Eb: a magyar válogatott két játékosa sérülés miatt vélhetően nem lesz bevethető Németország ellen

Készülnek. Marco Rossi és a magyar válogatott tagjai edzés közben •  Fotó: MTI/Illyés Tibor

Készülnek. Marco Rossi és a magyar válogatott tagjai edzés közben

Fotó: MTI/Illyés Tibor

Nego Loic és Balogh Botond nem vett részt a magyar labdarúgó-válogatott keddi edzésén, így vélhetően egyikük sem lesz bevethető szerdán a házigazda németek elleni Európa-bajnoki csoportmérkőzésen.

 

MTI

2024. június 18., 16:022024. június 18., 16:02

A francia születésű Nego az éppen két héttel ezelőtti, írországi felkészülési meccsen elszenvedett sérülése után már labdás gyakorlatokat is végzett Németországban, ezúttal viszont egyáltalán nem futott ki az edzőpályára.

A korábban szintén sérüléssel bajlódó Styles Callum ugyanakkor a tréning nyilvános részében együtt dolgozott a társaival.

A gyakorláson megjelent a 6500 lakosú Weiler-Simmerberg polgármestere, Tobias Paintner, aki elmondta, nagyon boldog, hogy az egyik Eb-résztvevő ezt a falut választotta bázisául és igyekeznek minden igényt kielégítő körülményt biztosítani a magyarok számára, hogy ezzel megmutassák a település vendégszeretetét és kiváló adottságait. Hozzátette,

kifejezetten drukkol Marco Rossi szövetségi kapitány együttesének, hogy továbbjusson a csoportból, mert a falu lakóival együtt azt szeretnék, ha minél tovább maradna a magyar válogatott.

A játékosok érkezésükkor aláírták a falu emlékkönyvét, a magyar szövetség (MLSZ) képviseletében Vági Márton főtitkár vette át Weiler-Simmerberg ajándékát, egy kolompot, míg az MLSZ egy aláírásokkal díszített hivatalos Eb-labdát adott át a városvezetőnek.

A közel 55 ezer néző befogadására alkalmas stuttgarti MHP Arénában az Európa-liga 2020-as döntőjének játékvezetője, a holland Danny Makkelie sípjelére szerdán 19 órakor kezdődik a magyar-német összecsapás, melyet az M4 Sport, a Kossuth Rádió és a Nemzeti Sportrádió élőben közvetít.

 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 16., szombat

Férfi kosárlabda vb-előselejtező: románveréssel jutott tovább a magyar válogatott

A magyar férfi kosárlabda-válogatott 86-66-ra legyőzte Romániát szombaton Szolnokon a világbajnoki előselejtező harmadik fordulójában, ezzel továbbjutott a csoportjából.

Férfi kosárlabda vb-előselejtező: románveréssel jutott tovább a magyar válogatott
2025. augusztus 15., péntek

Jól haladnak a kézdivásárhelyi uszoda építésével (fotókkal)

Terv szerint haladnak Kézdivásárhely modern kori története legnagyobb beruházásával, a fedett uszoda építésével, így jelen állás szerint jövőre elkészülhet a sportlétesítmény.

Jól haladnak a kézdivásárhelyi uszoda építésével (fotókkal)
2025. augusztus 13., szerda

Bejutott a Ferencváros a BL-selejtező rájátszásába

A Ferencváros bejutott a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező negyedik, utolsó fordulójába, mivel 3-0-ra nyert a bolgár PFC Ludogorec ellen a harmadik kör keddi, hazai visszavágóján.

Bejutott a Ferencváros a BL-selejtező rájátszásába
2025. augusztus 07., csütörtök

Bojkottálták a temesvári focicsapat játékosai és szurkolói az Iliescu halála miatt megtartott gyászszünetet

Bojkottálták a Temesvári Politehnica labdarúgócsapatának játékosai a Ion Iliescu egykori államfő halála miatt elrendelt egyperces gyászszünetet a csapat Mercyfalva elleni szerdai kupamérkőzésén.

Bojkottálták a temesvári focicsapat játékosai és szurkolói az Iliescu halála miatt megtartott gyászszünetet
2025. augusztus 07., csütörtök

Kosárlabda: magyar vereséget hozott a románok elleni nagyváradi világbajnoki előselejtező

A magyar férfi kosárlabda-válogatott remek kezdés után sima vereséget szenvedett szerdán a román csapattól Nagyváradon a világbajnoki előselejtezőben.

Kosárlabda: magyar vereséget hozott a románok elleni nagyváradi világbajnoki előselejtező
2025. augusztus 04., hétfő

Pászka Lóránd a Fradiból „hazatért” Csíkszeredába

Pászka Lóránd hétfőn távozott a magyar bajnoki címvédő Ferencváros labdarúgócsapatától és a román élvonal újoncához, az FK Csíkszeredához igazolt.

Pászka Lóránd a Fradiból „hazatért” Csíkszeredába
2025. augusztus 03., vasárnap

Norris nyerte a 40. futamot a Hungaroringen

A világbajnoki pontversenyben második Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap Mogyoródon.

Norris nyerte a 40. futamot a Hungaroringen
Norris nyerte a 40. futamot a Hungaroringen
2025. augusztus 03., vasárnap

Norris nyerte a 40. futamot a Hungaroringen

2025. augusztus 02., szombat

Magyar Nagydíj: meglepetésre Leclerc-é az első rajtkocka

Meglepetésre Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője szerezte meg az első rajtkockát a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat az élről.

Magyar Nagydíj: meglepetésre Leclerc-é az első rajtkocka
2025. augusztus 01., péntek

Vizes vb: Kós Hubert Európa-csúccsal világbajnok 200 méter háton

Kós Hubert aranyérmet nyert 200 méteres hátúszásban a szingapúri vizes világbajnokságon pénteken.

Vizes vb: Kós Hubert Európa-csúccsal világbajnok 200 méter háton
2025. július 31., csütörtök

Európai futball: az egyik kolozsvári csapatnak sikerült, a másiknak nem

A svájci Luganó legyőzésével a Kolozsvári CFR továbbjutott a labdarúgó-Európa-liga selejtezőiben. Ugyanez nem sikerült a Konferencia-ligában a másik kolozsvári csapatnak, az Universitateának.

Európai futball: az egyik kolozsvári csapatnak sikerült, a másiknak nem