A szerző a könyv kolozsvári bemutatóján
Fotó: Facebook/Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
A Nemzeti Filmintézet és a magyarországi Pagony könyvkiadó némafilmes pályázatot hirdet 10-18 éves gyerekeknek, fiataloknak, akiknek Zágoni Balázs Szamos-parti Hollywood című regénye alapján készült adaptációkat kell elkészíteniük.
2023. február 19., 18:312023. február 19., 18:31
2023. február 19., 18:322023. február 19., 18:32
A Nemzeti Filmintézet és a Pagony könyvkiadó frissen meghirdetett pályázatára legfeljebb 5 fős stábok munkáit várják, az irodalmi alapanyagból készült saját forgatókönyv alapján. A pályázók gondolkozhatnak színes vagy fekete-fehér filmben, ki kell találniuk az inzertek szövegét, el kell végezniük a zenei és a képi utómunkát, a kész filmnek pedig 3–7 perc közötti terjedelműnek kell lennie.
A 11. Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten bemutatott alkotás mind az erdélyi, mind a magyarországi kicsiket (és kicsit nagyobbakat is) elbűvölte, így nem csoda, hogy egy ilyen kreatív pályázat középpontjába került. A felhívásban két fejezetet ajánlanak a pályázók figyelmébe: Az első forgatási nap címűt és az Eddigelé azt hittem címűt, de ahogy írják, bármelyik másik fejezetet, részletet is lehet választani.
Zágoni Balázs legújabb ismeretterjesztő ifjúsági regénye, a Szamos-parti Hollywood a század eleji Erdélybe kalauzol, sok humorral és kreativitással enged betekintést a kolozsvári némafilmgyártás világába.
„Ez a generáció már a digitális bennszülötteké, mondhatni anyanyelvük a mozgókép. Mégis, azzal, hogy a némafilmről szóló regényből rövid némafilmet kell csinálniuk, új kihívás elé kerülnek. A Babeș-Bolyai Tudományegyetemen, forgatókönyvírás órán külön feladat szöveg, dialóg nélküli történetet írni.
És egy 110 évvel ezelőtti világban játszódik, és noha nem várunk el kosztümöket és díszleteket a fiataloktól, de valamit ezzel az időbeni távolsággal is kell kezdeniük” – nyilatkozta Zágoni Balázs, aki a zsűri egyik tagja Kurutz Márton (NFI – Filmarchívum, gyűjteményi menedzser, a Művészetek Völgye és a Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum közös, Némafilmhez filmzenét! zeneszerzői pályázatának állandó zsűritagja) és Kerékgyártó Yvonne (NFI – Filmarchívum, kreatív koordinátor, filmrendező) mellett.
A szerző azt is elmondta, nincs benne semmilyen elvárás a tekintetben, hogy milyennek kell lennie egy jó kisfilmnek, ami majd a pályázatra érkezik.
– hangsúlyozta lapunknak a kincses városi író, filmrendező, filmkritikus.
A pályázat benyújtásakorűrlapot kell kitölteni, és elküldeni a nemafilm@pagony.hu e-mail címre.
A díjazottak értékes Pagony-könyvcsomagot, Klassz program ajándékcsomagot és Filmio-előfizetést kapnak, a legjobb filmeket a nagyközönség számára is láthatóvá teszik.
Benedek Elek nyomában címmel szervezik meg a Szabédi-napokat pénteken Kolozsváron, szombaton pedig a Maros megyei Szabédon.
Erdélyi magyar, magyarországi, valamint román színi egyetemekről érkeztek színis hallgatók a csütörtökön kezdődött csíkszeredai Unscene fesztiválra, ahol vizsgaelőadásokkal mutatkoznak be.
A Maros Megyei Múzeum Történeti Osztályának várbeli épületében május 17-én, pénteken 17 órakor nyílik a Polcz Alaine (1922–2007) neves magyar pszichológus és író tiszteletére a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) által rendezett vándorkiállítás.
Tizenötödik alkalommal rendezi meg az idén a debreceni Csokonai Színház, a Vojtina Bábszínház és a Drámaírói Kerekasztal a kortárs magyar dráma ünnepét, a Deszka Fesztivált, amely csütörtökön kezdődik a cívisvárosban – jelezték a szervezők az MTI-nek.
Kolozsvárra érkezett a Petőfi 200 című kiállítás, mely 2023 januárjában, a költő születésének hónapjában indult útjára a székelyudvarhelyi Művelődési Házból, majd Erdély több települését is bejárta.
Bagossy Levente Jászai Mari-díjas díszlettervező makettjeiből nyílik kiállítás az aradi Ioan Slavici Klasszikus Színházban.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház új premierje Albert Camus A félreértés című abszurd drámája Mihai Măniuțiu rendezésében, a bemutatót szerdán este 8 órától a nagyszínpadon kialakított stúdiótérben láthatja a közönség.
Nagybányai festők alkotásait felvonultató kiállítás nyílik május 8-án 17 órakor Nagyváradon a római katolikus Barokk Püspöki Palota második emeleti kiállítótermeiben – közölte Facebook-oldalán a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye.
Sebestyén Márta, Gryllus Dániel és Gryllus Vilmos lép fel a Tizenöt Zsoltár című koncerttel Marosvásárhelyen a református Vártemplomban június 6-án, a koncerttel a Szilágy megyei Zsobokon működő, református Bethesda gyermekotthont támogatják.
Igazi filmcsemegéket láthatnak a nézők májustól péntek esténként a Dunán. A varázslatos európai filmklasszikusokat felújított változatban vetíti a csatorna.
szóljon hozzá!