Fotó: Antal Erika
Vidrawellness címmel nyílt képzőművészeti tárlat hétfő este Marosvásárhelyen, a K’Arte Kulturális Egysület kiállítótermében, a Kultúrpalota szomszédságában.
2015. október 20., 21:302015. október 20., 21:30
A kiállítás szervezője a Noé Projekt Kulturális Egyesület, társszervezője a Milvus Csoport Madártani és Természetvédelmi Egyesület, célja pedig az, hogy a képzőművészek és a képzőművészet iránt érdeklődők figyelmét ráirányítsa a természetvédelem kihívásaira, problémáira, és a személyes felelősségvállalás fontosságára a Romániában is előforduló vidra megismerése által.
A tárlat tíz művész – Márton Ágoston, Márton Ágota, Puskei Sarolta, Sárkány Noémi, Brassai Kinga, Bantta Annamária, Duka Sándor Levente, Nagy Dalma, Lőrincz Kinga és Deák Attila – alkotását tárja az érdeklődők elé, akik pasztellt, olajfestményt, grafikát egyaránt találnak a K’Arte kiállítótermében. Minden művész más-más stílusban ábrázolta a vízben is élő emlőst. Bantta Annamária, a Noé Projekt irányítója a tárlatnyitón elmondta, a természet, mint ihletforrás már a legősibb időktől jelen van a művészetekben.
„A művészek mindig is előszeretettel fordultak a természet csodái felé. Ezért nem véletlen, hogy az első aktív természetvédők a képzőművészek, írók, költők, zenészek soraiból kerültek ki” – fogalmazott. A környezeti nevelés egyik leghatékonyabb eszköze szerinte ma is a művészet, amelyen keresztül széles társadalmi rétegeket lehet megszólítani. „A kiállítással mi is szeretnénk hozzájárulni e szemléletformáláshoz, felhívni a figyelmet a pusztulófélben lévő természetre, annak veszélyeztetett értékeire, és arra, hogy ezek megóvása közös feladatunk” – fogalmazott a projektvezető képzőművész.
A megnyitó alkalmából Kecskés Attila, a Milvus csoport munkatársa a vidráról beszélt, elmondta, hogy nagyon kevesen találkoznak vele, mivel az állat éjszakai életmódot folytat. „Eltérően nagyon sok más, nagytestű emlőstől, a vidra helyzete jó, nem fenyegeti a kihalás veszélye” – magyarázta az állatvédő szakember, hozzátéve, ezért is kell foglalkozni vele, hogy ez továbbra is így maradjon. Érdekességként a szakember elmondta: a vidrák halálának egyik leggyakoribb oka a vízbefúlás, illetve a vizes bundája okozta meghűlés, átfázás.
A sorozat keretében egyébként a vidrához hasonlóan két évvel ezelőtt a medvéről is készült egy kiállítás A medve álma címmel, tavaly pedig a kígyóról A kígyó bűvöletében címmel.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.
szóljon hozzá!