Erdélyi sportsikerek a jubileumi Kárpát-medencei Egyetemek Kupáján

Eredetileg futsal tornából nőtte ki magát a magyarországi multisport esemény •  Fotó: Simó Szabolcs

Eredetileg futsal tornából nőtte ki magát a magyarországi multisport esemény

Fotó: Simó Szabolcs

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem versenyzői, a marosvásárhelyi Tragumúrák csapata, valamint a Nagyváradi Egyetem képviselői is díjnyertesen tértek haza a múlt héten szervezett 15. Kárpát-medencei Egyetemek Kupájáról (KEK).

Krónika

2024. március 05., 15:362024. március 05., 15:36

Magyarország legnagyobb egyetemi multisport eseményén közel 50 egyetem mintegy 1900 sportolója vett részt az anyaországból, Kárpátaljáról, Erdélyből, Délvidékről és Felvidékről – közölte kedden szerkesztőségünkkel a szervező Budapesti Egyetemi Atlétikai Club (BEAC) sajtóosztálya.

Mint írták, a csütörtöki budapesti megnyitó ünnepségen felszólalt többek között Deli Gergely, a társszervező Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) rektora, Simon Gábor, a BEAC igazgatója és a KEK alapítója, Kövér László, a KEK fővédnöke.

Idézet
A jó célok kitűzésével és egymásból erőt merítve a mai világban mindent el lehet érni, ebben pedig kiemelkedően fontos szerep hárul a KEK-re, hiszen a sport által gyarapodik a kapcsolati tőke a Kárpát-medence világában” – hangsúlyozta az Országgyűlés elnöke.
Kövér László (középen) a Kárpát-medencei sport fontosságát hangsúlyozta a megnyitón •  Fotó: Simó Szabolcs Galéria

Kövér László (középen) a Kárpát-medencei sport fontosságát hangsúlyozta a megnyitón

Fotó: Simó Szabolcs

A pénteki és a szombati napokon 15 sportágban (futsal, alumni foci, nagypályás labdarúgás, kosárlabda, röplabda, asztalitenisz, sakk, darts, futás, tájfutás, e-sport, cheerleading, polefitness, tánc, vízilabda) mérettetek meg az egyetemisták, a szervezők szerint ilyen széles kínálat még sohasem volt a versenyen. A csapatsportok közül futsalban és alumni futsalban is erdélyi győzelem született: a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, illetve a marosvásárhelyi Tragumúrák csapat nyert.

Az idén bemutatkozó vízilabdatornán hét csapat vett részt, a döntőben a Nagyváradi Egyetem egy góllal verte az ELTE-t.

Röplabdában a női és férfi versenyen is anyaországi csapatok nyerték az aranyat (BGE-PSZK, Óbudai Egyetem), míg kosárlabdában a nőknél az ELTE emelte fel a kupát, a férfiaknál a Testnevelési Egyetem.

Az egyetemi kupa legújabb sportága idén a vízilabdatorna volt •  Fotó: Simó Szabolcs Galéria

Az egyetemi kupa legújabb sportága idén a vízilabdatorna volt

Fotó: Simó Szabolcs

A szervezők közleménye alapján a Ludovika Campuson rajtoló szombati KEK Run elnevezésű futóversenyre rekordmennyiségű nevezés érkezett: közel 500-an futottak. Köztük Marosi Ádám olimpiai bronzérmes, többszörös világbajnok öttusázó, Dr. Christián László, az NKE oktatási rektorhelyettese, Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke, Becsei András, az OTP Bank Retail Divíziójának vezérigazgató-helyettese, Szalay Krisztián, az ELTE sportügyek rektori biztosa, Juhász Péter, a MEFS főtitkára, Gór-Nagy Miklós világbajnok vízilabdázó, az MVLSZ Sportszakmai Bizottságának elnöke, Herczeg Lilla, a Decathlon Magyarország kommunikációs igazgatója. Mint kifejtették, többféle távra lehetett nevezni: 1,1 km, 5 km, 10 km, 15 km. „Évről-évre nagyobb résztvevői igényeket kell kiszolgálnunk, ami azt bizonyítja, hogy a KEK Run az elmúlt négy évben meghatározó futóversennyé vált” – fogalmazott Radványi Alexandra, a verseny főszervezője.

A futóversenyre rekordmennyiségű nevezés érkezett •  Fotó: Simó Szabolcs Galéria

A futóversenyre rekordmennyiségű nevezés érkezett

Fotó: Simó Szabolcs

Az NKE csarnokában tartott szombati záróceremónián, ahol profi bemutatót tartott a BEAC Cheerleading csapata, átadták a helyezett csapatok és egyéni versenyzők díjait. „15 év munkája érett be a hétvégén. Az eddigi legnagyobb és legjobb KEK-et szerveztük meg. Jó volt látni a sok száz sportolót a sportcsarnokokban, uszodában vagy épp a futópályán. Az év egyik legjobb hétvégéje ez, nem csak nekünk szervezőknek, hanem minden sportolónak az egész Kárpát-medencében” – összegezte a multisport eseményt Simon Gábor.

