Így örültek a holland csapat játékosai a Real Madrid kiütésének és a továbbjutásnak
Fotó: Ajax FC
Idegenben 4-1-re győzte le az Ajax a címvédőt, az elmúlt három kiírást megnyerő Real Madridot a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján, ezzel megfordította az otthon összeszedett hátrányát és kiejtette a sorozat rekordgyőztesét. A másik keddi meccsen a Tottenham 1-0-ra győzött Dortmundban, így kettős győzelemmel jutott tovább.
2019. március 06., 08:292019. március 06., 08:29
2019. március 06., 08:332019. március 06., 08:33
A spanyolok az Amszterdamban 2-1-re megnyert első mérkőzés után hazai pályán is veszélyesebben kezdtek a kedden esti visszavágón, a marokkói Hakim Zijes és a brazil David Neres góljaival a 18. percben mégis a vendégek vezettek 2-0-ra. Mindkét találat előkészítése a szerb Dusan Tadicot dicsérte.
Az Ajax szerb középpályása, Tadic a 63. percben gólt is szerzett, ezzel eldöntötte a hollandok továbbjutását. Az összes televíziós visszajátszáson úgy látszott, hogy az akció közben a labda teljes terjedelmével elhagyta az oldalvonalat, az esetet hosszú percekig vizsgálta a videobírós stáb, amelynek állásfoglalását követően a német Felix Brych játékvezető megadta a találatot (0-3). Kisvártatva Marco Asensio szépített, de a dán Lasse Schöne hamarosan visszaállította a korábbi különbséget, egyben beállította a végeredményt.
Legutóbb 2010-ben fordult elő, hogy a Realnak a nyolcaddöntő jelentette a végállomást a BL-ben, azóta négyszer az elődöntőben búcsúzott, négyszer pedig a fináléba jutott, amit kivétel nélkül meg is nyert. Az Ajax legutóbb 2003-ban jutott a legjobb nyolc közé a legrangosabb európai klubsorozatban.
A Tottenham Hotspur 3-0-ra megnyerte a párharc első felvonását a Borussia Dortmund ellen, majd az idegenbeli visszavágó gól nélküli első félideje után, a szünetet követően vezetést szerzett Harry Kane jóvoltából. Az angol válogatott csatár ezzel a londoni klub történetének legeredményesebb játékosa lett az európai kupaporondon, ugyanis 25. góljával megelőzte az örökranglistán Jermain Defoe-t. Csapata 2011 után jutott ismét negyeddöntőbe a BL-ben.
Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, visszavágók:
Real Madrid – Ajax Amszterdam 1-4 (0-2)
gólszerzők: Asensio (70.), illetve Ziyech (7.), Neres (18.), Tadiç (62.), Schøne (72.)
kiállítva: Nacho (93.)
továbbjutott: az Ajax 5-3-as összesítéssel.
Borussia Dortmund – Tottenham Hotspur 0-1 (0-0)
gólszerző: Kane (49.)
továbbjutott: a Tottenham 4-0-s összesítéssel.
Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.
A keddi sorsolás alapján a Kolozsvári CFR ellen játszik a Paksi FC a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Kanadai Nagydíjat vasárnap Montréalban, míg a negyedikként záró Oscar Piastri, a McLaren ausztrál pilótája növelte az előnyét az összetett élén.
Ronaldinho és barátainak játékát csodálhatja meg élőben a kolozsvári közönség azon a sportfesztiválon, amelynek fénypontja az egykori világsztár futballisták bemutató mérkőzése a román válogatott volt jeles képviselői ellen.
A Magyarország színeiben Európa-bajnoki bronzérmes Kácsor Gréta a román CSM Slatina női kézilabdacsapatához igazol a román nyelvű szaksajtó szerint.
A portugál válogatott 2-2-es döntetlen után tizenegyesekkel legyőzte vasárnap az Európa-bajnok és címvédő spanyol csapatot a Nemzetek Ligája müncheni döntőjében, így elsőként tudott másodjára diadalmaskodni a negyedik alkalommal kiírt sorozatban.
A román labdarúgó-válogatott szombaton Bécsben vereséget szenvedett Ausztriától a 2026-os FIFA világbajnokság európai selejtezősorozatának harmadik mérkőzésén, a H csoportban. Ausztria 2–1-re (1–0) győzött, ez volt az első meccsük a selejtezősorozatban.
A magyar labdarúgó-válogatott 2-0-s vereséget szenvedett a tartalékos svéd csapattól a telt házas Puskás Arénában rendezett pénteki barátságos mérkőzésen.
Nem mindennapi, kilenc gólt hozó mérkőzésen a címvédő spanyol válogatott 5-4-re nyert a franciák ellen a labdarúgó Nemzetek Ligája németországi négyes döntőjének második, csütörtöki elődöntőjében.
A portugál válogatott hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a házigazda német csapatot a labdarúgó Nemzetek Ligája szerdán rendezett müncheni elődöntőjében.
szóljon hozzá!