Duplázás. Szoboszlai Dominik a vasárnapi siker után szerda este is betalált
Fotó: Facebook/Liverpool FC
A Newcastle United elleni szerda esti bajnoki után több portál a meccs legjobbjának választotta a 2-0-s siker során betaláló Szoboszlai Dominiket, a Liverpool magyar labdarúgóját, aki a TNT Sportnak nyilatkozva a góljairól, a következő időszak feladatairól és a bajnoki esélyekről is beszélt.
2025. február 27., 13:202025. február 27., 13:20
A magyar válogatott csapatkapitánya egymást követő második mérkőzésén volt eredményes, vasárnap a címvédő Manchester City ellen is gólt szerzett. Több internetes szaklap és a brit TNT Sports szerint is ő volt a szerdai találkozó legjobbja, a televíziós csatornának már a pályán, a lefújást követően nyilatkozott.
„Ez a második idényem itt, szóval még nem volt olyan sok esélyem rá, hogy egymás után két különböző meccsen gólt szerezzek. Nagyon boldog vagyok, hogy segíthettem a csapatot, de a legfontosabb az, hogy győztünk.
– fogalmazott Szoboszlai, akinek csapata jelenleg 13 ponttal vezet a második Arsenal előtt, amely egy meccsel kevesebbet játszott.
Arra a kérdésre, mikor hiszik majd el, hogy meglehet a bajnoki cím, Szoboszlai így válaszolt:
„Majd akkor, ha matematikailag sem lesz esélyük utolérni minket. Nagyon boldogok vagyunk, hogy tizenhárom ponttal vezetünk, de magunkra összpontosítunk. Jön a Bajnokok Ligája, aztán meccsről meccsre megyünk előre, hogy az élen maradjunk.”
A Liverpoolnak most hét nap szünet következik, majd jövő szerdán a Paris Saint-Germain otthonában lép pályára a BL nyolcaddöntőjének első mérkőzésén.
„Amikor idejöttem, az első idényben mindent meg akartam nyerni a csapattal, szóval most nem szeretnék sokat beszélni erről. Ahogy mondtam, meccsről meccsre haladunk, először jön a Bajnokok Ligája, a párharc két meccse között még játszunk a Premier League-ben és lesz egy kupadöntőnk is a Newcastle ellen. Nagyon kemény, nagyon jó csapat, remek játékstílussal, szóval előbb a BL-re kell figyelnünk, aztán jön a kupadöntő” – mondta a középpályás, aki csapattársától, a második hazai gólt szerző argentin világbajnoktól, Alexis Mac Allistertől vette át a mérkőzés legjobb játékosának járó díjat.
A Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató Liverpool a Paris Saint-Germainnel találkozik a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, amelyben madridi derbire és német párharcra is sor kerül.
„Mert ő az a típusú játékos, aki mindig egy nála jobb helyzetben lévő csapattársat keres, ha lehetősége van rá. Ezt láttuk az Aston Villa ellen is, amikor Darwin Nunezhez passzolt” – idézte Slotot a Liverpool honlapja.
„Megérdemli, hogy a gólszerzők között legyen, mert alázatos és hihetetlen a munkabírása, rengeteget tesz a csapatért. Abszolút rászolgál az elismerésre, amelyet mostanában kap.
A magyar válogatott csapatkapitánya végigjátszotta a mérkőzést, a 11. percben ő szerzett vezetést a Poolnak – ez volt a Liverpool idénybeli századik találata.
A címvédő Liverpool lesz a továbbjutását már szerdán bebiztosító Newcastle United ellenfele az angol labdarúgó Ligakupa döntőjében.
Közlekedési balesetben elhunyt a portugál válogatott Diogo Jota, a Szoboszlai Dominikot, Kerkez Milost és Pécsi Ármint foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának játékosa.
Az UEFA 55 000 eurós bírságot rótt ki a Román Labdarúgó-szövetségre (FRF) a 2024. november 14-én Bukarestben a Nemzetek Ligájában lejátszott Románia–Ciprus mérkőzésen a szurkolók által okozott botr
Elhunyt 81 éves korában Szatmári Lajos, a román labdarúgó-válogatott korábbi tagja – közölte hétfőn a román szakszövetség (FRF) a hivatalos honlapján.
A 23 éves Kishane Thompson berobbant a világ élvonalába: 100 méteres síkfutásban 9,75 másodperces egyéni csúccsal nyerte meg a döntőt a jamaicai országos atlétikai bajnokságon.
Tematikus mesekeret köré épülő, fejlesztő falmászóprogram indul ősszel a kincses városban a Hópárduc Alapítvány és a kolozsvári Telemark Sportegyesület együttműködése révén. Décsei Levente, a sportegyesület vezetője a Hópárduc-foglalkozásokról beszélt.
Az angol bajnok FC Liverpoolban folytatja pályafutását Kerkez Milos.
A román élvonalba feljutott FK Csíkszereda labdarúgócsapata közösségi oldalán jelentette be, hogy leigazolta Szabó Bálintot. A 24 éves támadó Székesfehérvárról érkezve csatlakozott a székelyföldi csapathoz az ausztriai edzőtáborban.
A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.
Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.
A keddi sorsolás alapján a Kolozsvári CFR ellen játszik a Paksi FC a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.
szóljon hozzá!