Fotó: Facebook/UEFA Champions League
A Ferencváros továbbjutása esetén a georgiai FK Saburtalo vagy a horvát Dinamo Zágráb együttesével találkozik a labdarúgó-Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulójában.
2019. július 22., 13:332019. július 22., 13:33
2019. július 22., 13:432019. július 22., 13:43
A zöld-fehérek az első fordulóban kettős győzelemmel, 5-3-as összesítéssel búcsúztatták a bolgár Ludogorecet, a második fordulóban pedig a máltai Valletta lesz az ellenfél romániai idő szerint szerdán 21 órától a Groupama Arénában, majd a jövő keddi visszavágón Ta'Qaliban.
A Kolozsvári CFR – amely az első körben 3-2-es összesítéssel búcsúztatta a kazah Asztanát – szerdán szintén 21 órától a Maccabi Tel-Avivot fogadja a Gépész utcában, és
A harmadik kör első mérkőzéseit augusztus 6-7-én, a visszavágókat augusztus 13-án rendezik. A főtáblás részvételért a Ferencvárosnak és a CFR-nek is négy-négy ellenfelet kell búcsúztatnia.
Közlekedési balesetben elhunyt a portugál válogatott Diogo Jota, a Szoboszlai Dominikot, Kerkez Milost és Pécsi Ármint foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának játékosa.
Az UEFA 55 000 eurós bírságot rótt ki a Román Labdarúgó-szövetségre (FRF) a 2024. november 14-én Bukarestben a Nemzetek Ligájában lejátszott Románia–Ciprus mérkőzésen a szurkolók által okozott botr
Elhunyt 81 éves korában Szatmári Lajos, a román labdarúgó-válogatott korábbi tagja – közölte hétfőn a román szakszövetség (FRF) a hivatalos honlapján.
A 23 éves Kishane Thompson berobbant a világ élvonalába: 100 méteres síkfutásban 9,75 másodperces egyéni csúccsal nyerte meg a döntőt a jamaicai országos atlétikai bajnokságon.
Tematikus mesekeret köré épülő, fejlesztő falmászóprogram indul ősszel a kincses városban a Hópárduc Alapítvány és a kolozsvári Telemark Sportegyesület együttműködése révén. Décsei Levente, a sportegyesület vezetője a Hópárduc-foglalkozásokról beszélt.
Az angol bajnok FC Liverpoolban folytatja pályafutását Kerkez Milos.
A román élvonalba feljutott FK Csíkszereda labdarúgócsapata közösségi oldalán jelentette be, hogy leigazolta Szabó Bálintot. A 24 éves támadó Székesfehérvárról érkezve csatlakozott a székelyföldi csapathoz az ausztriai edzőtáborban.
A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.
Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.
A keddi sorsolás alapján a Kolozsvári CFR ellen játszik a Paksi FC a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.
szóljon hozzá!