajnok és címvédő spanyol csapatot a Nemzetek Ligája müncheni döntőjében, így elsőként tudott másodjára diadalmaskodni a negyedik alkalommal kiírt sorozatban.
A román labdarúgó-válogatott szombaton Bécsben vereséget szenvedett Ausztriától a 2026-os FIFA világbajnokság európai selejtezősorozatának harmadik mérkőzésén, a H csoportban. Ausztria 2–1-re (1–0) győzött, ez volt az első meccsük a selejtezősorozatban.
A magyar labdarúgó-válogatott 2-0-s vereséget szenvedett a tartalékos svéd csapattól a telt házas Puskás Arénában rendezett pénteki barátságos mérkőzésen.
Nem mindennapi, kilenc gólt hozó mérkőzésen a címvédő spanyol válogatott 5-4-re nyert a franciák ellen a labdarúgó Nemzetek Ligája németországi négyes döntőjének második, csütörtöki elődöntőjében.
A portugál válogatott hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a házigazda német csapatot a labdarúgó Nemzetek Ligája szerdán rendezett müncheni elődöntőjében.
szóljon hozzá!