Fotó: Facebook/Magyar kézilabda-válogatott
Elek Gábor szövetségi kapitány szerint lelkileg és pszichésen is rendben vannak a magyar női kézilabda-válogatott játékosai a péntektől vasárnapig tartó győri olimpiai selejtezőtorna előtt.
2021. március 18., 13:542021. március 18., 13:54
2021. március 18., 13:592021. március 18., 13:59
A válogatott csütörtöki, online sajtóbeszélgetése előtt derült ki, hogy Elek Gábor – aki múlt szerda óta koronavírus-fertőzés miatt karanténban volt – szerda este csatlakozhatott a csapathoz, miután minden tesztje negatív lett. A Ferencváros vezetőedzőjeként is tevékenykedő Elek elmondta,
Hozzátette, nem hiszi, hogy bármilyen fennakadást okozott volna a kényszerű hiányzása, számára viszont okoz némi nehézséget, hogy felvegye a fonalat, mert 10-11 nap után találkozott ismét személyesen a játékosokkal, és nagyon kevés az idő a torna kezdetéig.
– szögezte le Elek. A magyar válogatott pénteken 18 órától Kazahsztánnal, szombaton 18.30-tól Szerbiával, vasárnap 21.30-tól pedig az olimpiai címvédő Oroszországgal mérkőzik a győri Audi Arénában. Az idén nyárra halasztott tokiói ötkarikás játékokra az első két helyezett jut ki.
Danyi Gábor kijelentette, a vasárnapi regeneráló edzés óta rendben zajlik a felkészülés, mindenki egészséges várakozással tekint a hétvége elé.
– nyilatkozta.
A 19 fős keret 11 tagja a Ferencváros játékosaként csalódottan érkezett a nemzeti csapathoz, ugyanis a montenegrói Buducnost Podgorica ellen múlt szombaton a nyolcaddöntőben búcsúzott a Bajnokok Ligájától. A Győri Audi ETO KC vezetőedzője felidézte, hogy az első csapatmegbeszélésen azt kérte, mostantól mindenki a válogatott feladataira összpontosítson.
„Ezt nyilván nem lehet egy mondattal elintézni, de másnaptól elkezdtek remekül dolgozni, és a történtek egyáltalán nem okoznak fennakadást az itteni munkában. Nyilván nem voltak boldogok, de nem hátráltatja a munkát, nem láttam csalódottságot. Túltették magukat rajta, és maximálisan a válogatott edzéseire koncentrálnak” – mondta Danyi. A válogatott másodedzője úgy fogalmazott, a decemberi dániai Európa-bajnokság előtt kialakított és ott használt taktikába nincs lehetőség belenyúlni, és nem is lenne célszerű.
„Egy jól kialakított védekezés-támadás koncepciót, arculatot szeretnénk még jobbá tenni és még hatékonyabban játszani, illetve a meglepő dolgainkat akarjuk jobban, hatékonyabban és eredményesebben felhasználni” – magyarázta.
A játékoskeret Szöllősi-Zácsik Szandra érkezésével csak kedden vált teljessé, ráadásul Háfra Noémi, Csiszár-Szekeres Klára, Schatzl Nadine és Bíró Blanka a közelmúltban hetekig nem játszhatott sérülés, illetve betegség miatt, Kovács Anett pedig még soha nem szerepelt a felnőtt válogatottban. A BL-ben, a bajnokságban és a Magyar Kupában is címvédő Győri Audi ETO KC-t csupán Lukács Viktória képviseli, Faluvégi Dorottya és Fodor Csenge sem szerepel a keretben.
A magyar férfi kosárlabda-válogatott 86-66-ra legyőzte Romániát szombaton Szolnokon a világbajnoki előselejtező harmadik fordulójában, ezzel továbbjutott a csoportjából.
Terv szerint haladnak Kézdivásárhely modern kori története legnagyobb beruházásával, a fedett uszoda építésével, így jelen állás szerint jövőre elkészülhet a sportlétesítmény.
A Ferencváros bejutott a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező negyedik, utolsó fordulójába, mivel 3-0-ra nyert a bolgár PFC Ludogorec ellen a harmadik kör keddi, hazai visszavágóján.
Bojkottálták a Temesvári Politehnica labdarúgócsapatának játékosai a Ion Iliescu egykori államfő halála miatt elrendelt egyperces gyászszünetet a csapat Mercyfalva elleni szerdai kupamérkőzésén.
A magyar férfi kosárlabda-válogatott remek kezdés után sima vereséget szenvedett szerdán a román csapattól Nagyváradon a világbajnoki előselejtezőben.
Pászka Lóránd hétfőn távozott a magyar bajnoki címvédő Ferencváros labdarúgócsapatától és a román élvonal újoncához, az FK Csíkszeredához igazolt.
A világbajnoki pontversenyben második Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap Mogyoródon.
Meglepetésre Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője szerezte meg az első rajtkockát a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat az élről.
Kós Hubert aranyérmet nyert 200 méteres hátúszásban a szingapúri vizes világbajnokságon pénteken.
A svájci Luganó legyőzésével a Kolozsvári CFR továbbjutott a labdarúgó-Európa-liga selejtezőiben. Ugyanez nem sikerült a Konferencia-ligában a másik kolozsvári csapatnak, az Universitateának.
szóljon hozzá!