2010. március 25., 10:162010. március 25., 10:16
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata pénteken, 26-án a Színház Világnapjának előestéjén színészbált szervez. A bevezető előadáson a fél társulat fellép.
„A színészbálok ötlete körülbelül tíz éve úgy született meg, hogy az egyik előadás, az Ezeregy éjszaka című Rejtő-kabaré után, szilveszter estéjén nagyon sokan itt maradtak a közönségből a színházban, és együtt szilvesztereztünk. Már a következő évben meg is szerveztük az első bált a Színházi Világnap alkalmából” – tájékoztatta lapunkat a főszervező, Fodor Piroska színművész.
A tavalyelőtti színészbál bevételéből hozták létre a Székely Színház Egyesületet. Ennek elnöke, Kilyén Ilka színművész elmondta: tavalyelőtt 220-an vettek részt a bálon. Idén 150 lej a belépő díj, amely adományként a színház számlájára kerül, így a jegyváltásnál szerződést kell majd aláírni. Kilyén Ilka azt is elárulta: idén a bálanya Bajtai Erzsébet, a bukaresti magyar nagykövet felesége, a bál fővédnöke Kelemen Hunor kulturális miniszter, a díszvendég pedig Cselényi László, a Duna Televízió elnöke lesz.
A bál bevételét a Tompa Miklós Társulat kapja meg, így amikor egy-egy előadás színpadra állítása érdekében pályáznak, ebből az alapból fedezhetik majd az önrészt. Idén is szerveznek aukciót, amelyre nagyon sok képzőművész, fotóművész, színész ajánlott fel festményt, művészfotót, plakettet, szobrot, textilművészeti alkotást. A tombolajáték fő nyereménye két szovátai hosszú welnesshétvége két szállodában. A harmadik díj egyhónapos, kétszemélyes fitnessbérlet. Tompa Klári színművésznő kézzel festett porcelántárgyát is kisorsolják.
Az ünnepi előadás szavalatokból, jelenetekből, dalokból áll, ezt Kövesdy István és Király István rendezi. A talpalávalót Koszorús Kálmán zenekara, illetve az Autostop MS együttes szolgáltatja. Fellép a Bekecs Táncegyüttes is.
A másik szervező, Kelemen Barna színművész azt mondja: tavalyelőtt 40 ezer lej volt a bevétel, ebből jegyezték be az egyesületet, és részben A tanítónő című előadás költségeit is ebből fedezték.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata Budapesten ünnepli a Színház Világnapját, március 26–29. között ugyanis az Égtájak iroda által kezdeményezett Vendégségben Budapesten – Határon túli magyar színházi estek című színházi találkozó keretében négy előadásukkal lépnek fel a magyar fővárosban.
Március 27-én éppen a tavalyi avignoni fesztivál OFF-programjának legjobb előadásává választott Visszaszületés című Visky András-darabot játsszák, azt követően pedig a darab rendezőjével, a kolozsvári színház igazgatójával, Tompa Gáborral beszélget Darvay Nagy Adrienne színháztörténész a Merlin Színházban. A beszélgetés címe A Színház Világjáró Követe, Tompa Gábor ugyanis 2009 januárjában New Yorkban vehette át a magyar kultúra követe címet, melynek indoklása alapján: „Munkássága, bár leggyakrabban magyar nyelven szól, ékesen példázza, hogy a jó színház nem ismer sem nyelvi, sem politikai, sem kulturális határokat.”
Nagyváradon nyílt napot szervez a színház magyar társulata a Színházi Világnapon. 11 és 13 óra között ingyenesen léphetnek be az érdeklődők a színházba, és a színpadon a társulat tagjaival közösen vehetnek részt különböző improvizációs gyakorlatokban. Az idei világnap épp a most zajló miniévaddal esik egybe, így szombat estére is jut egy előadás: az utóbbi évek egyik legrendhagyóbb darabja, a szilveszterkor bemutatott Képzeld, beteg! című „zenés-táncos pszichodrámát” tekintheti meg a közönség.
Az előadás nem egy megírt darabból született, hanem a színházi, társulati élet témája mentén ötletek, improvizációs gyakorlatok kollázsából épült fel a próbafolyamat során, Árkosi Árpád rendező és Bóbis László koreográfus irányításával. Az este hétkor a filharmónia koncerttermében tartandó előadás előtt olvassák majd fel a világnapi üzenetet, utána pedig a közeli Moszkva kocsmában beszélgethetnek a színészekkel az érdeklődők. Itt kerül sor a társulat művészeiből összeállt zenekar fellépésére is.
