2012. március 13., 08:542012. március 13., 08:54
Hanna, a szegedi kamaszlány állandóan költözködő szüleivel most éppen Budapesten kezdi újra – immár sokadik alkalommal – az életét. Legjobb barátnőjével, Zsófival szinte állandó chat- és sms-kapcsolatban áll, így már rögtön, a fővárosba költözésük napján egy különös eseményről tudósíthatja barátnőjét. A belvárosi kerületben, ahova a család költözött, éppen lomtalanítást tartanak, és a bérházuk előtt felhalmozott, feleslegessé vált kacatok között nézelődve egy furcsa alakba botlik Hanna: egy idős, valószínűleg bomlott elméjű emberbe, aki egy kis fémtárgyat dédelget. Ez az apró tárgy később központi szerepet tölt be a sorozatban…
A hallgatók a rádió napi adásai, illetve a sorozat honlapja mellett a Facebookon is követhetik majd, sőt majd maguk is alakíthatják a történetet. A kortárs rádiójáték két főszereplőjére – ahogy az osztálytársaikat alakító fiatalokra is – többnapos, közel hatszáz érdeklődőt megmozgató szereplőválogatáson talált rá a stáb. Salamon András rendező a Budapest környéki Kakucsról érkező, 18 éves Herman Flórára osztotta Hanna szerepét, aki korábban egy színdarabban és egy rádiójátékban is bizonyította már a tehetségét. Barátnőjét, Zsófit Nagy Katica alakítja majd, aki fiatal kora ellenére már keresett szinkron-színésznek számít.
A szülőket és a tanárokat neves színészek keltik életre, mások mellett Derzsi János, Fullajtár Andrea, Gyabronka József, Láng Annamária, Lázár Kati, Molnár Piroska, Péterfy Bori, Pokorny Lia, Scherer Péter, Stefanovics Angéla és Thúróczy Szabolcs.