Fotó: Szuszámi Zsuzsa
Didaktikai céllal jelentette meg Bartók 44 hegedűduóját és az ezeket ihlető népdalokat egy lemezen a Kolozsvári Rádió magyar szerkesztősége és a Donát 160 Egyesület. A cél elsősorban az, hogy minél több zenetanár megkapja a Bartók 44 hegedűduója és forrásai című kiadványt, amelyet segédeszközként használhatnak munkájuk során, hiszen a népzenét és a komolyzene alapjait egyszerre ismerhetik meg általa hallgatóik.
2014. február 13., 20:462014. február 13., 20:46
A kiadványt szerda este ismertették a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium dísztermében. Bárdos Mária, a nem egészen egyéves Donát 160 Egyesület elnöke elmondta: ez a kiadvány működésük első kézzelfogható nyoma, de amúgy is háttérintézményként tevékenykednek, feladatuknak az idén 60 éves Kolozsvári Rádió és a tágabb értelemben vett erdélyi magyar rádiózás támogatását tartják.
„A Kolozsvári Rádió közszolgálatból jelesre vizsgázott: nap mint nap nevel, informál és szórakoztat\" – Fogalmazott Bárdos Mária, hozzátéve, hogy feladatuknak tekintik a művészetek támogatását, népszerűsítését is.
Rostás Péter István, a Kolozsvári Rádió főszerkesztő-helyettese elmondta, a kiadvány ötlete Márkos Albert kolozsvári hegedűművésztől származik, aki Rónai Ádám hegedűművésszel 1981-ben, a Bartók-centenárium alkalmából a Bukaresti Televízió magyar adásában adott elő egy csokorra valót a 44 hegedűduóból, majd 1982-ben a Kolozsvári Rádió stúdiójában rögzítették a teljes anyagot. Márkos az utóbbi években Béres Melindával gyakran dolgozott, koncertezett együtt, így tavaly nyáron vele is felvették a teljes anyagot, ismét a Kolozsvári Rádió stúdiójában. A mostani kiadványra mindkét felvételből válogattak.
Benkő Judit, a rádió szerkesztője, aki maga is segédkezett a lemez létrejöttében, elmondta, a három hegedűművész közösen „megzsűrizte\" a felvételeket, így az első felvételről 14, a másodikról pedig 30 duó került fel a lemezre. A kiadvány azért érdekes, és eddig egyedi vállalkozás, mert a műveket párhuzamosan közlik az azokat ihlető magyar, román, szlovák, szerb, rutén népdalokkal, amelyeket Bartók maga gyűjtött, és amelyeket Bárdos Réka népdalénekes énekelt fel. Rostás Péter István megjegyezte, Bárdos szlovák nyelvleckéket is vett, hogy hitelesen tudja megszólaltatni a szlovák nyelvű népdalokat is.
Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója, aki a kiadvány anyagi támogatásának megszerzésében segédkezett, kitért arra, hogy a zenetanárok számára ez az anyag a legjobb arra, hogy elvezessék diákjaikat a népzenétől a komolyzenéig a népdalok és Bartók remekművei segítségével.
Benkő Judit elmondta: Bartók maga is azt javasolta, hogy a teljes sorozatot ne adják elő egy koncerten, mert az megterhelő lehetne a közönségnek, inkább különféle szempontok szerinti válogatásokat mutassanak be. Ez nem véletlen, hiszen Bartók az egyre technikásabb, egyre nehezebbé váló duókat kimondottan oktatási céllal írta ifjú hegedűsök számára.
A bemutatón Bárdos Réka népdalénekes, valamint Márkos Albert és Béres Melinda hegedűművész elő is adott néhányat a lemezen megtalálható népdalok, és az ezekre írt Bartók-szerzemények közül.
Rostás Péter István kiemelte: további kiadványokat is terveznek a Donát 160 Egyesület közreműködésével, idén a rádió fennállásának 60 éves évfordulója alkalmából pedig egész évben ünnepi rendezvényekre lehet számítani.
Udvari-Kardos Tímea, kolozsvári születésű színésznő a Kenyeres Bálint új kisfilmjében nyújtott alakítása révén jutott el az idei cannes-i filmfesztiválra.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház az idei Magyar Napok alatt hat előadással is bekapcsolódik a programsorozatba: három saját és három vendégelőadással.
A kincses városbeli Bölcsészkar árnyas kertjébe várják az érdeklődőket interaktív, műhely-jellegű tevékenységekkel a Napsugár és Szivárvány gyermekirodalmi lapok szerzői, illusztrátorai a Kolozsvári Magyar Napok keretében.
A Torontói Filmfesztiválon tartják a Magyarországon rekordnézettséget hozó Hunyadi-sorozat észak-amerikai premierjét, és szeptembertől műsorára tűzi egy kanadai streaming csatorna is.
Színházi alkotók és nézők közös rendezvénye közeleg: augusztus 18-ig lehet jelentkezni a proTeszt Egyesület és temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház által szervezendő II. színJÁTÉKOK elnevezésű rendezvényre.
Tiszteletlen, sok mindent összevegyít, sci-fit, giccset, komédiát: nem mindenkinek tetszett Radu Jude Drakula című, új román filmje.
Szilágy megye festői szépségű falujában, Sztánán rendezik meg augusztus 28. és 31. között a Nemzetközi Népismereti Filmszemlét, ahol több mint húsz versenyfilmet, tábori alkotást mutatnak be.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
szóljon hozzá!