Címvédésre törekszenek a bajnokok: a Nagyváradi VSK és a Sepsi SIC is elszántan kezdi az új kosárlabdaidényt

•  Fotó: Csmoradea.ro

Fotó: Csmoradea.ro

A Nagyváradi VSK a férfimezőnyben, a Sepsiszentgyörgyi Sepsi SIC pedig a női pontvadászatban akarja megvédeni címét a kosárlabda-bajnokság hétvégén kezdődő 2018–2019-es szezonjában.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2018. október 05., 14:282018. október 05., 14:28

„Jónak tartom, hogy már az alapszakaszban nyolc erős csapat van a csoportunkban. Szerintem minden egyes idegenbeli győzelemnek nagy jelentősége lesz, a közönség számára pedig csábítóbbak lesznek ezek a kiegyensúlyozott, izgalmas összecsapások” – vélekedett Șerban Sere a hazai kosárlabda-bajnokság hétvégén kezdődő 2018–2019-es szezonjának új rendszeréről. A férfimezőnyben címvédő Nagyváradi VSK elnöke megjegyezte:

bár a Szuperkupát egy hete elveszítették a Kolozsvári U-BT-vel szemben, mégis egyértelmű céljuk, hogy idén is a magasba emeljék a bajnoki serleget.

„Szerintem kellően hatékony a játékoskeretünk, elegendő opciónk van arra, hogy egészségesen forgatni lehessen a kosarasokat a különböző posztokon. Október közepétől heti két mérkőzést játszunk majd, de ha elkerülnek minket a sérülések, akkor szerintem sikerrel vesszük majd az akadályokat” – mondta sajtótájékoztatóján a sportvezető.

A nagyváradiak egyébként változatlanul Cristian Achim vezetőedző irányításával kezdik meg az új szezont, ahol az A értékcsoportban hétfőn 19 órakor fogadják a Temesvári SCM-t az első fordulóban. A rajtot a péntek 19 órakor kezdődő Dinamo–Szeben összecsapás jelenti majd, hogy másnap Kolozsvári U-BT–Pitești találkozót rendezzenek ugyanabban az időpontban. A Craiova–Steaua meccset elhalasztották.

Később rendezik meg a B csoport Medgyes–Brăila meccsét is, ezért itt csak Voluntari–Konstancai Athletic viadal lesz szombaton 18 órától. A C csoportban Máramarossziget–Kolozsvári Universitatea (péntek, 17 óra), Rapid–Focșani (péntek, 17 óra), Marosvásárhelyi VSK–Galaci Phoenix (szombat, 18 óra), Târgu Jiu–Csíkszereda (szombat, 18.30) és Bukaresti Argonomia–Aurel Vlaicu (hétfő, 18.30) párosítás szerint játszanak az első fordulóban.

Arról már korábban beszámoltunk, hogy

a Román Kosárlabda-szövetség erősebb és izgalmasabb bajnokság reményében három értékcsoportba sorolta a mezőnyt,

hogy az alapszakaszban oda-vissza vágó alapon körmérkőzéseket vívjanak. Az így kialakult összetettek alapján négy új csoportot alakítanak ki a középszakaszra, az előzőleg alacsonyabb csoportból indult csapatoknak pedig lehetőségük lesz előrébb lépni, az újabb körmérkőzések után pedig akár a bajnoki címért is harcba szállhatnak majd az egyenes kieséses rájátszásban.

Hasonlóan szervezik meg a női bajnokságot is, ezért a címvédő Sepsiszentgyörgyi Sepsi SIC csapatmenedzsere, Rusz István szerint mindenképp megváltozott erőviszonyokra kell számítani az új szezonban három-négy dobogóesélyes együttessel a mezőnyben.

•  Fotó: Facebook/Sepsi-SIC Galéria

Fotó: Facebook/Sepsi-SIC

A sportvezető lapunknak megjegyezte viszont azt is, hogy bár az új versenykiírásnak vannak ugyan előnyei, személy szerint nem tartja teljes mértékben kedvezőnek a változtatásokat.

Idézet
Jobb lett volna előtte egy-két egyéb lépést megtenni, de kénytelenek vagyunk elfogadni”

– mondta. Jómaga hatékonyabbnak tartott volna, ha a szövetség először az utánpótlás-nevelést ösztönözte volna, nem pedig azonnal kötelezővé tenni az ifjúsági játékosok szerepeltetését, és így gyengítve a kereteket.

A Sepsi SIC kerete egyébként, mint már beszámoltunk róla, teljesen átalakult. Rusz szavai alapján gyakorlatilag egy teljesen új csapattal kezdik meg a szezont. „De volt egy öthetes felkészülési időszakunk, ami remélem jól sikerült. Már mindenki nagyon várja az első tétmeccset” – mondta, megjegyezve, hogy miközben a mezőny többi tagja már pályára lépett a Román Kupa első körében, ők eddig még csak barátságos találkozókat vívtak.