Varga Barnabás labdájára még mindig tart a jótékonysági licit •  Fotó: Simó Szabolcs Galéria

Varga Barnabás labdájára még mindig tart a jótékonysági licit

Fotó: Simó Szabolcs

A Kárpát-medencei Egyetemek Kupája fontosnak tartja a társadalmi felelősségvállalást, ennek jegyében idén is a karácsfalvai (Ukrajna) Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceum diákjainak gyűjt adományt. A résztvevő csapatok és az Országgyűlés Hivatala pénzadománnyal, továbbá sportszerekkel támogatják az intézményt, az adjukössze.hu oldalán pedig még tart

a jótékonysági licit arra a futball labdára, amellyel Varga Barnabás, a Ferencváros csatára mesternégyest rúgott az FTC–MTK örökrangadón.

Szavazni az alábbi linken lehet: https://shorturl.at/zFVY7

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 20., szerda

Bajnokok Ligája-rájátszás: Jól kezdett a Ferencváros, de a szünet után jött a hideg zuhany

Az első félidő után még vezetett a Ferencváros az azeri Qarabag ellen kedd este a Groupama Arénában a labdarúgó Bajnokok Ligája rájátszásának első mérkőzésén, szünet után azonban fordított az ellenfél, és 3-1-re nyert.

Bajnokok Ligája-rájátszás: Jól kezdett a Ferencváros, de a szünet után jött a hideg zuhany
2025. augusztus 16., szombat

Férfi kosárlabda vb-előselejtező: románveréssel jutott tovább a magyar válogatott

A magyar férfi kosárlabda-válogatott 86-66-ra legyőzte Romániát szombaton Szolnokon a világbajnoki előselejtező harmadik fordulójában, ezzel továbbjutott a csoportjából.

Férfi kosárlabda vb-előselejtező: románveréssel jutott tovább a magyar válogatott
2025. augusztus 15., péntek

Jól haladnak a kézdivásárhelyi uszoda építésével (fotókkal)

Terv szerint haladnak Kézdivásárhely modern kori története legnagyobb beruházásával, a fedett uszoda építésével, így jelen állás szerint jövőre elkészülhet a sportlétesítmény.

Jól haladnak a kézdivásárhelyi uszoda építésével (fotókkal)
2025. augusztus 13., szerda

Bejutott a Ferencváros a BL-selejtező rájátszásába

A Ferencváros bejutott a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező negyedik, utolsó fordulójába, mivel 3-0-ra nyert a bolgár PFC Ludogorec ellen a harmadik kör keddi, hazai visszavágóján.

Bejutott a Ferencváros a BL-selejtező rájátszásába
2025. augusztus 07., csütörtök

Bojkottálták a temesvári focicsapat játékosai és szurkolói az Iliescu halála miatt megtartott gyászszünetet

Bojkottálták a Temesvári Politehnica labdarúgócsapatának játékosai a Ion Iliescu egykori államfő halála miatt elrendelt egyperces gyászszünetet a csapat Mercyfalva elleni szerdai kupamérkőzésén.

Bojkottálták a temesvári focicsapat játékosai és szurkolói az Iliescu halála miatt megtartott gyászszünetet
2025. augusztus 07., csütörtök

Kosárlabda: magyar vereséget hozott a románok elleni nagyváradi világbajnoki előselejtező

A magyar férfi kosárlabda-válogatott remek kezdés után sima vereséget szenvedett szerdán a román csapattól Nagyváradon a világbajnoki előselejtezőben.

Kosárlabda: magyar vereséget hozott a románok elleni nagyváradi világbajnoki előselejtező
2025. augusztus 04., hétfő

Pászka Lóránd a Fradiból „hazatért” Csíkszeredába

Pászka Lóránd hétfőn távozott a magyar bajnoki címvédő Ferencváros labdarúgócsapatától és a román élvonal újoncához, az FK Csíkszeredához igazolt.

Pászka Lóránd a Fradiból „hazatért” Csíkszeredába
2025. augusztus 03., vasárnap

Norris nyerte a 40. futamot a Hungaroringen

A világbajnoki pontversenyben második Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap Mogyoródon.

Norris nyerte a 40. futamot a Hungaroringen
Norris nyerte a 40. futamot a Hungaroringen
2025. augusztus 03., vasárnap

Norris nyerte a 40. futamot a Hungaroringen

2025. augusztus 02., szombat

Magyar Nagydíj: meglepetésre Leclerc-é az első rajtkocka

Meglepetésre Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője szerezte meg az első rajtkockát a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat az élről.

Magyar Nagydíj: meglepetésre Leclerc-é az első rajtkocka
2025. augusztus 01., péntek

Vizes vb: Kós Hubert Európa-csúccsal világbajnok 200 méter háton

Kós Hubert aranyérmet nyert 200 méteres hátúszásban a szingapúri vizes világbajnokságon pénteken.

Vizes vb: Kós Hubert Európa-csúccsal világbajnok 200 méter háton