A szentgyörgyi múzeum épületét renoválják, így más térbe költöztetik át a közgyűjtemény egy részét
Fotó: Székely Nemzeti Múzeum
Bár újra kinyitottak múlt héten a múzeumok, a jelek szerint egyelőre kevés a látogató. A nagyváradi közgyűjtemények is várják a közönséget, a felújítás alatt álló sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum gyűjteményének egy részét a Lábas Házba költöztetik.
2020. május 25., 19:392020. május 25., 19:39
A szükségállapot ideje alatt zárva tartott minden kulturális intézmény, így a múzeumok is, ami jelentős anyagi veszteséget jelentett az intézmények számára, amelyek mostanra újra megnyitották kapuikat a látogatók előtt.
Fontos lenne, hogy most, amikor már lehet, az emberek visszaszokjanak ezekbe az intézményekbe, de mint azt Angela Lupșea, a Nagyváradi Városi Múzeum igazgatója elmondta, a május 19-iki újranyitás óta alig látogatták a vármúzeumot, valamint a nagyváradi zsidó történeti múzeumot – írta az Erdon.ro. Ezek az intézmények úgy döntöttek, hogy
a nagyváradi várat vagy a Nagyváradot bemutató kis könyvet vihetik el ingyen, továbbá a várat ábrázoló képeslapot is kapnak ajándékba. Mindkét intézmény naponta 10–13 és 14–18 óra között van nyitva, hétfő kivételével.
A vármúzeumban több érdekes tárlat várja az érdeklődőket, többek között a Hunyadi Mátyás fejedelmi udvarának életét bemutató vagy a parfüm- és fűszerkiállítás, ugyanakkor a Városháza utcai Zsidó Történeti Múzeum is várja az érdeklődőket.
A kiállítások ezzel együtt továbbra is megtekinthetőek lesznek virtuálisan is, és akik személyesen látogatnak el a közgyűjteményekbe, azoknak be kell tartaniuk a járvány megelőzését célzó előírásokat. A múzeumokba is maszkkal lehet belépni, a pénztárnál maximum két személy vagy egy család belépését engedélyezik egyszerre. A bejáratnál megmérik a látogatók lázát, és akinél legalább 37,3 Celsius-fokos testhőmérsékletet mérnek, nem engedik belépni.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum Kós Károly tervezte épülete az év elejétől felújítás alatt áll.
– írta a Háromszék napilap. Varga Mihály igazgató elmondta, a járvány hetei alatt az alkalmazottak egyénileg dolgoztak, tanulmányt írtak, leltárkönyvet másoltak, anyagot digitalizáltak, közben online megbeszéléseket folytattak. Mint fogalmazott, tulajdonképpen a régi tevékenységet folytatják.
Még mindig napirenden van a főépület kiürítése és az építőnek való átadása, ezen kívül a Lábas Ház birtokbavétele. A főépületből a gyűjteményeket már mind kiköltöztették, tehát mintegy 85–90 százalékban kiürítették azt, most a díszterem és az ottani irodák következnek. A sepsiszentgyörgyi önkormányzat átengedte az intézménynek a Lábas Házat, az épület emeletén rendezkednek be, ott kiállítótér is található, igaz, mintegy harmada annak, amekkorával eddig rendelkeztek.
A Székely Nemzeti Múzeum már március 15. tiszteletére szeretett volna festészeti kiállítást rendezni saját anyagából. Úgy számították,
Arra összpontosítanak, hogy főleg saját anyagukból mutassanak be érdekességeket, ami nem zárja ki azt, hogy Magyarországról hozandó tárlatokat is bemutassanak. A Lábas Házban az idei év legfontosabb tárlata a néprajzi részleg munkatársai által saját anyagukból összeállítandó viselettörténeti kiállítás lesz.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.
szóljon hozzá!