Zenei csemegével nyitották meg a második MAFF-ot Nagyváradon

Rendhagyó zenés előadással kezdődött szerda este a Metrion Animációs Filmfesztivál a nagyváradi Szabadság moziban. Szőcs Tamás csíkszeredai lemezlovas két bihari román népzenésszel közösen lépett a főként fiatalokból álló közönség elé, miközben a mozivásznon szintén helyben kevert mozgóképek villództak.

Nagy Orsolya

2009. október 30., 12:072009. október 30., 12:07

Balázs Zoltán szervező lapunk kérdésére elmondta: az ő ötlete volt a kürtöshegedű és az elektronikus hangzások házasítása a fesztivál idején két fellépés erejéig, hiszen a szerdai megnyitó után a fesztivál utolsó napján, pénteken is fellép az alkalmi trió.

„Húsz éve történt a rendszerváltás, emiatt is jó gondolatnak tartottam, hogy a korok és kultúrák párbeszédét jelenítsük meg a zenében is” – mesélte. A csíkszeredai Szőcs Tamás, azaz DJ Goranga pedig örömmel elfogadta a felkérést: mint elmondta, többször is játszott már együtt különböző hangszeresekkel, és kifejezetten kedveli a balkáni zenei stílusokat. Úgy véli, ez a fajta fúziós muzsika – bár táncolható, buliba való – elsősorban a nyitott elméknek szól. „Úgy látom, leginkább a huszonöt éven felüli korosztály értékeli ezt a kísérletező zenét – magyarázta a lemezlovas –, olyan emberek, akikből hiányzik a zsigeri viszolygás, ellenállás a szokatlan hangszerekkel, hangszínekkel szemben, és akik mentesek az előítéletektől.” Számára egyébként a mostani fellépés külön kihívást jelentett, hiszen ebben az esetben az improvizáció főként az ő feladatává vált.

„A népzenészek nem tudnak az elektronikus zenéhez alkalmazkodni. Normális esetben az alapritmust és a kísérőzenét a keverőpult adja, a hangszeres pedig erre játszik rá. Itt fordított volt a felállás: az ütőhangszeres és a kürtöshegedűs a maga dallamait és ritmusait játszotta, nekem kellett folyamatosan alkalmazkodnom hozzájuk, ami nem könnyű, hiszen egy lemezlovas előre felvett anyagból dolgozik” – mesélte Szőcs Tamás.

„A kürtöshegedű kifejezetten bihari népi hangszer. Ezért is döntöttem Adrian Miescu és Gabriel Bodea meghívása mellett” – mondta el Balázs Zoltán. A zenészek a Metrion animációs fesztiváljának megnyitója alkalmából léptek fel, a megszokott nyitóbeszédek, köszöntők ezúttal elmaradtak. Az este és éjszaka további részében Nina Paley és Radu Igazság néhány alkotását, illetve az Annecy-i Nemzetközi Animációs Filmfesztivál legjobb animációit vetítették le a közönségnek.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 04., vasárnap

A hetvenes évek Kalotaszegébe csöppenhetnek a Magyar menyegző nézői

Szerelmi történetbe ágyazva a magyar néptáncot mutatja be a Magyar menyegző című játékfilm, a kalotaszegi világba betekintést nyújtó alkotás várhatóan jövő év elején kerül a mozikba.

A hetvenes évek Kalotaszegébe csöppenhetnek a Magyar menyegző nézői
2025. május 02., péntek

A Mester és Margarita premierjét tartja a szatmári Harag György Társulat

Mihail Afanaszjevics Bulgakovnak A Mester és Margarita című művéből készült előadás premierjét tartja pénteken a szatmárnémeti Harag György Társulat.

A Mester és Margarita premierjét tartja a szatmári Harag György Társulat
2025. május 01., csütörtök

Magyar szakemberek részvételével szerveznek konferenciát Bukarestben a volt szocialista országok „oktatófilmjeiről”

A bukaresti „I.L. Caragiale” Színház és Filmművészeti Egyetem (UNATC) nemzetközi konferenciát és workshopot szervez, melynek tematikája az úgynevezett „oktatófilmek” felhasználási gyakorlata a volt szocialista országokban.

Magyar szakemberek részvételével szerveznek konferenciát Bukarestben a volt szocialista országok „oktatófilmjeiről”
2025. május 01., csütörtök

Erdélyi színházi fesztivál budapesti helyszínnel?

A romániai magyar színházakról és az IFesztről is szó esett a Nemzeti Kisebbségi Színházak Nemzetközi Találkozóján, de felmerült egy budapesti helyszínű erdélyi fesztivál lehetősége is.

Erdélyi színházi fesztivál budapesti helyszínnel?
2025. május 01., csütörtök

Janovics Jenőre emlékeztek a magyar film napján Kolozsváron

Film- és könyvbemutatóval tisztelegtek Janovics Jenő, a magyar filmgyártás úttörőjének munkássága előtt a kolozsvári Művész moziban. A magyar film napja alkalmából szervezett eseményen a „Szamos-parti Hollywoodba” kaphattak betekintést az érdeklődők.

Janovics Jenőre emlékeztek a magyar film napján Kolozsváron
2025. április 29., kedd

Egyedülálló magyar sámán-punk: az 50 éve zenélő Vágtázó Halottkémek is fellép a TIFF-en

Magyarország és Európa egyik legeredetibb és legkeményebb underground együttesének, a Vágtázó Halottkémeknek a koncertje is szerepel a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) programjában.

Egyedülálló magyar sámán-punk: az 50 éve zenélő Vágtázó Halottkémek is fellép a TIFF-en
2025. április 29., kedd

Egyetemes, életerőt hordozó „nyelv” a tánc – Könczei Csongor világnapi gondolatai a 40 éves Bogáncs Néptáncegyüttes jubileumán

Bár a világon az egyik legnagyszerűbb dolog a tánc, hiszen egyetemes, mindenki számára befogadható „nyelv”, amely az életerőt és az életörömöt hordozza, a virtuális „nézelődéshez” szokott mai társadalom ellustult – jelentette ki Könczei Csongor.

Egyetemes, életerőt hordozó „nyelv” a tánc – Könczei Csongor világnapi gondolatai a 40 éves Bogáncs Néptáncegyüttes jubileumán
2025. április 28., hétfő

Színház határok nélkül: magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé erdélyi településeken

A Déryné Program Határtalan alprogramja részeként a magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé Felvidék, Kárpátalja, Vajdaság és Erdély mintegy 60, magyarok által lakott településén – jelentette be Novák Irén.

Színház határok nélkül: magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé erdélyi településeken
2025. április 27., vasárnap

Önálló szakká fejlesztenék a BBTE-n az államilag akkreditált magyar népzene és népi ének egyetemi képzést

A népi együtt muzsikálás és éneklés nemcsak közösségi élményt, de életformát is jelenthet – mondta el az Erdélyben több helyszínen működő Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány (EHHA) kolozsvári intézetének kulturális szervezője, Nagy Kata.

Önálló szakká fejlesztenék a BBTE-n az államilag akkreditált magyar népzene és népi ének egyetemi képzést
2025. április 25., péntek

A világszenzációnak számító Medve-tó régi fürdővilágát is bemutatja a bukaresti Liszt Intézet tárlata

Fürdővilág a Kárpát-medencében: Budapest, Sóvidék és Tarcsafürdő címmel nyit kiállítást április 30-án Sepsiszentgyörgyön a bukaresti Liszt Intézet.

A világszenzációnak számító Medve-tó régi fürdővilágát is bemutatja a bukaresti Liszt Intézet tárlata