A Zoran Mikes által edzett háromszéki együttes a Târgoviște ellen kezd hazai pályán – szombaton 19 órától –, ami Rusz szerint külön motivációt jelent a számukra. Újabb címvédésre és Román Kupa-győzelemre törekszenek idén is, egy olyan A értékcsoportban, ahol szintén szombaton Szatmárnémeti VSK–Aradi ICIM meccs lesz 18 órától, a Kolozsvári U–Brassói Olimpia meccset viszont elhalasztották. Elhalasztották a B csoport Marosvásárhelyi VSK–Alexandria és Nagyváradi CSU-VSK–Bukaresti Agronomia találkozóit is, ezért csak a Konstancai Phoenix–Rapid (vasárnap, 13 óra) meccset játsszák le most hétvégén az első fordulóból.

A Sepsi SIC a bajnokság mellett az Európa Kupában is szerepel majd, ahol bár nagyon nehéz csoportba kerültek, Rusz leszögezte: „nem adják majd könnyen a bőrüket”.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 17., kedd

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat

Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat
2025. június 17., kedd

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában

A keddi sorsolás alapján a Kolozsvári CFR ellen játszik a Paksi FC a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában
2025. június 16., hétfő

Forma–1: Mercedes-győzelmet hozott a Kanadai Nagydíj

George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Kanadai Nagydíjat vasárnap Montréalban, míg a negyedikként záró Oscar Piastri, a McLaren ausztrál pilótája növelte az előnyét az összetett élén.

Forma–1: Mercedes-győzelmet hozott a Kanadai Nagydíj
2025. június 12., csütörtök

Ronaldinho és barátai Kolozsváron rúgják a bőrt Mutuék ellen

Ronaldinho és barátainak játékát csodálhatja meg élőben a kolozsvári közönség azon a sportfesztiválon, amelynek fénypontja az egykori világsztár futballisták bemutató mérkőzése a román válogatott volt jeles képviselői ellen.

Ronaldinho és barátai Kolozsváron rúgják a bőrt Mutuék ellen
2025. június 11., szerda

Románián belül válthat klubot a magyar válogatott játékos

A Magyarország színeiben Európa-bajnoki bronzérmes Kácsor Gréta a román CSM Slatina női kézilabdacsapatához igazol a román nyelvű szaksajtó szerint.

Románián belül válthat klubot a magyar válogatott játékos
2025. június 09., hétfő

Ronaldóék újabb Nemzetek-Ligája győzelmet ünnepelhettek

A portugál válogatott 2-2-es döntetlen után tizenegyesekkel legyőzte vasárnap az Európa-bajnok és címvédő spanyol csapatot a Nemzetek Ligája müncheni döntőjében, így elsőként tudott másodjára diadalmaskodni a negyedik alkalommal kiírt sorozatban.

Ronaldóék újabb Nemzetek-Ligája győzelmet ünnepelhettek
2025. június 08., vasárnap

Románia kikapott Ausztriától a 2026-os világbajnokság selejtezőinek harmadik mérkőzésén

A román labdarúgó-válogatott szombaton Bécsben vereséget szenvedett Ausztriától a 2026-os FIFA világbajnokság európai selejtezősorozatának harmadik mérkőzésén, a H csoportban. Ausztria 2–1-re (1–0) győzött, ez volt az első meccsük a selejtezősorozatban.

Románia kikapott Ausztriától a 2026-os világbajnokság selejtezőinek harmadik mérkőzésén
2025. június 06., péntek

Kikapott felkészülési mérkőzésen a magyar labdarúgó-válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott 2-0-s vereséget szenvedett a tartalékos svéd csapattól a telt házas Puskás Arénában rendezett pénteki barátságos mérkőzésen.

Kikapott felkészülési mérkőzésen a magyar labdarúgó-válogatott
2025. június 06., péntek

Ibériai döntőt játszanak a Nemzetek Ligájában

Nem mindennapi, kilenc gólt hozó mérkőzésen a címvédő spanyol válogatott 5-4-re nyert a franciák ellen a labdarúgó Nemzetek Ligája németországi négyes döntőjének második, csütörtöki elődöntőjében.

Ibériai döntőt játszanak a Nemzetek Ligájában
2025. június 05., csütörtök

Ronaldo a Nemzetek Ligája döntőjébe lőtte Portugáliát

A portugál válogatott hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a házigazda német csapatot a labdarúgó Nemzetek Ligája szerdán rendezett müncheni elődöntőjében.

Ronaldo a Nemzetek Ligája döntőjébe lőtte Portugáliát