2013. március 19., 07:362013. március 19., 07:36
A jeles esemény előtt Ferenc pápa felölti az egyházi szolgálatot szimbolizáló pápai palliumot, amely Krisztusra, a jó pásztorra emlékeztet, aki vállára veszi, és magával viszi a beteg bárányt. Felhúzza a halászgyűrűt, amely Péter apostolt, a halászt idézi, akit maga Jézus rendelt az emberek halászául. A pápa az ő küldetését folytatja.
Az ünnepi alkalomból a szentatyával a Szent Péter téren több százezer ember imádkozik együtt, ugyanakkor több százmillióan követik a szertartást otthon, a tévéképernyők és a rádiók előtt, illetve az interneten. A péteri szolgálat, a pápaság – amely a katolikus egyház egyik legfontosabb hagyománya – nagy figyelmet kap emellett a testvéregyházaktól és a különböző egyházi közösségektől is. A Szent Péter téren tartott szentmisén a bíborosi kollégium és a katolikus hívek mellett részt vesznek a testvéregyházak és egyházi közösségek képviselői – köztük a keresztény egységtörekvés kivételes jeleként a konstantinápolyi ökumenikus pátriárka, I. Bartolomaiosz is. Az eseményre ugyanakkor számos állam- és kormányfőt várnak a Vatikánba. Velük a pápa a szentmise után, a Szent Péter bazilika konfesszióoltáránál találkozik. Mint ismeretes, XVI. Benedek pápa lemondását követően a katolikus egyház bíborosi testülete a pápaválasztó konklávén, március 13-án este választotta meg az új katolikus egyházfőt. A választás Jorgé Mario Bergoglio argentin bíborosra, Buenos Aires-i érsekre esett, aki Assisi Szent Ferenc után vette föl nevét. A szentatya által tartott ünnepi szertartás közel kétórás élő közvetítésének szerkesztője Varga Norbert, a műsor moderátora Mucsányi János. Török Csaba püspökkari televíziós referens szakértőként működik közre.