Fotó: uefa.com
A labdarúgó Bajnokok Ligájában már a negyeddöntőben találkozik egymással az elmúlt szezon két döntőse, a címvédő Real Madrid és a Juventus.
2018. március 16., 13:272018. március 16., 13:27
2018. március 16., 13:282018. március 16., 13:28
A Nyonban rendezett pénteki sorsoláson a két, versenyben maradt angol csapat, a Liverpool és a Manchester City egymással került össze, míg a Barcelona az AS Romával, a Bayern München pedig a Sevillával került össze.
Az első mérkőzéseket április 3-án és 4-én játsszák, míg a visszavágókra egy héttel később kerül sor. A döntőt május 26-án Kijevben rendezik.
A negyeddöntő párosítása:
FC Barcelona (spanyol)-AS Roma (olasz)
Sevilla (spanyol)-Bayern München (német)
Juventus (olasz)-Real Madrid (spanyol)
Liverpool (angol)-Manchester City (angol)
A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.
Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.
A keddi sorsolás alapján a Kolozsvári CFR ellen játszik a Paksi FC a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Kanadai Nagydíjat vasárnap Montréalban, míg a negyedikként záró Oscar Piastri, a McLaren ausztrál pilótája növelte az előnyét az összetett élén.
Ronaldinho és barátainak játékát csodálhatja meg élőben a kolozsvári közönség azon a sportfesztiválon, amelynek fénypontja az egykori világsztár futballisták bemutató mérkőzése a román válogatott volt jeles képviselői ellen.
A Magyarország színeiben Európa-bajnoki bronzérmes Kácsor Gréta a román CSM Slatina női kézilabdacsapatához igazol a román nyelvű szaksajtó szerint.
A portugál válogatott 2-2-es döntetlen után tizenegyesekkel legyőzte vasárnap az Európa-bajnok és címvédő spanyol csapatot a Nemzetek Ligája müncheni döntőjében, így elsőként tudott másodjára diadalmaskodni a negyedik alkalommal kiírt sorozatban.
A román labdarúgó-válogatott szombaton Bécsben vereséget szenvedett Ausztriától a 2026-os FIFA világbajnokság európai selejtezősorozatának harmadik mérkőzésén, a H csoportban. Ausztria 2–1-re (1–0) győzött, ez volt az első meccsük a selejtezősorozatban.
A magyar labdarúgó-válogatott 2-0-s vereséget szenvedett a tartalékos svéd csapattól a telt házas Puskás Arénában rendezett pénteki barátságos mérkőzésen.
Nem mindennapi, kilenc gólt hozó mérkőzésen a címvédő spanyol válogatott 5-4-re nyert a franciák ellen a labdarúgó Nemzetek Ligája németországi négyes döntőjének második, csütörtöki elődöntőjében.
szóljon hozzá!