Folytatódik a BL-csoda: az Ajax elleni fordulatos visszavágót megnyerve jutott döntőbe a Tottenham

•  Fotó: Tottenham Hotspur/Facebook

Fotó: Tottenham Hotspur/Facebook

A Tottenham rendkívül izgalmas és fordulatos mérkőzésen 3-2-re legyőzte az Ajaxot a Bajnokok Ligája elődöntőjének szerda esti visszavágóján, és 3-3-as összesítéssel, idegenben lőtt több góllal bejutott a fináléba.

Krónika

2019. május 09., 00:052019. május 09., 00:05

2019. május 09., 00:192019. május 09., 00:19

A londoniak – akik a múlt heti összecsapáson 1-0-ra kikaptak hazai pályán – vert helyzetből hozták vissza a párharcot, ugyanis a szünetig kétgólos hátrányba kerültek, azaz összesítésben már háromgólos hátrányban voltak. Ám a második félidőben fordítottak a brazil Lucas Moura mesterhármasával, aki a továbbjutást érő találatot a 96. percben szerezte.

Az angol csapat története során először küzdhet meg a legrangosabb európai trófeáért.

Ennek köszönhetően angol házidöntőt rendeznek június elsején Madridban a Bajnokok Ligája idei kiírásában a Tottenham, valamint a fináléba jutását kedden este a Barcelona káprázatos kiütésével kivívó Liverpool között.

Bajnokok Ligája, elődöntő, visszavágó:
Ajax (holland) – Tottenham (angol) 2–3 (2–0)
gólszerzők: De Ligt (5.), Ziyech (35.), illetve Lucas (55., 59., 96.)

Továbbjutott: a Tottenham 3–3-as összesítéssel, idegenben lőtt több góllal.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 17., kedd

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat

Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat
2025. június 17., kedd

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában

A keddi sorsolás alapján a Kolozsvári CFR ellen játszik a Paksi FC a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában
2025. június 16., hétfő

Forma–1: Mercedes-győzelmet hozott a Kanadai Nagydíj

George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Kanadai Nagydíjat vasárnap Montréalban, míg a negyedikként záró Oscar Piastri, a McLaren ausztrál pilótája növelte az előnyét az összetett élén.

Forma–1: Mercedes-győzelmet hozott a Kanadai Nagydíj
2025. június 12., csütörtök

Ronaldinho és barátai Kolozsváron rúgják a bőrt Mutuék ellen

Ronaldinho és barátainak játékát csodálhatja meg élőben a kolozsvári közönség azon a sportfesztiválon, amelynek fénypontja az egykori világsztár futballisták bemutató mérkőzése a román válogatott volt jeles képviselői ellen.

Ronaldinho és barátai Kolozsváron rúgják a bőrt Mutuék ellen
2025. június 11., szerda

Románián belül válthat klubot a magyar válogatott játékos

A Magyarország színeiben Európa-bajnoki bronzérmes Kácsor Gréta a román CSM Slatina női kézilabdacsapatához igazol a román nyelvű szaksajtó szerint.

Románián belül válthat klubot a magyar válogatott játékos
2025. június 09., hétfő

Ronaldóék újabb Nemzetek-Ligája győzelmet ünnepelhettek

A portugál válogatott 2-2-es döntetlen után tizenegyesekkel legyőzte vasárnap az Európa-bajnok és címvédő spanyol csapatot a Nemzetek Ligája müncheni döntőjében, így elsőként tudott másodjára diadalmaskodni a negyedik alkalommal kiírt sorozatban.

Ronaldóék újabb Nemzetek-Ligája győzelmet ünnepelhettek
2025. június 08., vasárnap

Románia kikapott Ausztriától a 2026-os világbajnokság selejtezőinek harmadik mérkőzésén

A román labdarúgó-válogatott szombaton Bécsben vereséget szenvedett Ausztriától a 2026-os FIFA világbajnokság európai selejtezősorozatának harmadik mérkőzésén, a H csoportban. Ausztria 2–1-re (1–0) győzött, ez volt az első meccsük a selejtezősorozatban.

Románia kikapott Ausztriától a 2026-os világbajnokság selejtezőinek harmadik mérkőzésén
2025. június 06., péntek

Kikapott felkészülési mérkőzésen a magyar labdarúgó-válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott 2-0-s vereséget szenvedett a tartalékos svéd csapattól a telt házas Puskás Arénában rendezett pénteki barátságos mérkőzésen.

Kikapott felkészülési mérkőzésen a magyar labdarúgó-válogatott
2025. június 06., péntek

Ibériai döntőt játszanak a Nemzetek Ligájában

Nem mindennapi, kilenc gólt hozó mérkőzésen a címvédő spanyol válogatott 5-4-re nyert a franciák ellen a labdarúgó Nemzetek Ligája németországi négyes döntőjének második, csütörtöki elődöntőjében.

Ibériai döntőt játszanak a Nemzetek Ligájában
2025. június 05., csütörtök

Ronaldo a Nemzetek Ligája döntőjébe lőtte Portugáliát

A portugál válogatott hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a házigazda német csapatot a labdarúgó Nemzetek Ligája szerdán rendezett müncheni elődöntőjében.

Ronaldo a Nemzetek Ligája döntőjébe lőtte Portugáliát