Viccet mesélni is tudni kell – beszélgetés Kozma Attila színművésszel

Viccet mesélni is tudni kell  – beszélgetés Kozma Attila színművésszel

Archív

Fotó: Veres Nándor

Volt, aki azt hitte, hogy hülyék, és turkálós, süfütyölős füsstréningben járnak mindig. Vidékenként másként és másért kacagtak a poénjaikon, de kacagtak. Ezúttal színházról kevésbé esett szó, székelyes reklámokról, az Open Stage fogadtatásáról és Arankáról faggattuk Kozma Attilát.

Péter Beáta

2018. november 19., 21:472018. november 19., 21:47

Székelyes reklámok

– Tizennyolc évvel ezelőtt szerződött a Csíki Játékszínhez, és felkérték egy akkor induló kereskedelmi rádiótól, hogy reklámokat mondjon fel, majd találjon ki. Ezek az ún. székelyes szövegek aztán egyfajta lokális reklámstílust teremtettek, közülük nagyon sok szállóigévé vált.

– Volt egy kész szöveg, azt kellett felmondani, aztán egy félreszólásból derült ki, hogy én tudok ilyen dolgokat kitalálni. Lényegében ezzel meg is alapoztam ezt a fantasztikus műfajt (kacag), hályogkovács módjára ráéreztem valamire, noha azokhoz a reklámokhoz nem is kellett bonyolult marketinges előélet, mert az emberek mindig ugyanazt akarják hallani, hogy X termék hány lejbe kerül. A többi csak körítés azért, hogy felfigyeljenek rá. Ugyanakkor az volt a lényeg, hogy ne csak csináljunk valamit a hülyeség kedvéért, hanem mondjunk igazat is. 1989-ben tizenkét éves voltam, mi is néztük a Sat1-et, rengeteg reklámot játszottak be, amelyek olyan ideális világokról szóltak, amilyenekre mi vágyakoztunk, és amiről azt hittük, hogy egyszer elérhető lesz. De itt volt a mi valóságunk, és rájöttem, hogy a kettő közötti metszéspontot kell megkeresni. Hogy aztán ez elindított-e valamiféle vásárlási lázat, vagy egyáltalán volt-e hatása a kereslet-kínálatra, nem tudom.

– A későbbiekben megpróbálkoztak mások is hasonló reklámokkal, de azoknak már nem volt akkora hatásuk… 

– Azzal volt szerencsém, hogy színművészetit végeztem, és volt fogalmam a dramaturgiáról.

Viccet mesélni is tudni kell, ha nem jól mondod el, akkor a világ legjobb szövege sem fog elsülni, mert nem tartod be a ritmikai, dinamikai törvényeket.

Nagyon fontos, hogy ott volt Csibi Zoltán a rádiónál, és ő nagyon jó cenzora volt ezeknek a dolgoknak. Rendelkezett azzal a fajta szelíd erőszakkal és diktatórikus hajlammal, amellyel engem kordában kellett tartani. Mert én ráadásul nagyon hisztis ember voltam, könnyen megsértődtem. Ő ezeknek a szövegeknek leterítette a szőnyeget: az effekteket, a zenéket. Vagy ott volt Borsos Csaba, Szentes Lóri, Mezey Zsolt, akik szították bennem a tüzet, nagyon jó csapat volt. Örülök, ha adtunk az embereknek valamit, és jobb kedvük lett ettől.

A kapornyási polgármester

– Egy rövid marosvásárhelyi kitérő után visszatért Csíkba a Játékszínhez, és ekkor született meg Lung László Zsolttal és Giacomello Robertóval közösen, Raymond Queneau receptje alapján a Stílusgyakorlat című előadás. Ugyanakkor elindult az Open Stage diadalútja. 

– Nagyon sok vagány dolgot csináltunk, olyan helyekre jutottam el, ahová színházi emberként nem sikerült volna. Nem lenne rossz ma a Csíki Játékszínnel is elmenni Norvégiába egy olyan napi gázsiért, amennyit ott kerestünk. Vagy Ausztriába, Londonba stb. Köszönöm azoknak az embereknek, akik annak idején meghívtak. A kápolnási polgármester például elnevezte magát – az Open Stage egyik szövege alapján – kapornyási polgármesternek. Amióta falunapokat szervezett, mindig hívott. Háromszéken voltak jó fellépéseink, de azon a vidéken nem nagyon szerettek. Kolozsváron sem. Ebből a szempontból Kolozsvár érdekes, mert elmennek oda a székely fiatalok kikupálódni, és az az érzésem, hogy nem szívesen emlékeznek vissza erre a fajta múltra.