Próbára és teára várja a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház a nézőket. Nagy B. Sándor irodalmi titkártól megtudtuk, hogy a Színház Világnapján színházi próbával kedveskednek a nézőknek. A korábbi években is voltak hasonló próbálkozások, tavaly a színház műhelyeibe lehetett betekinteni, idén azonban a színházi alkotómunkába pillanthatnak be az érdeklődök. A társulat jelenleg Makszim Gorkij A nap fiai című darabját próbálja Zakariás Zalán rendező irányításával, az előadás nyílt próbája szombaton délután 18 órától este 21 óráig tart a Kamarateremben.
A nézők ezalatt szabadon beülhetnek vagy távozhatnak, és kérdéseket is feltehetnek az alkotóknak. A nyílt próbán kívül még két másik eseménnyel is készül a teátrum a világnapra. Szombaton 16 órától a színház előcsarnokában megnyitják Zayzon Ádám kellékkészítő mester közel félszáz színházi kellékből álló kiállítását a Tamási Áron Színház Cimborák Bábtagozat művészeinek közreműködésével.
A megnyitót követően a kiállítás a nagytermi előadások előtt lesz megtekinthető a színház előcsarnokában. A világnap bulival ér véget, a Tein Teaházban 20 órától három különböző projektorral egy időben kivetített előadásfotókat, próbafotókat, portrékat és színházi emberek civilben készült fényképeit láthatják a vendégek, miközben egész este a Tamási Áron Színház színészei fognak felszolgálni.
Kovács Eszter, a szatmárnémeti Északi Színház irodalmi titkára lapunk kérdésére elmondta, az előző évekhez hasonlóan idén sem szerveznek különleges programot a Színház Világnapján. „Minden évben, amikor előadásunk van március 27-én, mielőtt felmenne a függöny, társulatunk egyik színésze felolvassa a Nemzetközi Színházi Intézet az évi ünnepi üzenetét. Tavaly ezt a szöveget Augusto Boal, brazil drámaíró, rendező írta. Azt, hogy idén kit kér meg az intézet a szöveg megírására, még nem derült ki” – mondta Kovács. Szatmárnémetiben a színházi világnapon Michael Frayn Veszett fejsze című bohózatát tűzték műsorra, amelyet a magyarországi Mohácsi János rendezett.
Sólyom Jenő Széchenyi-díjas fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja vehette át az Akadémiai Aranyérmet az MTA 199., ünnepi közgyűlésének hétfői ülésén.
Szerelmi történetbe ágyazva a magyar néptáncot mutatja be a Magyar menyegző című játékfilm, a kalotaszegi világba betekintést nyújtó alkotás várhatóan jövő év elején kerül a mozikba.
Mihail Afanaszjevics Bulgakovnak A Mester és Margarita című művéből készült előadás premierjét tartja pénteken a szatmárnémeti Harag György Társulat.
A bukaresti „I.L. Caragiale” Színház és Filmművészeti Egyetem (UNATC) nemzetközi konferenciát és workshopot szervez, melynek tematikája az úgynevezett „oktatófilmek” felhasználási gyakorlata a volt szocialista országokban.
A romániai magyar színházakról és az IFesztről is szó esett a Nemzeti Kisebbségi Színházak Nemzetközi Találkozóján, de felmerült egy budapesti helyszínű erdélyi fesztivál lehetősége is.
Film- és könyvbemutatóval tisztelegtek Janovics Jenő, a magyar filmgyártás úttörőjének munkássága előtt a kolozsvári Művész moziban. A magyar film napja alkalmából szervezett eseményen a „Szamos-parti Hollywoodba” kaphattak betekintést az érdeklődők.
Magyarország és Európa egyik legeredetibb és legkeményebb underground együttesének, a Vágtázó Halottkémeknek a koncertje is szerepel a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) programjában.
Bár a világon az egyik legnagyszerűbb dolog a tánc, hiszen egyetemes, mindenki számára befogadható „nyelv”, amely az életerőt és az életörömöt hordozza, a virtuális „nézelődéshez” szokott mai társadalom ellustult – jelentette ki Könczei Csongor.
A Déryné Program Határtalan alprogramja részeként a magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé Felvidék, Kárpátalja, Vajdaság és Erdély mintegy 60, magyarok által lakott településén – jelentette be Novák Irén.
A népi együtt muzsikálás és éneklés nemcsak közösségi élményt, de életformát is jelenthet – mondta el az Erdélyben több helyszínen működő Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány (EHHA) kolozsvári intézetének kulturális szervezője, Nagy Kata.