Az élvonalból erősítenek Erdélyben: a Kolozsvári U és az UTA is igazolt Liga 1-ben jártas futballistát a téli szünetben

Felsőbb osztályból érkezett játékossal erősített a vártnál gyengébben teljesítő Aradi UTA

Felsőbb osztályból érkezett játékossal erősített a vártnál gyengébben teljesítő Aradi UTA

Beindult az átigazolási nagyüzem a másodosztályos labdarúgó-bajnokságban, ahol a téli szünetet kihasználva több együttes is átszervezi keretét.

Krónika

2019. január 22., 16:362019. január 22., 16:36

Edzőváltásokkal és játékosátigazolásokkal kezdődött az esztendő a hazai másodosztályos labdarúgócsapatok számára. Arról már beszámoltunk, hogy Bálint László otthagyta az összetettben élen álló Snagovi Sportul együttesét, pár nappal később pedig már futballistát is maga mellé hívott új csapatához, a kieséstől menekülő Metaloglobushoz.

A brassói edző a 25 éves kapust, Florin Iacobot csábította el a pénzügyi problémákkal bajlódó „téli bajnoktól”,

de a tucatnyi futballistáját „lecserélő” Petrolultól is igazolt játékost a 28 éves középpályás Claudiu Herea személyében. A középpályát erősíti majd Alexandru Neagu is a tabella 16. helyezettjénél.

Közvetlen riválisuknak számít majd egyebek mellett a Nagyváradi Luceafărul, valamint a Temesvári ASU Poli és a Ripensia, de a hat új érkezőt bejelentő, Florin Bratu edzette Bákói Aerostar is próbál erősíteni a pontvadászat februári folytatásáig.

Az erdélyi csapatok közül

az UTA az élvonalbeli Călărași keretszűkítését kihasználva Baudoin Kandát szerződtette le a napokban,

ugyanakkor Ionuț Popa edző még több újdonságot remél a téli szünetben.

A törökországi edzőtáborba készülő Kolozsvári Universitateánál munkába áll edzőként Bogdan Lobonț, aki Adrian Iencsivel az oldalán eddig a támadójátékukon erősített a Liga 2 gólerős középpályásával, a Panduriitól érkezett Daniel Pârvulescuval, miközben a védelmet a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK-tól kölcsönkapott középhátvéd, Ionuț Ursu betonozhatja be. A Szamos-parti „egyetemisták”, mint ismeretes, 44 ponttal a negyedik helyen telelnek az összetettben, de csak egyetlen pont a hátrányuk a már feljutást jelentő, második pozíciót elfoglaló Clinceni-nel szemben.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 17., kedd

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat

Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat
2025. június 17., kedd

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában

A keddi sorsolás alapján a Kolozsvári CFR ellen játszik a Paksi FC a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában
2025. június 16., hétfő

Forma–1: Mercedes-győzelmet hozott a Kanadai Nagydíj

George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Kanadai Nagydíjat vasárnap Montréalban, míg a negyedikként záró Oscar Piastri, a McLaren ausztrál pilótája növelte az előnyét az összetett élén.

Forma–1: Mercedes-győzelmet hozott a Kanadai Nagydíj
2025. június 12., csütörtök

Ronaldinho és barátai Kolozsváron rúgják a bőrt Mutuék ellen

Ronaldinho és barátainak játékát csodálhatja meg élőben a kolozsvári közönség azon a sportfesztiválon, amelynek fénypontja az egykori világsztár futballisták bemutató mérkőzése a román válogatott volt jeles képviselői ellen.

Ronaldinho és barátai Kolozsváron rúgják a bőrt Mutuék ellen
2025. június 11., szerda

Románián belül válthat klubot a magyar válogatott játékos

A Magyarország színeiben Európa-bajnoki bronzérmes Kácsor Gréta a román CSM Slatina női kézilabdacsapatához igazol a román nyelvű szaksajtó szerint.

Románián belül válthat klubot a magyar válogatott játékos
2025. június 09., hétfő

Ronaldóék újabb Nemzetek-Ligája győzelmet ünnepelhettek

A portugál válogatott 2-2-es döntetlen után tizenegyesekkel legyőzte vasárnap az Európa-bajnok és címvédő spanyol csapatot a Nemzetek Ligája müncheni döntőjében, így elsőként tudott másodjára diadalmaskodni a negyedik alkalommal kiírt sorozatban.

Ronaldóék újabb Nemzetek-Ligája győzelmet ünnepelhettek
2025. június 08., vasárnap

Románia kikapott Ausztriától a 2026-os világbajnokság selejtezőinek harmadik mérkőzésén

A román labdarúgó-válogatott szombaton Bécsben vereséget szenvedett Ausztriától a 2026-os FIFA világbajnokság európai selejtezősorozatának harmadik mérkőzésén, a H csoportban. Ausztria 2–1-re (1–0) győzött, ez volt az első meccsük a selejtezősorozatban.

Románia kikapott Ausztriától a 2026-os világbajnokság selejtezőinek harmadik mérkőzésén
2025. június 06., péntek

Kikapott felkészülési mérkőzésen a magyar labdarúgó-válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott 2-0-s vereséget szenvedett a tartalékos svéd csapattól a telt házas Puskás Arénában rendezett pénteki barátságos mérkőzésen.

Kikapott felkészülési mérkőzésen a magyar labdarúgó-válogatott
2025. június 06., péntek

Ibériai döntőt játszanak a Nemzetek Ligájában

Nem mindennapi, kilenc gólt hozó mérkőzésen a címvédő spanyol válogatott 5-4-re nyert a franciák ellen a labdarúgó Nemzetek Ligája németországi négyes döntőjének második, csütörtöki elődöntőjében.

Ibériai döntőt játszanak a Nemzetek Ligájában
2025. június 05., csütörtök

Ronaldo a Nemzetek Ligája döntőjébe lőtte Portugáliát

A portugál válogatott hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a házigazda német csapatot a labdarúgó Nemzetek Ligája szerdán rendezett müncheni elődöntőjében.

Ronaldo a Nemzetek Ligája döntőjébe lőtte Portugáliát