– Magyarországon viszont kuriózum volt, ott nagyobbat csattant. 

– Valóban kuriózum voltunk számukra, egy egzotikus izé. Volt egy magyarországi megrendelőnk, de amikor találkoztunk és leültünk beszélgetni, a fickó körülbelül az ötödik percben felszökött és tajtékozva üvöltötte, hogy átvertük, mert mi nem is úgy beszélünk, ahogy a felvételeken. Mondtuk, hogy mi színészek vagyunk, azok a viccek ki vannak találva, ezek a mi tapasztalataink, észrevételeink, reakcióink a minket körülvevő világról. Meggyőződésem, hogy amikor a Comedy Centralba és a nagy kereskedelmi tévékbe eljutottunk, ott is azt hitték, hogy mi kissé értelmileg visszamaradott emberek vagyunk, akiknek nagyon rossz az ízlésük. Azt hitték, hogy felvettük a turkálós süfütyölős füsstréningeket, és azt hisszük, hogy nagyon menők vagyunk.

Tízéves az Aranka, szeretlek!

– Tényleg hülyének nézték önöket?

– Nem vették a dolognak az élét. Sokan voltak, akik azt hitték az Aranka, szeretlek! után, hogy van három prosztó, akik nagyon menőknek képzelik magukat.

Idézet
A katarzisnak is az a mechanizmusa, hogy a félelem és a részvét útján az ember megtisztul. Itt minden megvolt: egyrészt a félelem, hogy „Istenem, milyen emberek vannak”, és a részvét, hogy „szegények”. Tehát tökéletes katartikus hatást ért el az Aranka, szeretlek!”

Egy dallal sem lehetett elérni azokat a sikereket, bármilyen nyelvi leleményt találtunk is ki. Írtunk jobb szövegeket, és nem lettek annyira felkapottak.

– Több mint tízéves az Aranka, szeretlek! Kultuszdal lett, nincs székely fiatal, aki ne nevetett volna rajta. Hogyan sikerült ezt így összehozni?

– Az indította el ezt a dolgot, hogy Zsolttal ott dolgoztunk a MixFm rádiónál, és jött egy fiúegyüttesre hajazó néhány fiatalember. A legolcsóbb szőkítővel volt kiszőkítve a hajuk, műbőr kabát volt rajtuk, és valami iparos fotelekben – talán az East 17-nél látták, hogy lehet pózolni mezítláb – pózoltak, de nem a legjobb pedikűrrel. Meghallgattuk a dalaikat, és annyira erős impulzus ért, hogy megihletett minket. Ők is ilyen hétköznapi dolgokról énekeltek, mint ami az Arankában van, de úgy, hogy ők nem tudták, hogy viccet írtak. Az Aranka, szeretlek! valamilyen szinten közös munka volt, a mi kamaszkori sérelmeink köszöntek vissza ebben a dalban. Nagy Szabolcsnak, DJ White-nak az első reakciója az volt, amikor elolvasta a szöveget, hogy ez borzalmas. (Szerettük volna mi is lehozni a lapban az Aranka… szövegét, ám lemondtunk róla. Borzalmas – szerk.) Mondtuk, hogy jó, erre csináljon egy borzalmas zenét az összes közhellyel együtt. Amikor meghallottuk, nem hittük el, és tulajdonképpen az ő dicsősége, mert a zene vitte ezt a dalt, a zenei nyelvezet összes szuper giccse benne van. Valamiért nagyon betalált, talán azért, mert mindenkit foglalkoztat a kapcsolat, a saját boldogsága, a nemi erők nagyon intenzívek, nem kell magyarázni őket, és mindenki átélt már csalódást.

– Mi a helyzet most az Open Stage-dzsel?

