Ivan Savvidis, a PAOK tulajdonosa pisztollyal felszerelkezve rohant be a pályára
Fotó: Ekathimerini.com
Botrány botrányt követ a görög élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban, ahol a PAOK előbb szurkolói rendbontások miatt 3-0-ra elveszítette zöldasztalnál az Olympiakosz elleni, félbeszakított bajnoki mérkőzését, vasárnap késő este pedig az Athéni AEK elleni találkozóján küldték az öltözőbe a feleket egy bírói ítélet okozta zavargás következtében.
2018. március 12., 17:362018. március 12., 17:36
Utóbbi eset viszont már túlnőtte a hellén futballderbik megszokott jeleneteit, mivel
A sípmester a 90. percben, 0-0-ás állásnál lesre hivatkozva érvénytelenítette Fernando Varela fejesgólját. Tette ezt olyan körülmények között, amikor az AEK 54 ponttal vezeti az összetettet, a Răzvan Lucescu edzette szaloniki gárda pedig 52 ponttal második a tabellán. Az események sora ezután az öltözőkben folytatódott, a játékvezető ugyanis utólag megadta a PAOK 1-0-ás vezetését jelentő találatot és visszahívta a pályára a csapatokat. Csakhogy miközben a szaloniki gárda visszatért a játéktérre, az AEK – amely a görög sajtó alapján elfogadta a gól érvényesítését – már nem volt hajlandó pályára lépni.
A meccset 1-0-s PAOK-győzelemmel fújták le, de értelemszerűen megint a hellén sportági szövetség illetékes bizottságai hozzák meg a végleges döntést. A szaloniki csapatot akár ki is zárhatják, mert bár a görög sajtó szerint az orosz üzletembernek van érvényes fegyvertartási engedélye és nem is nyúlt a pisztolya után, hogy tettét fenyegetésként lehessen értékelni, a hatóságok tegnap mégis letartóztatási parancsot adtak ki ellene és négy testőre ellen. Ugyanaznap
Ami a korábbi Steaua-játékos, Varela gólját illeti, a szakemberek véleménye megoszlik: egyesek szerint a helyzetkor lesen tartózkodó játékosok nem befolyásolták a helyzetet, ezért érvényes volt a találata, mások ugyanakkor az érvénytelenítést tartják helyesnek, mert a lesen álló futballisták a labda útvonalában voltak.
A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.
Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.
A keddi sorsolás alapján a Kolozsvári CFR ellen játszik a Paksi FC a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Kanadai Nagydíjat vasárnap Montréalban, míg a negyedikként záró Oscar Piastri, a McLaren ausztrál pilótája növelte az előnyét az összetett élén.
Ronaldinho és barátainak játékát csodálhatja meg élőben a kolozsvári közönség azon a sportfesztiválon, amelynek fénypontja az egykori világsztár futballisták bemutató mérkőzése a román válogatott volt jeles képviselői ellen.
A Magyarország színeiben Európa-bajnoki bronzérmes Kácsor Gréta a román CSM Slatina női kézilabdacsapatához igazol a román nyelvű szaksajtó szerint.
A portugál válogatott 2-2-es döntetlen után tizenegyesekkel legyőzte vasárnap az Európa-bajnok és címvédő spanyol csapatot a Nemzetek Ligája müncheni döntőjében, így elsőként tudott másodjára diadalmaskodni a negyedik alkalommal kiírt sorozatban.
A román labdarúgó-válogatott szombaton Bécsben vereséget szenvedett Ausztriától a 2026-os FIFA világbajnokság európai selejtezősorozatának harmadik mérkőzésén, a H csoportban. Ausztria 2–1-re (1–0) győzött, ez volt az első meccsük a selejtezősorozatban.
A magyar labdarúgó-válogatott 2-0-s vereséget szenvedett a tartalékos svéd csapattól a telt házas Puskás Arénában rendezett pénteki barátságos mérkőzésen.
Nem mindennapi, kilenc gólt hozó mérkőzésen a címvédő spanyol válogatott 5-4-re nyert a franciák ellen a labdarúgó Nemzetek Ligája németországi négyes döntőjének második, csütörtöki elődöntőjében.
szóljon hozzá!