A papírformának megfelelően sima győzelemmel kezdte meg szereplését a magyar válogatott az olimpiai kvalifikációs női kézilabda-világbajnokságon: a helsingborgi B csoport csütörtöki nyitónapján 35-12-re kerekedett Paraguay legjobbjai fölé.
A decemberi Korunk „sport-számának” címe: Erdélyi magyar sporttörténet – fejezetek és kötődések, hiszen Erdély sportélete ezer szállal kötődik az összmagyar sportélethez – olvasható a folyóirat szerkesztőségének közleményében.
A brassói helyi önkormányzat – a politikai csatározások ismeretében kissé váratlanul – megszavazta egy új stadionterv műszaki és gazdasági mutatóit.
Visszatér a versenyzéshez Hosszú Katinka háromszoros olimpiai bajnok úszó, akinek fő célja, hogy jövő nyáron, Párizsban, a hatodik ötkarikás viadalán is ott legyen – írta hétfőn az Index.
A már háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője rajt-cél győzelmet aratott a szezonzáró Forma-1-es Abu-Dzabi Nagydíjon vasárnap.
Eljött az ideje, hogy a román állam közvetlenül részt vállaljon a futballakadémiák finanszírozásában, hogy szilárdabb alapokra helyezze a román labdarúgást, és kiszámítható jövőt teremtsen a sportág számára – jelentette ki szerdán Marcel Ciolacu.
Szoboszlai Dominiknak a Montenegró ellen vasárnap szerzett első gólja is lehet a labdarúgó Európa-bajnoki selejtezők zárófordulójának legszebbje.
A november 15-i határidőre benyújtotta hivatalos pályázati anyagát a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) az európai szövetséghez (UEFA) a 2026-os vagy a 2027-es Bajnokok Ligája-döntő megrendezésére.
Marco Rossi szövetségi kapitány szerint elsősorban a csapatkapitány Szoboszlai Dominik kiemelkedő teljesítményének köszönhetően fordított és nyert 3-1-re a magyar labdarúgó-válogatott Montenegró ellen az Európa-bajnoki selejtezősorozat zárásán.
Győzelemmel koronázta meg a csütörtökön már bebiztosított Eb-kijutást a magyar labdarúgó-válogatott a selejtezősorozat utolsó meccsén vasárnap: Szoboszlai és Nagy Ádám klasszisgóljaival hátrányból fordítva 3–1-re múlta felül Montenegrót.
Michelisz Norbert, a Hyundai magyar versenyzője nyerte az első alkalommal lezajlott túraautó világsorozat bajnoki címét, miután az idény makaói zárófordulóján az első futamon győzött, a másodikon pedig nyolcadik lett.
A DVSC Schaeffler saját közönsége előtt 30-23-ra kikapott a CSM Bucuresti együttesétől a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének nyolcadik fordulójában.
Marco Rossi szövetségi kapitány szerint fontos a magyar labdarúgó-válogatott számára, hogy vasárnap Montenegró ellen az utolsó selejtezőmérkőzésen győzelemmel ünnepelje meg a csütörtöki kijutását az Európa-bajnokságra.
A magyar labdarúgó-válogatott ott lesz a jövő évi Európa-bajnokságon, mivel csütörtökön a 97. percben esett öngólnak köszönhetően 2-2-es döntetlent játszott a bolgár csapattal a szófiai selejtezőn.
Marco Rossi szövetségi kapitány azt szeretné, ha a magyar labdarúgó-válogatott csütörtökön megtenné a célja eléréséhez hiányzó utolsó lépést a bulgáriai Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen.
Polgár Zsuzsát és Portisch Lajost beiktatták a sakkozó Hírességek Csarnokába.
A szeptemberi, belgrádi olimpiai kvalifikációs birkózó-világbajnokság kötöttfogású 87 kilós döntőjében súlyos bírói tévedés miatt alulmaradt Losonczi Dávidot utólag világbajnoknak kiáltotta ki a nemzetközi szövetség (UWW).
Mérlegeli a perindítás lehetőségét Bölöni László, miután egyik volt játékosa, Franck Queudrue arra engedett következtetni egy interjúban, hogy az erdélyi labdarúgóedző a Lens trénereként megbundázott egy mérkőzést Franciaországban.