– Az most már nincs. Mint minden, ez is elkopott, nem okozott örömet többé. Az Open Stage 2002-ben alakult, most 2018-ban vagyunk, a megújulás elmaradt. Úgy döntöttünk, hogy ennek legyen vége. De az Open Stage-nek nagyon sokat köszönhetek a szakmai fejlődés szempontjából is. Annak idején „megkaptuk”, hogy mi eladtuk a művészetet, és ócskaságokkal foglalkozunk. Mondtuk, jó, itt van egy üres lap, írj rá valamit, és mondd el, de úgy, hogy az emberek ne menjenek el miccset enni és sört inni, és még a végén CD-t is vegyenek.

– Az utóbbi időben írni kezdett, például az Előretolt Helyőrség októberi számában is olvasható volt az egyik írása.

– Elmúltam negyvenéves, és azt mondtam, hogy még egy ennyi, s annyi, de lehet, hogy még annyi sem, és úgy is annyi. És úgy döntöttem, hogy csak azokkal a dolgokkal fogok foglalkozni, amelyek tényleg fontosak. Ezért is szerződtem vissza a színházhoz, és ott van a család, a gyerek. Ezek olyan fordulópontot hoztak az életemben, hogy éreztem, nem fenntartható, ami eddig volt. De még nem írtam, nem festettem, és szeretnék csellózni is.

Kozma Attila
1977-ben született Kovásznán. 2000-ben végzett a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem Szentgyörgyi István tagozatán, 2000-2008 között a Csíki Játékszín színésze, 2008 őszétől szabadúszó. 2002-től tagja az Open Stage humortársulatnak. 2018-tól a Csíki Játékszín színésze.

 A 2000-es évek legendás reklámjaiból

Naccsága, gyöjjenek ide, szép sok szép áru, itt van ne, műsoros cd kazetta, bádog Mercédesz jelvény, posztinor, tévé, videjó, süfütyölős püss püss tréning, újrahasználható arany fogtömés, jó áru, akcijóba adom!
Hagyja a bóvlit, a minőséget... (bútorüzlet)

Mentünk a terepjáróval, s az út megsuvadt. Kiszökök, fogom a csörlőt, s hát ott a medve. Gyorsan a kezibe nyomtam, s az úgy meglepődött, hogy a horgot végig tartotta. Kirántottuk magunkat, bé a terepjáróba, s kennyed. (autóreklám)

Há, 86-ban a komám vett nekem egy spray-t, s azt minden ünnepkor küdjük egymásnak. Hol én neki, hol ő nekem. Mert a szagját egyikünk se állhassa. (áruház karácsonyi nyereményjátéka)

- Halló, Srobonec Karcsi?
- Igen, kérem szépen.
- Tényleg Ön Srobonec Karcsi Csíkszeredából?
- Igen, igen, én vagyok, igen.
- A park melletti sárga blokkból?
- Az, igen, abból.
- A harmadik emeletről?
- Igen, a harmadik, igen.
- A beépített balkonyosból-e? 
- Én vagyok, igen, igen.
- A kilencesből?
- Mi a, mondja már, uram, ejsze nyertem valamit?
- Nem, csak szólok, hogy Ön az egyetlen, akinek még nincs internetje.” (internetszolgáltató)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2022. december 27., kedd

Hagyományok és vendéglátás: a Székelykő lábánál fekvő két magyar falut a román turisták is kedvelik

Torockó és környéke Erdély egyik felkapott turisztikai régiója. A Székelykő lábánál fekvő két magyar település vendéglátásból jelesre vizsgázik. 

Hagyományok és vendéglátás: a Székelykő lábánál fekvő két magyar falut a román turisták is kedvelik
2022. december 23., péntek

Ünnepi várakozás hajnali misével

Reggel háromnegyed hatra érkeztünk a marosszentgyörgyi római katolikus templomba a hat órakor kezdődő roráté misére. Az emberek sorra léptek be a templomba, egyre többen érkeztek, kapcsolódtak be a rózsafüzér-imádságba.

Ünnepi várakozás hajnali misével
Ünnepi várakozás hajnali misével
2022. december 23., péntek

Ünnepi várakozás hajnali misével

2022. december 18., vasárnap

Házi és ipari savanyúságok: az életmódváltással előtérbe kerülnek az üzletből vásárolt termékek

Erdélyben sok savanyúságot fogyasztunk, és ennek jelentős része még mindig a családi konyhán készül el. Közkedvelt a savanyú káposzta és az uborka, de kis leleményességgel minden zöldségfélét biztonságosan savanyíthatunk. 

