Korai öröm? Max Verstappen megnyerte ugyan a versenyt, de utolsó manővere miatt a versenybíróság elveheti tőle a győzelmet
Fotó: Facebook
A tavaly is győztes Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Osztrák Nagydíjat, miután elrontotta a rajtot, de aztán szenzációs versenyzéssel és remek előzésekkel diadalmaskodott.
2019. június 30., 18:282019. június 30., 18:28
A 21 éves Verstappennek ez volt az idei első, egyben pályafutása hatodik futamgyőzelme, de utolsó előzését a versenybíróság vizsgálja.
A címvédő, ötszörös világbajnok és az összetettben most is vezető brit Lewis Hamilton (Mercedes) ötödik lett. A másik Ferrarival a négyszeres vb-győztes német Sebastian Vettel negyedikként ért célba.
A rajtnál a második kockából induló Verstappen beragadt, így többen is el tudtak menni mellette, miközben a pole pozícióból startoló Leclerc elsőként fordult el az első kanyarban – amelyet a májusban elhunyt háromszoros vb-győztes osztrák Niki Laudáról neveztek el vasárnap. Verstappen sokat veszített, visszacsúszott a hetedik pozícióba, közben a kilencedikként rajtoló Vettel feljött hatodiknak.
Az élen Leclerc, Bottas, Hamilton volt a sorrend, Vettel pedig a negyedik körben már ötödik volt, és támadhatta Kimi Räikkönent (Alfa Romeo), akit aztán a hatodik kör elején meg is előzött.
A 21. körben Bottas és Vettel egymás után hajtott a boxba kerékcserére, egy körrel később Leclerc is friss abroncsokat kapott. Hamilton a 30. körig kint maradt a pályán, a kerékcserénél pedig első vezetőszárnyat is cseréltek a címvédő Mercedesén, a pilóta ugyanis a csapatrádión a leszorítóerő csökkenésére panaszkodott, és maga kérte az elem cseréjét.
A 47. körre Verstappen utolérte Vettelt, és harmadik komolyabb próbálkozásakor magabiztosan meg is előzte a német pilótát, aki azonnal a boxba hajtott kerékcserére. Verstappen a második Bottast is megközelítette, a köridők alapján pedig az élen álló Leclercnél is gyorsabb volt. Vettel a friss abroncsokkal Hamilton mögé, az ötödik pozícióba tért vissza a pályára.
Az 56. körben Verstappen nagyon könnyedén elment Bottas mellett is, és feljött másodiknak, ekkor Leclerc valamivel több mint öt másodperccel száguldott előtte.
Tíz körrel a leintés előtt Leclerc előnye már csak 3.8 másodperc volt Verstappennel szemben, aki folyamatosan egyre közelebb került a monacóihoz. Leclerc az első két támadást a 68. körben még remekül kivédekezte, egy körrel később viszont már nem tudta megakadályozni a hollandot az előzésben. Verstappen a második kanyar előtt bement Leclerc mellé, fordulás közben viszont
Az esetnél a csapatrádión mindkét pilóta a másikat vélte hibásnak, a versenybíróság pedig vizsgálatot indított.
Az utolsó körben Vettel még megelőzte Hamiltont a negyedik helyért. A díjátadásnál, valamint az azt megelőző percekben Verstappen és Leclerc nem állt szóba egymással, nem is gratuláltak a másiknak, a monacói a pezsgőzést is kihagyta a dobogón.
A vb két hét múlva Silverstone-ban, a Brit Nagydíjjal folytatódik.
Nem csupán a svéd Häcken elleni meccset vesztette el a Kolozsvári CFR a labdarúgó Konferencia-liga rájátszásának első körében, hanem az edzőjét is: a megalázó, 7-2-es vereség után Dan Petrescu bejelentette a lemondását.
Eljárást indít a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) az FK Csíkszereda ellen, amiért a klub a Craiovai Universitatea elleni, egyébként 2-1-re elvesztett vasárnapi hazai mérkőzés előtt a Székelyföldet népszerűsítette.
Az első félidő után még vezetett a Ferencváros az azeri Qarabag ellen kedd este a Groupama Arénában a labdarúgó Bajnokok Ligája rájátszásának első mérkőzésén, szünet után azonban fordított az ellenfél, és 3-1-re nyert.
A magyar férfi kosárlabda-válogatott 86-66-ra legyőzte Romániát szombaton Szolnokon a világbajnoki előselejtező harmadik fordulójában, ezzel továbbjutott a csoportjából.
Terv szerint haladnak Kézdivásárhely modern kori története legnagyobb beruházásával, a fedett uszoda építésével, így jelen állás szerint jövőre elkészülhet a sportlétesítmény.
A Ferencváros bejutott a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező negyedik, utolsó fordulójába, mivel 3-0-ra nyert a bolgár PFC Ludogorec ellen a harmadik kör keddi, hazai visszavágóján.
Bojkottálták a Temesvári Politehnica labdarúgócsapatának játékosai a Ion Iliescu egykori államfő halála miatt elrendelt egyperces gyászszünetet a csapat Mercyfalva elleni szerdai kupamérkőzésén.
A magyar férfi kosárlabda-válogatott remek kezdés után sima vereséget szenvedett szerdán a román csapattól Nagyváradon a világbajnoki előselejtezőben.
Pászka Lóránd hétfőn távozott a magyar bajnoki címvédő Ferencváros labdarúgócsapatától és a román élvonal újoncához, az FK Csíkszeredához igazolt.
A világbajnoki pontversenyben második Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap Mogyoródon.
szóljon hozzá!