Fotó: MTI/Kovács Tamás
Továbbra is az Egyesült Arab Emírségekben, az al-Ain labdarúgócsapatában folytatja pályafutását a 108-szoros válogatott Dzsudzsák Balázs – számolt be pénteken a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) Twitter-oldala.
2020. február 07., 13:542020. február 07., 13:54
2020. február 07., 16:012020. február 07., 16:01
A 33 éves szélsőtől a napokban vált meg korábbi klubja, az al-Ittihad Kalba, amely helyi beszámolók szerint szakmai okokra hivatkozva hozta meg döntését. „Nagyon örülök, hogy az ázsiai régió egyik legjelentősebb klubjához kerültem – idézte őt az mlsz.hu oldal. – Nagyon boldog vagyok, hogy néhány nappal azután, hogy az eddigi klubom úgy döntött, nem számol velem a jövőben, egy olyan csapathoz igazoltam, amely egyértelműen előrelépést jelent előző csapatomhoz képest.”
Az al-Ain eddig egyszer, 2003-ban nyerte meg az ázsiai BL-t, de 2005-ben és 2016-ban is döntős volt. 2018-ban a klubvilágbajnokságon szintén a fináléig menetelt, míg otthon 13 bajnoki címmel és hét kupagyőzelemmel büszkélkedhet. A csapat a mostani szezonban is bajnoki címet szeretne szerezni és az ázsiai BL-ben is a lehető legtovább igyekszik jutni.
„A bajnokság és a BL, úgy érzem, kitűnő lehetőséget ad arra, hogy a válogatott előtt álló komoly kihívásokra is a lehető legjobban felkészülhessek és minél jobban tudjam majd segíteni a csapatot” – tette hozzá Dzsudzsák, aki 2016 nyara óta futballozik az Egyesült Arab Emírségekben. Előbb az al-Vahda együttesében játszott, majd 2018 szeptemberében igazolt az al-Ittihad Kalbához, amelyben a másfél idény alatt 36 meccsen kilenc gólt szerzett, miközben 52 alkalommal hozta helyzetbe társait. Dzsudzsák Balázs az al-Ittihad című lapnak nyilatkozva korábban azt mondta: teljesen váratlanul érte, ezért sokkolta őt a al-Ittihad Kalba döntése, és nem ismeri azokat az okokat, melyek miatt megváltak tőle.
Az al-Ain jelenleg a negyedik helyen áll a bajnokságban, ugyanakkor egy, illetve két mérkőzéssel kevesebbet játszott, mint riválisai. A csapat jelenlegi vezetőedzője a portugál Pedro Emanuel, aki korábban a ciprusi Limasszollal kupát és szuperkupát is nyert. Az MLSZ honlapjának beszámolója kitér rá, hogy Dzsudzsák bajnoki mérkőzésen akár már pénteken (ma) bemutatkozhat, a jövő héten pedig már az ázsiai BL-sorozatban is pályára léphet.
Nem csupán a svéd Häcken elleni meccset vesztette el a Kolozsvári CFR a labdarúgó Konferencia-liga rájátszásának első körében, hanem az edzőjét is: a megalázó, 7-2-es vereség után Dan Petrescu bejelentette a lemondását.
Eljárást indít a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) az FK Csíkszereda ellen, amiért a klub a Craiovai Universitatea elleni, egyébként 2-1-re elvesztett vasárnapi hazai mérkőzés előtt a Székelyföldet népszerűsítette.
Az első félidő után még vezetett a Ferencváros az azeri Qarabag ellen kedd este a Groupama Arénában a labdarúgó Bajnokok Ligája rájátszásának első mérkőzésén, szünet után azonban fordított az ellenfél, és 3-1-re nyert.
A magyar férfi kosárlabda-válogatott 86-66-ra legyőzte Romániát szombaton Szolnokon a világbajnoki előselejtező harmadik fordulójában, ezzel továbbjutott a csoportjából.
Terv szerint haladnak Kézdivásárhely modern kori története legnagyobb beruházásával, a fedett uszoda építésével, így jelen állás szerint jövőre elkészülhet a sportlétesítmény.
A Ferencváros bejutott a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező negyedik, utolsó fordulójába, mivel 3-0-ra nyert a bolgár PFC Ludogorec ellen a harmadik kör keddi, hazai visszavágóján.
Bojkottálták a Temesvári Politehnica labdarúgócsapatának játékosai a Ion Iliescu egykori államfő halála miatt elrendelt egyperces gyászszünetet a csapat Mercyfalva elleni szerdai kupamérkőzésén.
A magyar férfi kosárlabda-válogatott remek kezdés után sima vereséget szenvedett szerdán a román csapattól Nagyváradon a világbajnoki előselejtezőben.
Pászka Lóránd hétfőn távozott a magyar bajnoki címvédő Ferencváros labdarúgócsapatától és a román élvonal újoncához, az FK Csíkszeredához igazolt.
A világbajnoki pontversenyben második Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap Mogyoródon.
szóljon hozzá!