Házi és ipari savanyúságok: az életmódváltással előtérbe kerülnek az üzletből vásárolt termékek
2022. december 17., szombat

Akit Bölöni a vállán cipelve ünnepelt: beszélgetés az érmihályfalvi Klán Jánossal, az ASA egykori középcsatárával

Gyerekkorában Klán János az Érmihályfalva állatpiacának helyet adó fűben kezdte rúgni a labdát, majd 17 évesen már bemutatkozott a helyi, megyei bajnokságot nyerő felnőttcsapatban. 

Akit Bölöni a vállán cipelve ünnepelt: beszélgetés az érmihályfalvi Klán Jánossal, az ASA egykori középcsatárával
2022. december 11., vasárnap

Disznóvágások idején: helyspecifikusan készül a véres, májas hurka és a kolbász

Általánosságban egyre kevesebben tartanak sertést, Gyergyó vidékén azonban még mindig vannak, akik a téli hónapokban disznót vágnak, hogy az állat szinte minden részét feldolgozva megrakják a mélyhűtőket, éléskamrákat. 

Disznóvágások idején: helyspecifikusan készül a véres, májas hurka és a kolbász
2022. december 10., szombat

A román labdarúgás sötét mélységei: visszaemlékezések a bányászcsapatok egykori hazai mérkőzéseire

Évtizedeken keresztül testi épségét kockáztatta a vendégcsapatnak az a futballistája, aki testcsellel, egy keményebb szereléssel vagy netán góllal merészelte megtréfálni valamelyik bányavidéki ellenfelét. 

A román labdarúgás sötét mélységei: visszaemlékezések a bányászcsapatok egykori hazai mérkőzéseire
2022. december 03., szombat

(L)ehetnénk jobban is: egyre több megbetegedést okoz a helytelen táplálkozás

Kevés téma van, amiről annyit beszélünk, hallunk és olvasunk, mint az egészséges táplálkozás és a mindennapi étkezéssel összefüggő kiegyensúlyozott életmód. 

(L)ehetnénk jobban is: egyre több megbetegedést okoz a helytelen táplálkozás
2022. december 01., csütörtök

Szorítsunk a nadrágszíjon: takarékosságra intenek a szakértők, 2024-re már optimistábban tekintenek

Nem lesz könnyű a jövő esztendő, figyelmeztetnek a kiadványunknak nyilatkozó gazdasági és pénzügyi szakértők, akik szerint a háztartások, a vállalkozások és az állami költségvetés is komoly kihívásokkal néz szembe. 

Szorítsunk a nadrágszíjon: takarékosságra intenek a szakértők, 2024-re már optimistábban tekintenek
2022. november 30., szerda

Saját termés, saját termékek: a kebelei kisüzemben tucatnyi gyümölcsfélét dolgoznak fel marosvásárhelyi üzleteknek

Kárpát-medencei versenyeken díjnyertes szörpöket és lekvárokat állít elő saját gyümölcsösében megtermett nyersanyagból a kebelei Cseh házaspár. 

Saját termés, saját termékek: a kebelei kisüzemben tucatnyi gyümölcsfélét dolgoznak fel marosvásárhelyi üzleteknek
2022. november 27., vasárnap

Advent a szeretetszolgálat jegyében: hogy az ajándék mellett Jézus is bekerüljön az otthonokba

A Máltai Szeretetszolgálat háza táján egész évben zajlik az élet, de az advent időszaka különösen aktív Marosvásárhelyen és Csíkszeredában is. 

Advent a szeretetszolgálat jegyében: hogy az ajándék mellett Jézus is bekerüljön az otthonokba
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.

Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Cookie-kezelési tájékoztató

A Príma Press Kft. által üzemeltetett kronikaonline.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

A kronikaonline.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID kronikaonline.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év Harmadik fél
_gat google.com 1 nap Harmadik fél
_gid google.com 1 nap Harmadik fél

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ kronikaonline.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, enr_cxense_throrrle.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM