Weöres Sándor A teljesség felé című kötetének Gryllus Dániel által megzenésített verseit mutatják be a 19. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár egyik kiemelt programjaként – a koncertet Sepsiszentgyörgyön november 14-én a Krisztus Király római katolikus templomban, november 15-én pedig a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház nagytermében láthatja-hallhatja a közönség.
2013. november 06., 15:502013. november 06., 15:50
A sepsiszentgyörgyi és marosvásárhelyi előadás erdélyi premiernek számít, Magyarországon is mindössze néhányszor adták elő. erdélyi premiernek számít, és a magyar zenei élet olyan nagy neveit vonultatja fel, mint Both Miklós, Ferenczi György, Gryllus Dániel, Palya Bea, Sebestyén Márta, Sebő Ferenc, Szalóki Ági és Szirtes Edina Mókus. Mint Gryllus Dániel a rendezvény kapcsán kifejtette, a nyolcvanas évek elején kezdte el A teljesség felé megzenésítését. \"1981-ben mondtam el Weöres Sándornak a tervemet, amire ő azt válaszolta: nehezen tudja elképzelni, de miért ne. Az ötlet azért is volt furcsa, mert addig a Kalákával sok Weöres verset énekeltünk, de ez a kötet 99 %-ban nem vers, és a többi is inkább költői próza, legalábbis nem dalformájú vers\" – mondta el a zenész.
Hozzátette, szerette a könyvet és akkoriban sok indiai vallásos dallamot ismert meg, a kettő benne összekapcsolódott. \"Hatvanadik születésnapomra azt a csodálatos ajándékot kaptam zeneszerző fiamtól, Samutól, hogy meghangszerelte a darabot 10 fős kamaraegyüttesre és barátaimat, műfajunk kiválóságait kérte fel a dalok előadására. Ez 2010-ben történt\" – mondta el Gryllus, hozzátéve, hogy idén Weöres születésének 100. évfordulóján többször is előadták, többek között Szombathelyen, Weöres szülővárosában, a róla elnevezett színházban. Kifejtette, nagyon nehéz egy húsz szólistából verbuvált csapatot egyeztetni, a költségeket előteremteni, így is nagy dolog, hogy eddig hatszor adták elő ezzel a nagy csapattal.
\"Nagy öröm a meghívás, boldogan készülődünk. 1981-ben volt először Kaláka koncert Marosvásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön is. Nagyon fontos számunkra az erdélyi közönség, és tudjuk, mindig visszavárnak\" – mondta el Gryllus Dámiel, aki úgy fogalmazott, felemelő érzés Weöres mondatait énekelni: befelé fordulás és kitárulkozás, intimitás és monumentalitás váltogatja egymást. \"Arra számíthat a közönség, hogy ez a társulat rendkívüli, hisz külön-külön mindenki telt házak előtt játszik és emellett boldogan belesimul a közös éneklésbe, muzsikálásba, beolvad egy lelki közösségbe, aminek részévé válik a hallgatóság is\" – fejtette ki a zenész, aki az erdélyi közönségnek szóló üzenetként A teljesség felé egyik mondatát idézte: „Vigyázz, hogy világosat gondolsz-e, vagy sötétet, mert amit gondoltál, megteremtetted\".
Az esemény támogatója Magyarország Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériuma és Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa.
A romániai magyar könyvkiadás emblematikus kiadójának, a Kriterionnak az öt évtizednyi termését gyűjtötték egybe és teszik hozzáférhetővé, látogathatóvá, áttekinthetővé és kutathatóvá Kolozsváron.
Vándortárlatnak szánt kiálltást nyitott meg a Helikon irodalmi folyóirat szerkesztősége a Kolozsvári Magyar Napok keretében. Az augusztus 24-ig látogatható kiállítás az 1990-ben indult Helikon 35 címlapját vonultatja fel.
Erdélyi néprajzkutatók – Dr. Jakab Albert Zsolt, Kisné Portik Irén és Tötszegi Tekla – tevékenységét is magyar állami kitüntetéssel ismerte el augusztus 20. alkalmából Budapesten Hankó Balázs.
Nagyszabású jubileumi tárlattal ünnepli fennállásának 95. évfordulóját a Barabás Miklós Céh: a Kolozsvári Magyar Napok keretében a Bánffy-palotában megnyílt kiállítás 250 művész alkotásaiból válogat.
Udvari-Kardos Tímea, kolozsvári születésű színésznő a Kenyeres Bálint új kisfilmjében nyújtott alakítása révén jutott el az idei cannes-i filmfesztiválra.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház az idei Magyar Napok alatt hat előadással is bekapcsolódik a programsorozatba: három saját és három vendégelőadással.
A kincses városbeli Bölcsészkar árnyas kertjébe várják az érdeklődőket interaktív, műhely-jellegű tevékenységekkel a Napsugár és Szivárvány gyermekirodalmi lapok szerzői, illusztrátorai a Kolozsvári Magyar Napok keretében.
A Torontói Filmfesztiválon tartják a Magyarországon rekordnézettséget hozó Hunyadi-sorozat észak-amerikai premierjét, és szeptembertől műsorára tűzi egy kanadai streaming csatorna is.
Színházi alkotók és nézők közös rendezvénye közeleg: augusztus 18-ig lehet jelentkezni a proTeszt Egyesület és temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház által szervezendő II. színJÁTÉKOK elnevezésű rendezvényre.
Tiszteletlen, sok mindent összevegyít, sci-fit, giccset, komédiát: nem mindenkinek tetszett Radu Jude Drakula című, új román filmje.
szóljon hozzá!