Nagy sikert aratott a Dékány Kinga, Gnám Tamara, Muhari Eszter, Nagy Blanka alkotta magyar csapat a bázeli Európa-bajnokságon
Fotó: Magyar Vívó Szövetség
Ezüstérmet nyert a magyar női, valamint a férfi párbajtőrcsapat pénteken a bázeli vívó Európa-bajnokságon.
2024. június 21., 20:382024. június 21., 20:38
2024. június 21., 21:332024. június 21., 21:33
A Muhari Eszter, Gnám Tamara, Nagy Blanka, Dékány Kinga összeállítású együttes a 16-os táblán fölényesen verte a finneket, majd a negyeddöntőben az ukránokat meglepetésre legyőző briteket is magabiztosan múlta felül. Az elődöntőben a lengyelek ellen végig irányítva a mérkőzést nyolc tussal nyertek a magyarok, akik az esti döntőben a világranglistát vezető olaszokkal kerültek szembe és az utolsó asszóig szoros összecsapáson 38-31-re kaptak ki.
Az összeállítás három helyen változott, csak az olimpiára készülő Muhari maradt az együttesben. Éppen ő kezdett Alberta Santuccióval és 3-2-re nyert. A 17 éves Nagy is egy tussal többet szúrt, mint ellenfele, Giulia Rizzi, majd Gnám eggyel kikapott Mara Navarriától.
Az első kör után a világranglistán kilencedik magyarok 9-8-ra vezettek, a második asszókat követően pedig 21-21 volt az állás. A csapat vezére, Muhari ekkor plusz négyes találati mutatóval állt, társai pedig igyekeztek tartani az állást. Az utolsó körben előbb Nagy 4-2-re kikapott a csereként beállt Rossella Fiamingótól, majd Gnám 2-2-t vívott Santuccióval. Muhari az utolsó asszót 25-27-ről kezdte Rizzivel, de mivel az első tusokat az ellenfele adta, egyre inkább szorította őt az idő, és mennie kellett előre. 29-33-nál még viszonylag közel volt Rizzihez, aki azonban a folytatásban taktikusan védekezve növelte az előnyét. Végül az olaszok 38-31-re győztek.
A női párbajtőrözők a magyar küldöttség negyedik érmét szerezték a svájci Európa-bajnokságon. Egy nappal korábban a párbajtőröző Siklósi Gergely második, Andrásfi Tibor harmadik lett, és másodikként végzett a kardozó Pusztai Liza is.
A Dósa Dániel, Szemes Gergő, Tóth Gergely, Mihályi Andor összeállítású együttes a törököket és a németeket fölényesen győzte le, majd az elődöntőben nagy bravúrt végrehajtva, szoros mérkőzésen egy tussal a címvédő olasz válogatottnál is jobbnak bizonyult, amelyben ott volt a tavaly világbajnok, kedden Bázelben egyéniben győztes Tommaso Marini, valamint a másik döntős Alessio Foconi is.
A fináléban a Tokióban olimpiai bajnok franciákkal vívtak a magyarok, és 45-30-as vereséget szenvedtek. A férfi tőrözők a magyar küldöttség ötödik érmét szerezték a svájci Európa-bajnokságon. Ezt megelőzően 2003-ban, Bourges-ban jutott Eb-döntőbe magyar együttes a férfi tőrözőknél, akkor a Juhász Attila, Marsi Márk, Juhász Bence, Vízler Ádám alkotta válogatott 45-35-re kapott ki, szintén a franciáktól.
Eredmények:
női párbajtőr csapatverseny (14 együttes):
---------------------------------------
a 16 között:
Magyarország-Finnország 45-22
negyeddöntő:
Magyarország - Nagy-Britannia 45-35
elődöntő:
Magyarország-Lengyelország 45-37
Olaszország-Franciaország 32-31
a 3. helyért:
Franciaország-Lengyelország 33-32
döntő:
Olaszország-Magyarország 38-31
A végeredmény: 1. Olaszország (Mara Navarria, Alberta Santuccio, Rossella Fiamongo, Giulia Rizzi), 2. Magyarország (Muhari Eszter, Gnám Tamara, Nagy Blanka, Dékány Kinga), 3. Franciaország (Alexandra Louis-Marie, Coraline Vitalis, Marie-Florence Candassamy, Auriane Mallo-Breton)
Eredmények:
férfi tőr csapatverseny:
-----------------------
a 16 között:
Magyarország-Törökország 45-17
negyeddöntő:
Magyarország-Németország 45-27
elődöntő:
Magyarország-Olaszország 44-43
Franciaország-Lengyelország 45-29
a 3. helyért:
Olaszország-Lengyelország 45-25
döntő:
Franciaország-Magyarország 45-30
A végeredmény: 1. Franciaország (Maxime Pauty, Maximilien Chastanet, Julien Martine, Enzo Lefort), 2. Magyarország (Dósa Dániel, Szemes Gergő, Mihályi Andor, Tóth Gergely) 3. Olaszország (Tommaso Marini, Guillaume Bianchi, Filippo Macchi, Alessio Foconi)
Derekas helytállásnak nevezte Orbán Viktor miniszterelnök a Nemzeti Sportnak adott interjúban a magyar olimpikonok által elért eredményeket, köztük a hat aranyérmet, és úgy vélte, hogy a magyarok helye az első tízben van.
Újabb magyar tagja lett a vívó Hírességek Csarnokának, a Hall of Fame-nek a háromszoros olimpiai bajnok Kabos Endre személyében – adta hírül csütörtökön a honlapján a magyar szövetség.
A bukaresti kormány elfogadta a Nagyváradon tervezett új futballstadion műszaki-gazdasági mutatóit, azaz jóváhagyta a csaknem 95 millió eurós beruházás állami finanszírozását. Ha minden jól megy, már ősszel kiírhatják a versenytárgyalást.
Marco Rossi szövetségi kapitány azt ígéri, hogy a következő kerethirdetésnél lesznek új arcok a magyar labdarúgó-válogatottban. Ő maga a csapattól a jövőben agresszívabb játékot vár.
Örök vitatéma, mennyi közpénzt kell, lehet, érdemes vagy szabad költeni sportra, a hozzá tartozó létesítményekre, infrastruktúrára. Romániában a jelenkor egyik legnagyobb csillaga, David Popovici kongatta meg a vészharangot olimpiai érmei után.
Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke szerint sportolóik felülmúlták az elvárásokat a párizsi olimpián.
Pásztor Noémi, az olimpiai hatodik magyar női kézilabda-válogatott beállója szerint biztató, hogy új klubja, a Bajnokok Ligája csoportkörös román bajnoki címvédő Bukaresti CSM nem egy-, hanem kétéves szerződést kötött vele.
A jégkorong Erste Ligában címvédő Brassói Corona leigazolta David Levint.
Átadták a bukaresti Olimpiai Ház előtti sétányon pénteken rendezett ünnepségen Ana Maria Bărbosunak azt a bronzérmet, amelyet a Nemzetközi Sportdöntőbíróság döntése alapján a tornászlány a párizsi olimpiai játékok talajtorna döntőjében szerzett meg.
Személyre szabott elektromos autókkal jutalmazta a párizsi olimpián érmet szerző román sportolókat pénteken Ion Țiriac román üzletember, egykori teniszcsillag.
szóljon hozzá!